7. Meghívás

Kedves Mindenki!

Itt az új fejezet! Remélem tetszeni fog nektek.
Újdonság, hogy ezentúl a rendszer az lessz, hogy hétfőnként és péntekenként minden héten friss!
Rövid fejik, de sűrűn!

Jó olvasást kívánok!
Pusz
Léna



Verával a legjobb barátnők lettünk, annyira jó volt, hogy van egy olyan ember, aki szeret és megért. Bánt, hogy nem lehetek vele teljesen őszinte, de talán így a legjobb, mindenkinek. Nem tudhatja meg, hogy vámpír vagyok. Ez a néhány fontos szabályom egyike.
Ő nyitott és barátságos, beavatott mindenféle csajos dologba. Sokszor szervezett ott alvós estét náluk. Olyan jó volt, olyan emberinek érezhettem magam mellette.
A vásárlás annyira nem hozott lázba, mint őt, de hát egye fene, nem lehet mindenben közös ízlésünk. Ő sokkal nyitottabb, mint én, sok barátnője van, de azt hiszem, én vagyok számára a legkedvesebb.
Annyira részletesen beavat mindenbe, hogy örülök, hogy nem tudok elpirulni, de néha még le is kell állítanom, úgy belelovallja magát a részletekbe.

A változatosság kedvéért most az iskolában vagyunk.
Vera épp megint Jeremyről beszél. Barátnőm fülig belezúgott ebbe a srácba. Akárhányszor összefutottunk az említett fiúval, az én laza barátnőm dadogni kezdett és fülig vörösödött. -Olyan aranyos ilyenkor! - Ő persze, mindig háborog utána, hogy miért nem tud a fiú jelenlétében is olyan lenni, mint máskor.
Sokat áradozott róla. Jeremy a suli focicsapatának tagja. A focis fiúkért rajonganak a csajok, legalábbis úgy tűnik...

Irodalom óra utáni szünetben összetalálkoztunk Bob-bal és Tyler-ral.
-Helló´sztok! Emma ez a tied!- Bob egy kis borítékot nyújtott át nekem, amiben egy meghívó volt, péntek estére, a szülinapi bulijára.
- Köszönöm! - mondtam- Vera nem is mondtad, hogy Bob bulit csinál!
- Csinál?- háborgott.- Elvileg csapatmunkának indult, de Bob mindet elrontott, még a meghívókat sem tudta rendesen kinyomtatni.
- Nézd már! Azért van a csapatmunka, hogy legyen kit hibáztatni mi? Amúgy is én végeztem a munka oroszlánrészét!- morogta sértetten testvérének Bob.
- Üvöltöttél?! -kérdezte cinikusan Vera.
Olyan aranyosak , amikor így vitáznak! Emmett és én teljesen másmilyenek vagyunk.
Tyler-ral összenéztünk.
- Eljössz a bulira?- kérdezte tőlem.
- Azt hiszem igen!- válaszoltam kissé bizonytalanul. Jól láttam, hogy egy apró,halvány mosoly jelent meg az arcán?

...

A hét hátralevő része gyorsan eltelt. Verával el mentünk Port Angelesbe is, ruhát és ajándékokat vásárolni az alaklomra. Vera addig nyúzott, míg meg nem vettem egy számomra eléggé kihívó bordó fűzőt, hozzá egy extra szűk farmert és egy pár magas sarkút. Jól állt, de szokatlan volt, mert ennél szolidabban szoktam öltözködni.
Alice-nek viszont kifejezetten tetszett...

A buli előtt elmentem egy gyors vadászatra.
Teljesen hidegen hagy az emberi vér, nem csábít, azóta a borzasztó eset óta, ami már évtizedekkel ezelőtt történt, nem ittam ember véréből. Képtelen lennék rá.
...

