25, 26

Sziasztok!

Lassan a történet végéhez érünk, még néhány rész van hátra.
A lassú érkezésekért elnézést kérek, ezért hozom duplán mostanában.
Remélem tetszeni fog nektek ez a rész is!

puszi mindenkinek
Léna




25.

Tyler kórházi ágya mellett ülök órák óta. Lelki vívódásom teljesen felőröl. A bizonytalanság és a félelem kezd úrrá lenni rajtam.
Megsimítottam kézfejét, de nem reagál érintésemre. Nem baj, pihennie kell.

Egy nővér bejött a szobába, hogy ellenőrizze Tyler állapotát, majd el is ment.
Még mindig csak Őt nézem, szeme alatt sötét karikák húzódnak.
Lassan megváltozott a szívverése, a légzése és felébredt.

- Emma!- mondta kissé erőtlenül.
- Itt vagyok szerelmem!- megfogtam fezét.
- Csöves lettem!- mutatta vigyorogva kezét, amiből az infúziós cső lógott.
- Még ilyenkor is humorizálsz?- mondtam halvány mosollyal. Közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam.
- Hogy vagy? - kérdezte tőlem.
- Hülyéskedsz? Ágyhoz vagy kötve és azt kérded, hogy vagyok? - hihetetlen egy fickó. Vállat vont.
- Beszélni szeretnék veled!- mondtam komolyan. Nagy levegőt vettem és kezdtem volna, de kopogtak az ajtón. Káromkodtam egy halkat. Majd Bob lépett be az ajtón mosolyogva.

- Szevasz Csipkerózsika! Már fontolóra vettem, hogy meg kell csókoljalak, de szerencsére felébredtél! - harsogta vidáman Bob.
- Szia Bob!- üdvözölte barátját mosolyogva Tyler.
- Szarul festesz tesó!- állapította meg a jövevény.
- Kösz, ettől máris jobban érzem magam! - nevetett fel Ty.
- Hoztam neked egy-két nélkülözhetetlen dolgot! - kinyitotta a táskáját és elkezdett kipakolni az ágyra. - M&M’s, ebből ugye megkínálsz? Akkor van még itt MP4 lejátszó, CD-k , Play Boy, ó ez az enyém, de ha akarod kölcsönadom, - kacsintott egyet , majd folytatta- könyv és keresztrejtvény!
- Én most kicsit kimegyek, hogy tudjatok beszélgetni! - mondtam a fiúknak.

Tyler hálásan nézett rám. Kivonultam a szobából és a folyosón legközelebb eső padra lerogytam. Arcom kezeimbe temettem és nagyokat sóhajtottam.

Egy öreg házaspár sétált el mellettem, fogták egymásba karolva lassan csoszogtak el.
Egymásra mosolyogtak, és a nénike odabújt az öreghez. Boldogok, egész életükben azok lehettek. Most értettem meg Rosalie egyik nagy bánatát, hogy nem tudja elképzelni magát és Emmettet öregen egy verandán ücsörögve nézni a naplementét. Megrekedtünk, egy helyben toporgunk míg az idő múlik és múlik. Irigykedve néztem ahogy szép lassan elballagtak.

Tylernak sem adatott meg az, hogy megöregedjen, és ha akarja majd az átváltoztatást, ő is erre a sorsra jut.
Szeretném, hogy velem legyen örökké, de nem fogom ráerőltetni az akaratom.
Ha nem szeretné ezt, tiszteletben tartom a döntését. Ismét nagyot sóhajtottam.
Tudtam, hogy el fog jönni ez az idő, de nem sejtettem, hogy ilyen nehéz lesz.


26.

A folyosón ücsörgök a padon, elmerülve gondolataimba. Hirtelen Bob áll meg előttem, felugrottam.
- Én, asszem most megyek!- mondta majd megölelt. Ilyet sem tapasztaltam még tőle. - Kitartás kislány!- megszorított még egyszer majd elment.
Jól esett tőle ez a gesztus, szokatlan volt, de szükségem volt rá. Erőt adott, egy kicsit.

Odasétáltam Tyler szobája elé, fejemet nekidöntöttem az ajtónak és mélyeket lélegeztem. Éreztem Tyler illatát, hallottam, ahogy lélegzik, zavart szívverését.
Szúrt a szemem, sírni akartam, de nem ment.

