6. Tyler és Bob

Kedves Mindenki!
Először is nagyon örülök, hogy ennyien vagyunk, és olyan sokan szavaztatok Bobért! Éles harc folyt, de végül is megszületett Bob!
Úgy érzem némi félreértés támadt Bobbal kapcsolatban. Bob nem rasztás, az 5. részben ,,raszta tincses sapkát viselt a fején" ...
Hullócsillag felhívta figyelmem még 1-2 dologra. Köszönöm, hogy szóltál! :D Szóval Bob karakterét vicces, laza, bohókás, nem túl penge, Bob Marley rajongónak képzeltem el, aki egyfolytában veszekszik húgával, Verával.
Tyler egy férfias, karakteres arcvonású srácnak álmodtam meg.
A történetem részei rövidek, (ez most pont kicsit hosszabb lesz) és viszonylag gyorsan haladok, de viszonylag sűrűn hozok frisset, és .... na ilyen az én stílusom :D remélem meg fogjátok szokni :D
Ebben a részben kicsit Tlyer fejével fogunk nézelődni. :D
Remélem élvezni fogjátok! Még annyi ,hogy Rosella köszönöm a segítséged bétázás ügyben, sokat segítettél ! KÖSZÖNÖM!


Jó olvasást kívánok! pusz Léna


Tyler szemszögéből:

Már vagy 10 perce vége az órának, csak Verára kell várunk. Ha így haladunk, sosem tudunk elindulni...
Az órámra pillantottam. 15 perc! Ilyen nincs, biztos megint párosával pisilnek. Gyerünk már!
Nekitámaszkodtam a kocsimnak, Bob két slukk között énekelni kezdett. Ó te jó ég, már csak ez hiányzott.
- Bob, nem megy magadban? -dünnyögtem.
- Így legalább te is átérzed! Ne legyél túl depis, mert a végén még rám ragad!- erre mosolyognom kellett, és sajnos folytatta a dalt, megjegyzem elég hamisan.

Lépéseket hallottam. Na végre!- gondoltam magamban.
- Szasz´ lányok, mi a pálya? Hugi, bemutatnál a barátnődnek? -kérdezte vigyorogva Bob.
- Emma Cullen, ő a bátyám Bob, bár igazából William Langdon a neve... Önjelölt Bob Marley, azután a balfék után átkereszteltette magát, mire anyáék is hozzászoktak, huuuhhh! .-erre ismét mosolyognom kellett.
- Nem tudod miről beszélsz, tesó!- csattant fel sértetten Bob, eldobta a csikket és zsebre dugta kezét, majd ezt mondta: - Nem tudod értékelni a művészetet!

,,Bob" Willam Langdon és Vera Langdon tovább civakodott, ekkor megláttam a lányt. Elbűvölő volt, szolid, és bájos. Angyali arc, gyönyörű vonások, szép formás alak. Ő is észrevett engem, egymás tekintetét fürkésztük.
-Ja ő Tyler Smith, Bob haverja. - szólalt meg Vera.
- Szia- mondtam neki. Na, mint egy 5 éves, király vagy Tyler!
-Szia!- válaszolta, majd elkapta tekintetét. Milyen kár, olyan különleges szeme van, és a hangja is gyönyörű.

TY! MI A FENE VAN VELED! - korholtam magam. Csak egy lány! Olyan , mint a többi...
Úgy lefoglaltak a gondolataim, hogy észre sem vettem, hogy már elindultak, csak egy utolsó "sziát" hallottam tőle.

Bobbal beültünk a kocsiba, gyújtást adtam és próbáltam kiverni a fejemből Emmát.
- Szerinted bejövök neki?- kérdezte.
- Kinek? -kaptam fel a fejem.
- Kinek? A húgomnak! Szerinted? Ne már tesó, Emmáról beszélek...
- Őszintén? Biztos lehengerelted az énektudásoddal! - nevettem fel cinikusan.
- Ember, a lelkembe tiportál!- mondta színpadiasan artikulálva.
-Jaj , ne drámázz már, Bob! Ez a csaj is olyan, mint a többi. Biztos másról sem tud beszélni, csak a ruhákról, körömlakkról, és még mit tudom én milyen lányos dolgokról!- ezt mondtam barátomnak, de belül mást gondoltam.
- Igazad lehet.... -sóhajtotta. -Láttam ám, hogy néztél rá, ismerlek már vén kurafi!
- Na jó, ebből elég! Lépjünk!- tereltem a témát, és beletapostam a gázba.

Bob jól ismer, igazából ő az egyetlen, aki elmondhatja ezt magáról. Kicsit lökött, de rendes srác. Ő az, akivel lógni szoktam, az emberek annyira felületesek. Ellenben, Bob őszinte. Ami a szívén az a száján, nem szépíti a dolgokat.
Az út hátralevő részében hallgattam Bob szörnyű dalolását.
Most is hozzájuk mentünk, nálunk vagy náluk szoktunk ,,bandázni". Néha még velünk lézeng egy-két srác a suliból, de nem nagyon szoktam velük foglalkozni, Bob haverjai.
Bob elterült az ágyán , én szokásos fotelba telepedtem le, beszélgettünk, de gondolataim másfelé kalandoztak.
Barátom nyomta a hülyeséget, néha komolyan elgondolkodom, hogy a sok hülyeséget, amit mond, komolyan gondolja-e...
- Te gondolkodtál már azon, hogy mit számolnak a bárányok, ha nem tudnak aludni?
Felnevettem, ez tényleg nem normális. - Öcsém te mit szívtál?- hát igen, Bobnak vannak ilyesmi beszólási, de hát őt így szeretjük.

A délután hamar eltelt, este felé hazamentem. Akaratom ellenére is Emma járt a fejemben. Ty fejezd be, ő csak egy lány, egy vonzó és gyönyörű lány, de ennyi...
Este elmentem futni. Jólesett a hűvös levegő, kitisztította az elmém, és végre egyedül lehettem.

Ahogy bámultam a sötétben, próbáltam újra és újra feleleveníteni magamban Emmát. Hogy tudott ennyire elbűvölni? Alig láttam 2 percig, és teljesen beleégette magát a fejembe.

Hazafelé vettem az irányt kocogva, egyedül.
Szerettem a magányt, vagy, inkább lehet , hogy meggyőztem magam arról, hogy így jó nekem. Nem vagyok egy nagy barátkozós típus, Bob pont elég nekem. Sosem engedtem magamhoz annyira közel senkit, hogy fájjon az elvesztése, vagy neki fájjon az én elvesztésem...