Elérkezett a buli estéje, készülődés közben Emmett lépett be a szobámba, elég zavart tekintettel.
- Figyelj, nem is tudom, hogy hol kezdjem... Eléggé kínos, hogy nekem kell elmondanom, de gyorsan elhadarom... megérted, aztán tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna, oké? - hűha! Elég értetlenül nézhettem rá, de azért bólintottam.
- Szóval, amikor egy férfi és egy nő... vonzódnak egymáshoz... de nem csak lelkileg, ... hanem testileg is.... néha olyan dolgokat csinálnak... amikre természetesen te még ráérsz... Szóval...
- Emmett, te most megpróbálsz felvilágosítani a szexuális téren?- először ledöbbentem, de aztán már a nevetésem kellett visszafognom. Idejön az én bátyám, hogy elmondja mi az a szex, meg hogy ráérek még...
- A próbál szón van a hangsúly. Na jó, figyelj! Te vámpír! ... Okos ,nagylány vagy már... Csak féltelek! - mondta őszintén. Odamentem hozzá, hogy megöleljem.
- Ne aggódj, vigyázok magamra. Amúgy is erősebb vagyok az összes pasinál... - erre már ő is vigyorgott.
- Érezd jól magad! - mondta, majd kisétált a szobámból.

6. Tyler és Bob

Kedves Mindenki!
Először is nagyon örülök, hogy ennyien vagyunk, és olyan sokan szavaztatok Bobért! Éles harc folyt, de végül is megszületett Bob!
Úgy érzem némi félreértés támadt Bobbal kapcsolatban. Bob nem rasztás, az 5. részben ,,raszta tincses sapkát viselt a fején" ...
Hullócsillag felhívta figyelmem még 1-2 dologra. Köszönöm, hogy szóltál! :D Szóval Bob karakterét vicces, laza, bohókás, nem túl penge, Bob Marley rajongónak képzeltem el, aki egyfolytában veszekszik húgával, Verával.
Tyler egy férfias, karakteres arcvonású srácnak álmodtam meg.
A történetem részei rövidek, (ez most pont kicsit hosszabb lesz) és viszonylag gyorsan haladok, de viszonylag sűrűn hozok frisset, és .... na ilyen az én stílusom :D remélem meg fogjátok szokni :D
Ebben a részben kicsit Tlyer fejével fogunk nézelődni. :D
Remélem élvezni fogjátok! Még annyi ,hogy Rosella köszönöm a segítséged bétázás ügyben, sokat segítettél ! KÖSZÖNÖM!


Jó olvasást kívánok! pusz Léna


Tyler szemszögéből:

Már vagy 10 perce vége az órának, csak Verára kell várunk. Ha így haladunk, sosem tudunk elindulni...
Az órámra pillantottam. 15 perc! Ilyen nincs, biztos megint párosával pisilnek. Gyerünk már!
Nekitámaszkodtam a kocsimnak, Bob két slukk között énekelni kezdett. Ó te jó ég, már csak ez hiányzott.
- Bob, nem megy magadban? -dünnyögtem.
- Így legalább te is átérzed! Ne legyél túl depis, mert a végén még rám ragad!- erre mosolyognom kellett, és sajnos folytatta a dalt, megjegyzem elég hamisan.

Lépéseket hallottam. Na végre!- gondoltam magamban.
- Szasz´ lányok, mi a pálya? Hugi, bemutatnál a barátnődnek? -kérdezte vigyorogva Bob.
- Emma Cullen, ő a bátyám Bob, bár igazából William Langdon a neve... Önjelölt Bob Marley, azután a balfék után átkereszteltette magát, mire anyáék is hozzászoktak, huuuhhh! .-erre ismét mosolyognom kellett.
- Nem tudod miről beszélsz, tesó!- csattant fel sértetten Bob, eldobta a csikket és zsebre dugta kezét, majd ezt mondta: - Nem tudod értékelni a művészetet!

,,Bob" Willam Langdon és Vera Langdon tovább civakodott, ekkor megláttam a lányt. Elbűvölő volt, szolid, és bájos. Angyali arc, gyönyörű vonások, szép formás alak. Ő is észrevett engem, egymás tekintetét fürkésztük.
-Ja ő Tyler Smith, Bob haverja. - szólalt meg Vera.
- Szia- mondtam neki. Na, mint egy 5 éves, király vagy Tyler!
-Szia!- válaszolta, majd elkapta tekintetét. Milyen kár, olyan különleges szeme van, és a hangja is gyönyörű.

TY! MI A FENE VAN VELED! - korholtam magam. Csak egy lány! Olyan , mint a többi...
Úgy lefoglaltak a gondolataim, hogy észre sem vettem, hogy már elindultak, csak egy utolsó "sziát" hallottam tőle.

