23, 24. rész

Sziasztok!

betegeskedés után megérkeztem , hogy 2 résszel örvendeztesselek meg titeket.
Hát elég szomorkás hangulatú, de tudjátok Tyler eléggé rossz bőrben van.
remélem azért tetszeni fog


23. Emma gondolataiban

Forksban tombol a nyár, a városkára jellemzően nincs túlzott napsütés és hőség.
Szerencsére így feltűnés nélkül mozoghatunk mi, vámpírok is.

Tyler állapota kezd egyre romlani, gyengébb és fáradtabb is mostanában.
Az esti futást is kiiktatta a programból, mert már nem bírja. Egy nagyobb séta is kifullasztja őt. Látom rajta idegesíti, hogy egyre kevesebb dolgot tud megcsinálni. Ettől gyakran feszült, de nagyon türtőzteti magát előttem. Nem akarja kimutatni, hogy mennyire gyenge, próbálja elviccelni, de én tudom, érzem, hogy mennyire zavarja őt. Próbálja mutatni az erőset, de a szeme elárulja, nem tud hazudni nekem.

Az iskolának már vége, néhány hete elkezdődött a vakáció. Már nagyon vártam, hogy elérkezzen ez az idő, szerelemem már egyre nehezebben tudta magán viselni a suliban a ,,nincs semmi bajom!” álarcot.
Nem akarja, hogy mások is tudjanak a betegségéről, nem akarja, hogy sajnálják, vagy másképp bánjanak vele ezért.
Tisztelem őt, amiért ilyen erős. Küzd, pedig tudja, hogy nincs esélye. (ő így tudja, egyenlőre).
Miattam tartja magát, hogy ne lássam őt szenvedni. Fáj látni, hogy egyre erőtlenebb és gyengébb.
Az arca egyre sápadtabb, szemei beesettebbek és sötét karikák húzódnak meg alatta.

Szinte már vele élek, többet vagyok nála, mint otthon. Otthon … ott vagy otthon, ahol a szíved van.
Szüksége van rám, nekem pedig rá. Szeretem őt! Szeretem és nagyon féltem.
Családom megérti ezt a helyzetet, hogy miért vagyok olyan keveset velük.
Nekem Tyler mellett a helyem. Néha magára hagynom, kell neki is egy kis idő nélkülem. Ilyenkor szoktam vadászni menni. Kicsit kieresztem a testemben felgyülemlő feszültséget és félelmet.

Éjjelente hallom, hogy nehezebben veszi a levegőt és fullad, ilyenkor mindig hozzábújok és simogatom, ettől megnyugszik. Szinte minden éjjel őrzöm az álmát, ébren bámulom őt a sötétben. Simogatom a haját és arról ábrándozok, hogy milyen jó lesz, ha végre ő is olyan lesz mint én, ha végre nem kell attól rettegnem, hogy bármikor elveszíthetem.
Annyira szeretem, mindennél fontosabb számomra.

Félek! Vajon, hogy fogja fogadni, ha megtudja, hogy vámpír vagyok? Akarja-e majd, hogy átváltoztassam? Ha nem akarja mi lesz?
Nem veszíthetem el! Ő a mindenem, ő az életem!

…

Délután eljöttünk a kedvenc helyére. Szeret itt lenni, és én is. Itt fekszünk a pokrócon és pihengetünk.
A hajam simogatja, miközben messzire mered a tekintete.
- Mire gondolsz?- kérdeztem tőle.
- A narancslés balesetre! Amikor Bob-ék mosókonyhájában megérintettél!- mosolyodott el- Teljesen elbűvöltél!
- A te hibád, túlságosan vonzó voltál, főleg póló nélkül!- válaszoltam könnyed hangon.
Nagyot sóhajtott és újra a távolba meredt.
- Nem akarlak elveszíteni!- mondta halkan.
- Nem fogsz!- hajoltam oda hozzá és lágyan megcsókoltam.




24.

Kedd van, hajnalodik már, az eget pirosra festik az első napsugarak.
Tyler még alszik, nehezen veszi a levegőt. Nézem meggyötört arcát és nagyot sóhajtok. Vajon meddig mehet ez még így? - kérdezem magamtól. Ma haza kell mennem, rég láttam a bátyám és a családom, kimásztam mellőle nehézkesen az ágyból és összeszedtem a holmim, nem szívesen hagyom itt.
Egy papír darabkát kerestem, hogy üzenetet hagyjak szerelmemnek.

,,Elmentem reggelizni, ha nem érek vissza délig, akkor ebédelni is! Puszi Emma :D”

A papírficnit a párnára tettem és egy apró csókot nyomtam szerelmem arcára. Egy apró mosoly jelent meg száján majd aludt tovább Tyler. Mindig nehéz szívvel hagyom egyedül, olyankor úgy szokott megölelni és csókolni, mintha az lenne az utolsó lehetősége rá.
Még egyszer rápillantottam és elindultam hazafelé.

…

A házunkba belépve megláttam bátyám a kanapén ülve, melléültem, mire ő átkarolta vállam.
Fejem vállára hajtottam és pihentem ölelésében, nagyon jól esett, nem kellett erősnek lennem, csak egyszerűen ültem, és hagytam, hogy előtörjenek belőlem a rejtett érzések.

- Nagyon félek Emmett!- súgtam bátyámnak.
- Nem lesz semmi baj húgi!- próbált nyugtatni.
- Mi lesz ha nem akar majd engem, ha megtudja az igazat rólam?- kérdeztem elkeseredetten.
- Az igazat? Kit érdekel? Szereted őt, ő is szeret téged, mi ebben a bonyolult?- igaza van bátyámnak, de ez nem ennyire egyszerű. Újra gondolataimba merültem, jól esett, hogy testvérem itt van mellettem.

