1. Bevezetés

Kicsit beletekintünk Emma múltjába, remélem tetszeni fog.
Kritika jöhet.
pusz
L

A nevem Emma McCarthy , 1909 tavaszán születtem Tennesse-ben.
Teljes és vidám gyermekkorom volt, mindenem megvolt, amire csak szükségem volt, de a legfontosabb, volt családom és szeretet vett körül. A bátyám mindig óvott, és védelmezett engem, olyan volt, mint egy testőr.
A családunk generációkra visszamenőleg vadász volt, Emmett a bátyám is hamar beletanult. Szeretett vadászni, kiszemelni a prédát, megfigyelni, megvárni a megfelelő alkalmat és végezni vele. Hatalmas trófea gyűjteménye volt, az öregek , mindig dicsérték ügyessége miatt.
Egy nap szomorú hír árnyékolta be addig oly boldog életünk, testvérem nem tért vissza a vadászatból, megtalálták a küzdelem helyszínét, de a testét sajnos nem.
Nem tudtam elfogadni a fivérem elvesztését, utam mindig az erdőbe vezetett, kitartóan kerestem őt, de mind hiába.

Gyászom nem múlt, még évek múlva is visszajártam az erdőbe, bár reményem, hogy meglelem Emmettet már végleg elveszett.
Egy nap minden megváltozott, az erdőben sétálgattam, amikor egy gyönyörű kinézetű férfival futottam össze. Hófehér volt a bőre és a szeme ijesztő volt, vörösen izzott. Ijesztő és egyben igéző volt.
Megölt engem, elvette az életem, hogy helyette egy örökkévaló lelketlen életet adjon helyette.
Hosszú és gyötrelmes kínok után újjászületett testem,olyan lettem, mint ő. Egy gyönyörű szörny. Azért teremtett, hogy a társa legyek, de én nem vágytam erre. Új életet kezdtem, már ha lehet ezt életnek nevezni.
Egy dolog volt, ami enyhíteni tudta feszültségem, az nem volt más, mint a gyilkolás. A vadászat izgalma, az, hogy átjárja testem az adrenalin, és mikor kioltott élet után torkomban enyhül az égető szomjúság, ez volt minden örömem.

Féktelen voltam, nem ismertem irgalmat, bárki az utamba került kegyelem nélkül megöltem. A félelem, amit áldozataim szemében láttam egészen megrészegített és újabb gyilkosságokra sarkalltak.
Aztán olyat tettem ,amit azóta sem bocsátottam meg magamnak, megöltem egy gyermeket. Szomjúságom miatt eluralkodtak rajtam az ösztöneim, és nem bírtam megálljt parancsolni magamnak. Mire észbe kaptam már csak egy élettelem kis test hevert véres kezeim között. Undorodtam magamtól, gyűlöltem magam a tettem miatt. Nemsokára az anya megtalálta halott gyermekét. Felsikított, olyan volt, mintha tőrt vágtak volna a szívembe. Sokáig zokogott szerencsétlen nő, kezében tartva ringatta, mint egy újszülöttet. Végignéztem, ahogy az anya búcsút vesz kicsinyétől, bűntettem magam -Végig kell nézned mit műveltél, te szörnyeteg! Nézd, most boldog vagy? - legszívesebben széttéptem volna magam. Az őrület határára kerültem, - Gyilkos! Gyilkos! - egyfolytában ezt harsongta bűntudatom. Azóta nem ittam egyetlen ember véréből sem. Képtelen voltam rá, ahányszor megettem volna, ott csengett fülemben a zokogó anya hangja.
Megváltoztam akkor.

,,Vannak dolgok, amiket nem kaphatsz vissza, akármennyire is küzdesz értük. “
Néha még visszajártam Tennessibe, hogy lássam öregedő édesanyám. Ilyenkor szívesen odafutottam volna hozzá, hogy megöleljem, hogy megmondja mennyire szerettem, és hogy elbúcsúzhassak tőle.
Néztem ,ahogy a kertben teregetett, virágait rendezgette, és szép lassan meghal egy esős késő őszi napon.

Mindent elveszettem, ami fontos volt számomra, család, boldogság, élet. Egyedül maradtam a világban, egyedül az emlékeimmel, magányommal és mérhetetlen fájdalmammal.