Bobbal beültünk a kocsiba, gyújtást adtam és próbáltam kiverni a fejemből Emmát.
- Szerinted bejövök neki?- kérdezte.
- Kinek? -kaptam fel a fejem.
- Kinek? A húgomnak! Szerinted? Ne már tesó, Emmáról beszélek...
- Őszintén? Biztos lehengerelted az énektudásoddal! - nevettem fel cinikusan.
- Ember, a lelkembe tiportál!- mondta színpadiasan artikulálva.
-Jaj , ne drámázz már, Bob! Ez a csaj is olyan, mint a többi. Biztos másról sem tud beszélni, csak a ruhákról, körömlakkról, és még mit tudom én milyen lányos dolgokról!- ezt mondtam barátomnak, de belül mást gondoltam.
- Igazad lehet.... -sóhajtotta. -Láttam ám, hogy néztél rá, ismerlek már vén kurafi!
- Na jó, ebből elég! Lépjünk!- tereltem a témát, és beletapostam a gázba.

Bob jól ismer, igazából ő az egyetlen, aki elmondhatja ezt magáról. Kicsit lökött, de rendes srác. Ő az, akivel lógni szoktam, az emberek annyira felületesek. Ellenben, Bob őszinte. Ami a szívén az a száján, nem szépíti a dolgokat.
Az út hátralevő részében hallgattam Bob szörnyű dalolását.
Most is hozzájuk mentünk, nálunk vagy náluk szoktunk ,,bandázni". Néha még velünk lézeng egy-két srác a suliból, de nem nagyon szoktam velük foglalkozni, Bob haverjai.
Bob elterült az ágyán , én szokásos fotelba telepedtem le, beszélgettünk, de gondolataim másfelé kalandoztak.
Barátom nyomta a hülyeséget, néha komolyan elgondolkodom, hogy a sok hülyeséget, amit mond, komolyan gondolja-e...
- Te gondolkodtál már azon, hogy mit számolnak a bárányok, ha nem tudnak aludni?
Felnevettem, ez tényleg nem normális. - Öcsém te mit szívtál?- hát igen, Bobnak vannak ilyesmi beszólási, de hát őt így szeretjük.

A délután hamar eltelt, este felé hazamentem. Akaratom ellenére is Emma járt a fejemben. Ty fejezd be, ő csak egy lány, egy vonzó és gyönyörű lány, de ennyi...
Este elmentem futni. Jólesett a hűvös levegő, kitisztította az elmém, és végre egyedül lehettem.

Ahogy bámultam a sötétben, próbáltam újra és újra feleleveníteni magamban Emmát. Hogy tudott ennyire elbűvölni? Alig láttam 2 percig, és teljesen beleégette magát a fejembe.

Hazafelé vettem az irányt kocogva, egyedül.
Szerettem a magányt, vagy, inkább lehet , hogy meggyőztem magam arról, hogy így jó nekem. Nem vagyok egy nagy barátkozós típus, Bob pont elég nekem. Sosem engedtem magamhoz annyira közel senkit, hogy fájjon az elvesztése, vagy neki fájjon az én elvesztésem...

5. Kiruccanás

Kedves Olvasók!
Először is megszületett Veránk, a 2 számú versenyző lett a befutó! Köszönöm, hogy szavaztatok!
Itt a az új fejezet is, köszönet Rosellának a bétázásért!
Remélem elnyeri a tetszésetek.
Új szavazás indul Bob miatt. Bob az egyik kedvenc karakterem, szerintem nektek is tetszeni fog.
Nem húzom tovább az időt, jó olvasást kívánok!
pusz Léna




Az iskola kellemesebb időtöltés volt, mit azt képzeltem volna, és Vera társasága csak még jobbá tette ezt.
Az utolsó óránkon ültünk, amikor egy kis papír fecni közeledett felém barátnőm keze alatt. Gyorsan átvettem tőle a postát.

Ezt írta:

Van kedved elugrani P.A-ba ( Port Angeles)? Shopping? Ja, és megmutatnám a szüleim kávézóját is. Ne ellenkezz, mert úgyis ráveszlek. Könnyítsd meg a dolgom, és mondj igent! V

Elmosolyodtam, hát lehet ilyen meghívásra nemet mondani? Válaszoltam neki:

Mivel nincs más választásom, kénytelen vagyok menni :D Egyébként szívesen megyek!

