18. Emmett közbelép

Mérhetetlen fájdalommal a lelkemben, lebegtem a vízben, ki tudja mióta.
Nem számít semmi. Nem érdekel semmi.
Valami megragadott és húzni kezdett, remélem meg fog ölni, Tyler nélkül nem akarok élni.
Hirtelen kivágódtam a partra majd Emmett mászott ki a vízből csurom vizesen.- Napok óta keresünk!- mondta szomorú hangon Emmett.

- Tudom mi történt, de nem menekülhetsz el!
- Nem menekülhetek el? Fogalmad sincs, hogy érzek! Nem Rosalie fog meghalni!- kiáltottam bátyámnak kikelve magamból.

Odajött hozzám, megölelt és megsimogatta vizes hajam.
Könnyek nélkül zokogtam, testem rázkódott a félelemtől, dühtől és keserűségtől.
- Még nem halt meg Emma! Úgy teszel, mintha már meghalt volna! Szüksége van rád! Szeret téged és te is őt! Légy vele, segíts neki! Aztán, ha úgy gondolod, változtasd át! Gondold végig, Tylernak a legnehezebb! Nem akarta, hogy végignézd a szenvedését, inkább elengedett, hogy esélyed legyen boldognak lenni. - magyarázta őszintén bátyám.

- Soha nem leszek boldog nélküle!- mondtam szipogva.
- Akkor menj vissza és mond ezt el neki is! Az én húgom sosem adja fel!... De előbb mosakodj meg!- mosolyodott el halványan.....
Hazamentem, a többiek aggodalmas szemekkel néztek engem, de egyikük sem szólt. Jobb is így, amúgy sem volt kedvem beszélni senkivel.
Felmentem a szobámba, letusoltam és megmostam a hajam. Jól esett a forró víz, lemostam magamról a sós tengervizet.
Elgondolkodtam azon, amit Emmett mondott, mi lenne, ha átváltoztatnám Őt? El kell neki mondanom az igazat magamról!
De nem most, az első lépés az, hogy beszélek vele, aztán ráérek a többivel foglalkozni.

...

Tylerék háza előtt álltam, nagy levegőt vettem, majd bekopogtam.
Az anyukája nyitott ajtót, majd mondta, hogy a szobájában van Ty. Örült, hogy jövök, mondta, hogy fia napok óta alig mozdult ki, alig evett és nagyon szenved lelkileg.
Összeszorult a gyomrom, halkan felsétáltam a lépcsőn, bekopogtam az ajtaján.
- Nem kell semmi! - jött a válasz bentről.
Tyler hangjától megremegtem. Újabb nagy levegőt vettem és benyitottam a szobájába.
Egy teniszlabdát ütögetett a szemközti falnak az ágyából.
Mikor meglátott elkerekedett a szeme és felkelt az ágyáról felém jött és megáll előttem.

- Emma?!

- Figyelj, tudom, hogy mit mondtál, de tudod mit?! Nem érdekel! Ha tetszik, ha nem veled leszek, és segíteni fogok, amiben csak tudok! Ha kidobsz az ajtón, visszamászom az ablakon. Szóval jobb, ha felkészülsz, mert nem hagyom, hogy elhagyj!- hadartam el gyorsan, a lehető legkomolyabb hangomon.
- Csak veled akarok lenni, mert szeretlek!- tettem hozzá szinte suttogva.

yler nem jutott szóhoz, megölelt. Miközben magához szorított, magába szívta illatom.
- Annyira hiányoztál!- mondta percek múlva.

Jól esett ölelése, örökre így akartam maradni.