Az egész délelőttöt Emmett társaságában töltöttem, kicsit kizökkentette szomorú gondolataim.
Megcsörrent a telefonom, összeszorult a gyomrom. Tyler anyukája hívott.

- Szia Emma! Tylert bevitték a kórházba, nagyon rosszul lett!- elfojtott síró hangon értesített szerelmem édesanyja. Hirtelen még a lélegzetem is elállt a rémülettől.
- Stabil az állapota, rengetek gyógyszert kapott! Csak szólni akartam, hogy tudd nem lesz itthon!- fejezte be már majdnem zokogva.
- Köszönöm, hogy szóltál Emily ( Ty mamájának neve)! Bemegyek hozzá!
- Semmiség kedvesem! Majd találkozunk!- és letette a telefont.
Percekig csak álltam egy helyben a telefonomat szorongatva. Nem lehet, még nem történhet meg, még nem mondtam el neki az igazat, még nem kérdeztem meg, hogy akarja-e …. Mennem kell!

Villámgyorsan összeszedtem magam és indultam is a kórházba. Emily útbaigazított Tyler szobája felé, és tudva, hogy megérkezett a váltás hazament. Szegény asszony, hihetetlenül sajnálom, kiült arcára az aggódás és a félelem.

Megkerestem a szobát és beléptem, Tyler épp aludt. Odasétáltam ágya mellé. Arca nyugodt volt és sápadt. A karjából csövek lógtak ki és egy gép folyamatosan mérte a szívverését. Borzasztó érzés volt így látni szerelmem.

Összeszorult a szívem hatalmas sóhajára. Megsimítottam arcát, de csak gyengéden, nem akartam, hogy felébredjen.
Leültem az ágya melletti székre és néztem őt. Annyira szeretem, nem veszíthetem el! Ha felébred beszélnem kell vele, nem húzhatom tovább az időt!

22. Rózsák

Emma szemszöge:

Szerda délután van, Tyler nem jött át, azt mondta, hogy valami dolga akadt. Kinézek a szobám ablakán, kicsit borús az idő, a fákon vékony ködréteg ül. A hangulatom metaforikusan tükrözi az időjárás. Nem vagyok szomorú, csak kicsit egyedül érzem magam.
Vera Jeremivel van, úgyhogy egyedül gubbasztok a szobámban.

A könyvespolchoz sétálok, hátha találok valami olvasnivalót. leveszek egy-két könyvet, majd vissza is pakolom. Valahogy most nem köt le.
Nagy unalmamban elvonulok a méretes gardróbomba ruháimat elpakolni. Nem használom ki vámpírsebességem, csiga lassú tempóban tevékenykedem.


Kopogást hallok, beleszagoltam a levegőbe, Tyler az! Izgalom fogott el.
- Gyere be!
Pár pillanatra rá be is jött szerelmem a szobába, már megint nagyon jól nézett ki. A háta mögül egy hatalmas csokor rózsát rántott elő.

- Hát ez?- kérdeztem tőle mosolyogva.
- Azt kiabálták, hogy vigyem őket egy gyönyörű lánynak!- mondta hozzám simulva.
- Hát akkor ne késlekedj!- játszva lebiggyesztettem a szám.
- Már megérkeztem! - átadta a virágokat, hatalmasat szippantottam belőle, átjárta testem a friss virágillat.

Egy kis üzenet is volt hozzá, kiszedtem a borítékból az apró kártyát.

,, Szeretlek, míg az összes el nem hervad. Tyler”
Nem értem, csak addig marad velem, míg a rózsák virulnak? De hát az csak pár nap esetleg egy hét.
Tyler észrevette értetlenségem és még jobban elmosolyodott.

- Hát az a helyzet, hogy az összes sosem fog elhervadni, mert az egyik virág műanyag! - nagyon megkönnyebbültem, huh, - Emma, akárhogy lesznek a dolgok, én nagyon… én nagyon szeretlek téged. Még senki iránt nem éreztem így! Te tartod bennem az életet! Amíg lehet veled akarok lenni! És ha már nem leszek, tud, hogy az én szerelmem sosem fog elmúlni, úgy ahogy az a művirág sem fog elhervadni!

- Most mondtad először, hogy szeretsz!- néztem rá meghatottan, alig hiszem el, hogy végre kimondta.
- Ez egy fontos szó számomra, nem dobálózok vele meggondolatlanul!- mondta őszintén mélyen a szemembe nézve.
Átkaroltam a nyakát és megcsókoltam, derekamat ölelve közelebb húzott magához. Csókunk szenvedélyesebb lett. Kezeit végigfuttatta gerincemen, ettől kirázott a hideg.
Beletúrtam a hajába, ettől csak még szenvedélyesebben csókolt engem.

A telefonom kitartó csörgése szakított félbe minket.
- Milyen zavaró készülék! - nyúltam morogva érte.
Sms érkezett. Emmettől? Mit akar?
Üzenet: Tubicáim! Mi is itt vagyunk, úgyhogy bármit csináltok csak halkan tegyétek! Pusz Em

- A bátyám üdvözöl!- mondtam Tylernak, aki értetlenül nézett rám.
Válaszoltam neki sms-ben, ha már így kommunikálunk.
Válasz: Ha zavar valami el lehet menni! :D

Hallottam, ahogy üzenetem megérkezik Emmett telefonjára, felnevetett. Tyler ezt nem hallhatta, neki nincs vámpír hallása.

- Nincs kedved inkább sétálni?- fordultam szerelmem felé.
- Menjünk!- mosolyogva megfogta a kezem és elindultunk.