Visszajuttattam a levelet feladójának, aki elégedetten mosolyodott el a válaszra.

Kicsöngettek, és erre a felszabadító vinnyogásra az egész osztály felpattant és elkezdtek kiáramlani a teremből, meg sem várva a tanár utolsó mondatának végét. Verával szépen elindultunk a kocsim felé.
- Várj szóljunk Bobnak, hogy nem megyek ma velük haza... ( Bob Vera bátyja, még nem találkoztam vele, de ha kicsit hasonlít Vera személyiségéhez, akkor azt hiszem jóban leszünk.)
- Rendben , menjünk!

Míg a pakolón vágtunk át, lelkesen mesélte szülei kávézója generációs történetét. Célirányosan, egy nagy fekete terepjáró felé vettük az irányt. Egy srác állt mellette, magas volt, helyes, raszta tincses sapkát viselt a fején, és dohányzás közben hangosan énekelte a "No women no cry"-t .
Mikor odaértünk, egy sármos mosolyt küldött felénk.
- Szasz´ lányok, mi a pálya? Hugi, bemutatnál a barátnődnek? - mondta Bob, még mindig kaján vigyorral a fején.
- Emma Cullen, ő a bátyám Bob, bár igazából William Langdon a neve.- értetlenül néztem Verára, ezért folytatta. - Önjelölt Bob Marley, azután a balfék után átkereszteltette magát, mire anyáék is hozzászoktak, huuuhhh! .
- Nem tudod miről beszélsz tesó!- csattant fel sértetten Bob, eldobta a csikket és zsebre dugta kezét. Sértett hangon ismét megszólalt : - Nem tudod értékelni a művészetet!

,,Bob" Willam Langdon és Vera Langdon tovább civakodott. Észrevettem, hogy nem csak mi hárman vagyunk itt, a kocsinál. Úgy látszik, Verának is feltűnt, mert abbahagyta a vitát.
- Ja, ő Tyler Smith, Bob haverja. -alig hallottam Vera hangját, annyira elmerültem a fiú tekintetében. Világos kék szemei fürkészték az enyémet, karakteres férfias arc, és még a borosta is jól állt neki. És a szája!
-Szia- mondta Tyler, hangja is mély és férfias volt. Visszazökkentem a jelenbe, - Szia - mondtam én is, miközben ismételten jól végigmértem.

- Szóval, Bob nagy bánatodra, ma nélkülem kell hazamenned. Emmával elugrunk P.A-be, meg a kávézóba is. -sorolta programunkat Vera.

Már nem figyeltem annyira a srácra, mert nem akartam bámulni, így is zavarban voltam különös érzéseim miatt. Azt hiszem tetszik ez a fiú.
-Emma mehetünk?- jött a kérdés, gyorsan kapcsoltam. - Persze menjünk!
- Figyi´, majd izé..., dumálhatnánk egyszer!- mondta Bob egy újabb sármos mosoly kíséretében.
- Felejtsd el Bob!- vágta rá húga, miközben elvonszolt a kis társaságtól.
Egy "sziasztok!" féleséget tudtam csak elhadarni, mert barátnőm sebesen távolított el a helyszínről.

Hamar megérkeztünk Port Angelesbe, ahol vásároltunk néhány ruhát, aztán benéztünk a kávézóba. Vera szülei nagyon kedvesek voltak velem.
Megvendégeltek minket cappuccinoval és sütivel. Hát, ennek már annyira nem örültem. Alig bírtam feltűnés mentesen eltüntetni a mellettem pihenő növénybe az ételt és italt. Remélem nem fog emiatt kipusztulni... Bár, egy növény gyilkosság elég csekély az eddigi listámon.
Hazavittem Verát, majd önmagam is hazaszállítottam.

Felmentem a szobámba, leheveredtem az ágyamra. Tyler képe kúszott az elmémbe. Széles vállak, az a rettentő helyes arc, és a szemei! Azok a szemek az ember lelkéig hatolnak!

Nem tudtam tovább elmélkedni, mert hirtelen kivágódott az ajtóm, és Emmett lépett be rajta, abnormálisan nagy vigyorral a fején.
- Mi van, hugi? Csak nem tetszik neked ez a Tyler gyerek?! -vajon honnan tudta meg, hisz én is csak most gondoltam ezt végig. Hát persze, leesett.
-Edward! Kifelé a fejemből! Ez magánterület!- kiáltottam.