- Szedd össze magad!- kiáltatottam magamra hangtalanul. Kopogtam és beléptem a szobába, mikor meglátott szerelmem mosolyra húzódott szája. Odasétáltam ágya mellé és leültem a székre.

- Nézd mennyi marhaságot hozott! - mutatott végig nevetve az ágyán.
- Aha!- csak ennyi jött ki a számon, kezeimet tördeltem idegességemben.
- Mit akartál mondani mielőtt Bob jött? - kérdezte tőlem még mindig jókedvűen.
Nagyot nyeltem, a gyomrom liftezett az idegességtől.
- Először is tudnod kell, hogy bárhogy is fogsz ezután tekinteni rám, tudd, hogy én nagyon szeretlek, és a legjobb dolog, ami történt velem, hogy megismertelek téged.
- Hűha megijesztesz Emma! - próbálta elviccelni a dolgot. Komoly tekintettel néztem rá, mire kicsit visszább vett a vigyorgásból.
- Tyler vannak dolgok, amiket nem mondtam el, amiket nem mondhattam el. Ha rákérdeztél mindig tereltem a témát!
- ,,Bonyolult! Ne firtassuk kérlek!” dolgok?- kérdezett közbe Tyler szemében kíváncsiság égett.
- Igen! Figyelj, nem is tudom, hogy mondjam el, ez elég nehéz! - nagy levegőt vettem és folytattam. - Én nem vagyok ember! Valaha az voltam, de már nem vagyok az! Vámpír vagyok! - lehajtottam a fejem, nem akartam látni a reakcióját.
Szerelemem hatalmas hahotázásba kezdett. - Ez kemény volt, jelentkezhetnél színész képzőbe, ilyen alakítás után!- újabb nevetés. - Nem probléma, tudod én meg Drakula gróf vagyok. Látod összeillünk!- még mindig nevetett.
- Tyler ez nem vicc, ezt nagyon komolyan mondtam!- felkaptam az asztalán lévő üvegpoharat és összemorzsoltam a kezemben, majd felmutattam sértetlen tenyerem.
Tyler elkerekedett szemekkel nézett rám, már nem nevetett. Nem jutott szóhoz.

- Nem ember vérrel táplálkozom, csak állatokéval! Vega vagyok!- próbáltam mosolyogni ezen a vámpír benfentes viccen, de nemigazán sikerült. Kimondva sokkal szörnyűbben hangzik.

- A családod is?- vágott szavamba kérdésével, arca kifürkészhetetlen volt.
- Igen!- válaszoltam. - Szerettem volna ha tudod, hogy ha akarod, …illetve, ha szeretnél velem lenni megoldható lenne, hogy te is… hogy átváltozz hozzánk hasonlóvá! - dadogtam összefüggéstelenül.
- Hogy én is vámpír legyek?- kérdezte még mindig fakír arccal.
- Igen, de csak ha szeretnéd!- suttogtam.

Hirtelen kinyílt az ajtó, vizit van, kitessékelt a nővért. Néztem Tyler arcát, hátha le tudok róla valamit olvasni, de ő csak döbbenten meredt maga elé.
- Szeretlek!- suttogtam, majd elhagytam a szobát.

Kétségbe vagyok esve, mindjárt megőrülök. Fel-alá sétálgattam a folyosón, mint egy eszelős.
Kezeim tördeltem és próbáltam levezetni a feszültségem, sikertelenül.
Egyszer csak egy hatalmas kar csavarodott a vállamra.
- Emmett!- sóhajtottam, majd hozzábújtam bátyámhoz.

Emmett szemszög:
Alice mondta, hogy Emma nemsokára a kórház folyosóján lesz nagyon kétségbe esve, és el kélne neki egy kis vigasztalás, mielőtt szétveri a kóla automatát. Nem is kellett több, elindultam azonnal.
Tényleg ott volt húgom a folyosón, ahogy Alice megjósolta. Kezeit tördelve kétségbeesve járkált.
Annyira megsajnáltam őt, odamentem hozzá és átkaroltam. Rám nézett, szemeiben félelem tükröződött.
Hozzám bújt és szinte rázkódott könny nélküli zokogástól. Meghasadt volna a szívem, ha képes lett volna rá. Borzasztó érzés volt így látni húgomat. Erősen szorítottam, hogy érezze, itt vagyok, és számíthat rám.
Jelen esetben ez édes kevés, de hátha egy kicsit megnyugtatja őt.