19. Együtt

Tyler kedvenc helyén töltöttük langyos tavaszi délutánt, egy pokrócon feküdtünk. Feje az ölemben van, simogatom a haját, és hallgatjuk az erdő és a tenger zajait.
Azóta az este óta, mióta ,,megfenyegettem“, hogy vele maradok ha tetszik neki, ha nem, és nem hagyom egyedül, újra egy párt alkotunk.

Boldog vagyok vele, de belül remegtem, a tudat, hogy bármikor elveszíthetem nagyon fáj, szinte felőrli lelkem. Tyler kedvéért erős akartam lenni, rosszul esne neki, ha szenvedni látna, hisz azért akart elhagyni, hogy megkönnyítse a dolgom.
Sokat morfondírozom az átváltoztatásán, de nem tudok megállapodni, nem tudom, hogy kéne beavatni a titokba. Vagy, hogy mikor? Az a legnagyobb kérdés, hogy mit szólna hozzá, ha megtudná rólam, hogy vámpír vagyok? Akkor is szeretne? Akarna velem az örökkévalóságig élni?
Milyen lehet úgy élni, hogy tudod bármikor meghallhatsz?

Odafordultam hozzá, hogy szemébe nézhessek, vonásai nyugodtak voltak.
- Mióta tudod?- kérdeztem tőle, tudom, hogy tudja mire értem, nem akartam hangosan is kimondani.
- Több, mint 2 éve diagnosztizálták! Sajnos ez családi génetika állományban is benne van, többen haltak meg rákban!- hangja halk és szomorú volt. Tekintete a messzeségbe merengett tovább.
- Carlisle is megvizsgálhatna téged!
- A legjobb orvosokat fizetik a szüleim. Itt már csak azon múlik, hogy mennyivel tudják meghosszabbítani az életem!
- Ki tudja még ezt rajtam kívül?- kérdeztem tőle. Karját simogattam, ő átölelte a derekam magához húzott és nagyot sóhajtott.
- Bob-nak mondtam csak el! Nem akarom, hogy sajnáljanak, vagy másképp kezeljenek, mert beteg vagyok!
Az, hogy ez a helyzet velem, még teljes életet akarok élni! Küzdeni akarok, amíg lehet!
- Nagyon bátor vagy! … Ugye tudod, hogy én nem sajnálatból vagyok veled!- mondtam őszintén.
- Reméltem is!- vigyorodott el ,majd közelebb húzott magához, fejét a mellkasomra tette és kezeinket összekulcsolta.
- Félsz?- kérdeztem tőle.
- A haláltól?- bólintottam kérdésére, majd folytatta. - Attól nem, már felkészültem rá, egy nap elfújják a gyertyám! Csak attól félek, hogy mi lesz veled? Biztos ezt akarod? Most még jól vagyok, de mi lesz ha már nem tudok kikelni az ágyból, csókot sem tudok adni, és a kanalam sem fogom tudni megfogni? Végig gondoltad egyeltalán mire vállalkozol?… Még visszaléphetsz!- mélyen a szemembe nézett.
Fejére koppintottam.
- Eszedbe ne jusson még egyszer ilyen hülyeséget kérdezni, mert addig fogom verni a hülye fejedet, míg el nem felejted! Világos?- erre elmosolyodott. - Veled akarok lenni Tyler, ha nem tudsz kikelni az ágyból majd melléd fekszem, ha nem tudsz megcsókolni majd megcsókollak én. És ha kell meg is etetlek téged! Mindegy mi lesz, én csak téged akarlak!
- Szerelmem! Nem tudom mivel érdemeltelek ki, de hálás vagyok érted!- mormolta a hajamba.

- Ha örök életet választhatnál magadnak, választanád?- kérdeztem tőle sejtelmesen.
- Csak, ha te is velem tartanál! Minek élnék örökké, ha nem lennél velem!- mintha saját gondolataimat hallottam volna a szájából. Nem, még nem mondhatom el neki.

Felkönyökölt az egyik kezére és körbesimogatta az arcom, a hajam, és a nyakam vonalát is.
Közel hajolt hozzám és megcsókolt. Apró kis ízlelgető csókok voltak, minden kis érintést elraktároztam emlékeimbe. A gyomromban ilyenkor ,,pillangók repkedtek”, borzongás futkosott végig a testemen.
Gyengéd csókja szenvedélyessé vált, vad ölelések és sóhajok édesítették meg azt. Vágytam rá, minden érintéséért sóvárogtam.