Dizi?

Sziasztok!

Hogy tetszik az oldal új dizájnja?
Remélem elnyeri a tetszésetek!

Mivel holnap van a szülinapom, így lehet, hogy holnap kapjátok a frisset!
Rosella kereslek! BÉTA!

szép estét mindenkinek!

Léna

4. Új élet (+ extra mini feji)

Sziasztok!

Íme a friss!
Megjegyzés hozzá: A végén van egy kis extra rész Emmett-től.

A történettel kapcsolatban, kb 25 részesre tervezem, de lehet, hogy pár résszel több lesz, majd, ahogy alakulni fog. A következő résztől kicsit más lesz, több párbeszéd, és beindulnak az izgisebb részek is.
A hosszuk változó, ahogy adja magát a fejezet. A frissek meg 5-6 napon belül hozni.
Jó olvasást kívánok!



Néhány napja élek a Cullen- házban, nagyon megszerettem a családot. Nem megtűrtként éltem náluk, befogadtak és szerettek. Ilyesfajta boldogságot vámpírlétem alatt nem tapasztaltam még.
Otthon vagyok.
Otthon - olyan egyszerű szónak tűnik, pedig benne van minden: szeretet, család, biztonság, béke. Szerettem a mostani életem, megint újra megvolt minden.
,, Az életnek nem kell tökéletesnek lennie, hogy csodálatos legyen.”


Az iskolába menetelem előtti napokban vadászni vitt Emmett, velünk tartott Esme, Carlisle, Alice és Jasper. Jó volt együtt vadászni velük. Eleinte furcsa volt, hogy ennyien megyünk együtt, hisz, már hozzászoktam, hogy egyedül intézem ezt is.

Elmélkedésem félbeszakadt, szagot fogtam, torkomat égetni kezdte a megszokott maró szomjúság. Egy fene nagy medve lehetett a közelben. Macskaként lopakodtam oda mit sem sejtő áldozatomhoz.
Vártam, vártam a megfelelő pillanatra majd a hátára ugrottam és eltörtem a nyakcsigolyáját. Egy utolsót vonyítva esett össze a mackóm, rávetettem magam és szomjamat oltottam véréből. Mikor végeztem felálltam és láttam Emmett elégedett arcát.

A többiekhez fordult: - Le sem tagadhatnám, hogy a testvérem! - mondta büszkén. Jól esett testvérem megjegyzése.
Még néhány kisebb vad elejtése után, mikor mindenki végzett elindulunk haza.
Rosalie nem díjazta túlságosan, hogy férje nem rá szenteli minden figyelmét, neheztelt ezért rám. Megpróbáltam amennyire lehet háttérbe szorulni, nem akartam konfliktust.

…

Esme és Carlisle beszerzett minden olyan iratot, amire egy emberként élő vámpírnak szüksége lehet. Én is az örökbefogadott gyerekeik egyik lettem. Emma Cullen, Tennessee-ben tanultam eddig, de bátyám miatt ideköltöztem Forksba, és itt folytatom tanulmányaim tovább. Ez a fedő sztorim.

Megkaptam a dzsippet, mikor Emmett megmutatta milyen kocsit akar venni nekem, megfenyegettem, hogy akkor már inkább gyalog megyek. Nem akartam egy feltűnő autóval furikázni.

Izgatott voltam, egész éjjel járkáltam a szobámban, átolvastam az összes iskolai tankönyvet, hogy eltöltsem valamivel az időt.
Elérkezett a reggel, elmentünk a suliba, útbaigazítottak a srácok és nagy levegőt véve elindultam az első órám tanterméhez.
A folyosókon hatalmas zsivaj volt, mindenfelé nyüzsögtek a diákok.
Úgy bámultak, mint az óvodások a karácsonyi kirakatot, ettől eléggé feszengtem. Végre megtaláltam a termet, bemenekültem és kerestem egy üres helyet.
- Szia, szabad ez a hely?- kérdeztem kedvesen a padban ülő lánytól.
- Nem ül rajta senki, csüccs! Vera Langdon vagyok, új vagy ugye?- meglepett mennyire barátságos fogadott.
- Igen, Emma Cullen vagyok, Tennessee-ből. - válaszoltam neki.
- Biztos csúcs hely lehet! ......... - hihetetlen mennyit tudott beszélni, de nagyon jól éreztem magam vele.
Rengeteget pletykált, de soha egy rossz szóval sem illetett meg senkit. Őszinte volt, és nagyon kedves.
Sok közös óránk akadt, így hamar megismertük egymást, egész jól összebarátkoztunk.

Még sosem volt igazi barátnőm, eddigi életem során nem tartottam fontosnak, hogy kapcsolatot építsek emberekkel, vagy bárkivel.
Jó érzés volt, hogy figyelt rám, érdekelte a véleményem.
Rögtön megtaláltuk a közös hangot.

Vera nyíltszívű volt és őszinte, én nem voltam az, vannak dolgok amiket nem mondtam el neki, a titkokat, amik nem csak az enyémek. Rosszul éreztem magam emiatt, de megbékéltem vele, mert tudtam, hogy ez így van rendjén, csak fájt, hogy míg ő őszinte velem, én kénytelen vagyok hazudni.






4+ Emmett




Igencsak nyugtalanít, amit nemrég mondott Edward.
Nagyon idegesítették mások gondolatai. Eleinte nem akarta elmondani, de addig nyaggattam, míg végül csak kiszedtem belőle. Azt hittem, hogy majd egy jót röhöghetek, de az ellenkezője történt.
Most épp kiírtanám az iskola hímnemű tanulóit. Jön egy új lány és máris megállás nélkül kell fantáziálgatni, sok kis kiéhezett disznó.
Én is pasiból vagyok, de azért mindennek van határa. Ráadásul az én kishúgomról van szó, álljon már meg a menet.
Dühösen ököllel csaptam bele egy fába, ami nyomban kettétört.
-Bocs! - vettettem oda szerencsétlen növénynek, magam sem értem miért.
Kár, hogy koedukált a suli. Ez az. Emmett, te zseni vagy! - dicsértem meg magam.
Mi lenne, ha építettnék itt egy zárdát, a pénz nem akadály.
Na jó ez azért túlzás. Emma nagylány, meg tudja védeni magát, de akkor is dühít, hogy nem csinálhatok semmit. Mi lesz, ha majd jön egy fickó, aki elcsavarja a fejét? Neeee, erre ne is gondoljuk. Mégiscsak a zárda lesz a megoldás.

3. Találkozás

Sziasztok!
Itt a friss. A címből kitalálhattátok, hogy most fognak találkozni a testvérek.
Jó szórakozást!
Léna



,, A régi boldogság helyét halott csend vette át, de nézd csak, amott zöld hajtás ütötte fel fejét a romok közt… az új, jobb élet kezdetének jele.”

Minél közelebb értem Forks-hoz, annál jobban féltem.
Tudnom kell az igazat! Tudnom kell! - hajtogattam magamnak. Forks határát az erdőn keresztül léptem át, lenyűgöző volt a táj, sziklák, sűrű és buja növényzet. A sós tenger illatát sodorta felém a szél. Megálltam, ki akartam élvezni ezt a békés, megnyugtató közeget.

Furcsa érzésem támadt, figyel valaki, ismeretlen szagot érzetem, egy vámpír. Villámgyorsan egy erős testalkatú, magas srác termett előttem. Komoly arccal méregetett.
Ez nem lehet igaz! Álmodom. Nem az nem lehet, hisz képtelen vagyok aludni, így álmodni is.
Ő az , ő az ő az!
-Emmett!- kiáltottam fel, a lelkem ujjongott, a boldogság majd szétfeszítette mellkasom. Igen ő az, oly sok év, oly sok, szenvedés és magány.
Ismerős hatalmas vigyor jelent meg rég nem látott bátyám arcán, odaszaladtam hozzá és megöleltem. Annyi mondanivalóm és kérdésem lett volna, mégsem tudtam megszólalni. Csendben öleltük egymást, minden szó nélkül. Felesleges lett volna, a lényeget úgyis tudtam, ő is örül, hogy viszont lát engem. Könnyek nélkül zokogtam, de lelkemben hatalmas megnyugvás honolt.

Nem tudom meddig állhattunk így itt az erdőben, egymás ölelve, az eső szemerkélése térített vissza minket a jelenbe. Lassan kibontakoztam öleléséből.
- Annyira hiányoztál!- súgtam bátyámnak.
- Te is nekem Emma! Mikor utoljára láttalak, még gyerek voltál!- tette hozzá testvérem
- Hát az már elég rég volt, de nyugi, még így is idősebb vagy!- erre hatalmasat nevetett.
- Honnan tudtad, hogy jövök, vagy hogy itt leszek? - kérdeztem értetlenül.
- Van egy jövőbelátó hiperaktív törpénk, majd megismered, csípni fogod! Gyere menjünk haza!- megfogta a karom és futásnak eredtünk.
Haza. Hazaértem. Eddig zaklatott énem végre megnyugodott. Végre újra boldognak éreztem magam.

Megérkeztünk a Cullen-házhoz, Em vidáman mutatta be- Jó kis kutrica, mi? - idióta, hisz ez szebb, mint amit valaha láttam. Hatalmas üvegfelületek, pompás anyagok, az egész épületből a luxus sugárzott.
Megilletődve álltam a lépcső aljánál.
- Gyere húgi, mindenki rád vár!- noszogatott.
Beléptünk házba, és a hatalmas nappaliba vezetett, ahol a Cullen- család többi tagja tartózkodott.
Kényelmetlenül éreztem magam a sok rám szegeződő szempár miatt.

Emmett bemutatott mindenkit szép sorjában
Esme és Carlisle szeretettel öleltek magukhoz, és megkértek, hogy maradjak velük, hisz Emmett családja, az ő családjuk is. Meghatódtam, ennyi kedvességet már rég kaptam.
Alice volt a jövőbelátó hiperaktív törpe, de tényleg csíptem, nagyon aranyos volt, és lehengerlő. Szinte nyakamba ugrott. Aztán leszögezte, hogy a ruháim évek óta kimentek a divatból, de ne aggódjak, mert ő mindent beszerzett és látta, hogy tetszeni fognak nekem. Huh, Alice nem egyszerű.
Jasper, Alice kedvese kimérten, de barátságosan üdvözöl engem.
Bella és Edward is üdvözöltek, de Rosalie-val más volt a helyzet, ő nagyon tartózkodóan csak biccentett egyet fejéve köszönés gyanánt.

Majd Alice felvonszolt a szobámba és magamra hagyott. Rám fért egy kis egyedüllét, hogy meg tudjam emészteni a sok új dolgot. A szoba gyönyörű volt, saját fürdőszobával. Elmentem letusolni, ellazított a forró víz, kifejezettem jól esett. Kinyitottam a gardróbajtót, és ledöbbentem a látványtól, Alice nem túlzott, mikor azt mondta mindent beszerzett, egy ruhásboltban nincs annyi gönc, mint itt. Kerestem valami kényelmeset és elterültem a hatalmas ágyon. Kopogást hallottam, majd Emmett nyitott be az ajtón nagy mosollyal az arcán.
- Hogy érzem magad? - kérdezte tőlem
- Nem vagyok hozzászokva ehhez a luxushoz, az elmúlt néhány nap például fákon pihentem és a folyóban mosakodtam. ,,Az egyik percben semmid sincs, a másikban pedig többet kapsz, mint amennyit el tudsz fogadni.” (Coelho) A hihetetlen milyen kedves családod van.
- Nem Emma, ez már a te családod is!- javított ki testvérem - Nem engedem, hogy elmenj, különben ...- huncut mosolyt villantott és olyan barackot nyomott a fejemre, amilyet gyerekkoromban kaptam tőle.
Egy jól irányzott ütéstől szegény bátyám akkorát repült, hogy a nyitva maradt gardrób ajtót keretestül kiszakította. Elkerekedett szemmel figyeltem, ahogy kacagva leporolja magáról a törmeléket.
- Erősebb is lettél mióta nem láttalak!- mondta és leült velem szembe az ágyamra. Órákon keresztül beszélgettünk, volt miről , hisz majdnem száz év telt el mióta nem láttuk egymást.

2. Utazások

Sziasztok!

Íme a második fejezet, elkezdenek felpörögni az események. Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást kívánok!
Léna


Egyedül és magányosan tengődtem évekig, nem csináltam semmit, olyan voltam ,mint az árnyék. Éjjelente mozogtam, csendben és észrevétlenül jártam-keltem mindenfelé. Már most beleuntam az életbe, mire jó az örök élet, ha nem tudom mire használni, ha nem tudom kiélvezni?
Utáltam így élni, ez nem is élet. Az idő lassan és eseménytelenül telt, már kezdtem teljesen belebolondulni a mókuskerékszerű létezésbe.

Villámcsapásként támadt az az ötletem, hogy utazgatni fogok, megnézek mindent, amit még emberi életem során látni akartam. Újult erővel és lendülettel kezdtem neki világfelfedező utamba. Jót tett a környezetváltozás, szebbnél-szebb helyeken jártam, norvégiai fjordok, megnéztem Angliában Stonhenge-t, elmentem a szerelmesek városába, Párizsba, Gladiátorok küzdelmi színterére Olaszországba a Colosseumba, végig futottam a kínai Nagy Falon, Egyiptom, Amazonas, Peru és még sorolhatnám.
1972-ben Beatles és Rolling Stones koncerteken is elmentem.
Része voltam a történelemnek, 1963 novemberében épp Dallasban jártam, ott voltam és láttam a Kennedy gyilkosságot, döbbenetes élmény volt.
Lenyűgözött a kultúrák sokszínűsége. Voltak helyek, ahol huzamosabb ideig tartózkodtam, megesett, hogy még dolgozni is eljártam, így legalább nem éreztem magam egyedül, volt kihez szólnom.
Végül mindenhonnan tovább álltam.

Legutóbb Denaliban jártam, hatalmas vadrezervátum van ott, grizzly, jávorszarvas, rénszarvas, hmmm micsoda választék.
Rezervátumi tartózkodásom alatt találkoztam egy ott élő vámpír klánnal, egészen összebarátkoztam velük, már tervezgettem, hogy ott maradok.
De megtudtam valamit, ami reményt ébresztett bennem, ami miatt életem új értelmet nyert. Mikor elmeséltem élettörténetem, mondták ,hogy ismernek egy Emmett nevű vámpírt, aki Forks-ban él egy családban. Nagyjából illett is rá a személyleírásom. Izgalom fogott el, mi van, ha a bátyám az? és mi van ha nem?
Meg kell tudnom, ha esély van rá, hogy megtalálom őt, akkor megéri érte bármennyit is utaznom.

Nem vesztegettem az időt tovább, elindultam, hogy megtudjam az igazat. Kettős érzés viaskodott bennem,
remény és félelem.
,,Reméld a legjobbat, de készülj fel a legrosszabbra. „ tartja a mondás. Féltem, féltem, hogy hiú ábrándot kergetek, s mikor Forks-ba érek találok egy Emmettet, de nem az én testvérem.
Bármi lesz is, meg kell próbálnom, mit veszíthetek, hisz így sincs semmim?

Most itt futok néhány államnyira Forks-tól, kételyeim elhatalmasodtak rajtam, hirtelen megálltam.
Bizonytalanságom úrrá lett rajtam, túl sok dolog történt, túl kevés idő alatt.
Megálltam, becsuktam a szemem, hagytam hogy a szél átjárja testem és megtisztítsa fejem. Pillanatnyi nyugalomra volt szükségem, hogy összeszedhessem gondolataim. Mitől félek igazán? Attól hogy választ kapok a kérdésemre, vagy hogy nem fog tetszeni, amit megtudok?
Lehet nem is kéne odamennem!
Ha ő is lesz az, lehet már meg sem ismerne, hisz már évtizedek óta nem láttuk egymást.
Mit mondanék neki? Szia Emmett? Mizujs, hogy telt az elmúlt majd’ egy évszázad? Ááááááhhhh
Idióta!- róttam meg magam.
Nem ijedhetsz be most! Akármi is lesz, meg kell tudnod az igazat!- igen, tudni akarom! Oly sokáig kerestem testvérem, a végzetem is ez hozta el, lehet a sors akarta úgy, hogy akkor is az erdőben legyek, mikor az a vámpír férfi rám talált.
Kitisztult az elmém, újult erővel kezdtem futni, közben bátorítottam magam, hogy nem lesz semmi baj.