16. Sokk

Kedves Mindenki!
Remélem jól teltek az ünnepek és kipihentétek magatokat! Itt a megígért friss is. Bétám kicsit el van havazva így elnézést kérek a hibákért.
Az utóbbi részek elég szomorkás hangulatúak voltak, és ... hát ez is az lesz.
De nem amiatt, amire gondoltok. Ebben a részben kiderül valami fontos dolog, de nem Emma titka. Tudjátok a Volturri miatt nem lehet csak úgy elmondani a vámpírságot.
Ezt a részt Tyler szemszögéből írtam.
Remélem tetszeni fog nektek.
puszi
Léna




Tyler szemszögéből:

Emma elutazott a családjával. Franc egye meg, miért épp most kellett nekik elutazni, pedig milyen jó lett volna ebben a jó időben kimozdulni egy kicsit.
Na mindegy, ez van.
De megint miért pont most kellett elutazniuk?

Alig ment el, már hiányzik, méghozzá nagyon.
Szerettem már lányokat, de vele máshogy vagyok, őt tényleg szeretem.
Ez nem a testi vonzalomról szól, hanem a tiszta érzésekről. Pedig nagyon vágyom rá, de türtőztetem magam.
Nem hittem, hogy érezhetek majd így valaki iránt, ő olyan kedves, elbűvölő, és hihetetlenül vonzó.
Csókja szenvedélyes, minden porcikám érte sóvárog.


Telnek a napok, beszéltünk telefonon, de hiánya ettől nem szűnt meg. Az hiszem jót tett ez a pár nap, hogy nem láttam, mert 2 dologra rájöttem.
Nagyon nagyon szeretem őt, és nem akarom megbántani. … Jobban, mint így fogom. Nem voltam elég erős az elején! Nem szabadott volna belé szeretnem!
Nem kellett volna ennek így lennie, akkor most minden sokkal könnyebb lenne! - átkoztam magam gyengeségem miatt.

Hatalmas titkot cipeltem, amit nem árultam el neki. Most kell elmondanom neki, muszáj, mert így nem mehet tovább!

…

Ma érkeznek haza, az elmúlt napokban egyre csak kényszerítettem magam, hogy nemhogy megváltoztassam a tervem. Szakítanom kell vele, még ha ebbe bele is szakad a szívem.
Küldtem neki egy sms-t:

,,Beszélnünk kell!” - írtam.

,,Gyere át 4 körül” -jött a válasz. 4 órakor porrá hullik eddigi boldogságom és elveszítem Emmát.
Szar az élet, de meg kell tennem.

…

4re odamentem hozzájuk, megvártam míg kijön. Láttam rajta, hogy feszült, nem tudja mit akarod, de sejti, hogy nem jó hírem van. Hozzám sétált megölelt és megcsókolt, de én nem csókoltam vissza, pedig nagyon akartam.

- Mi a baj Tyler?- kérdezte tőlem ártatlanul. Francba! Ne nézz így rám, így is olyan nehéz a dolgom.- kérleltem, de csak magamban.
- Emma azért jöttem ide, hogy szakítsak veled! Meg kell értened ez nem mehet így tovább!
- De?- ledöbbent, arca a szokottabbnál is sápadtabbá vált.
- Kérlek Emma, ezt nem értheted. Muszáj ezt tennem!- mondtam lehajtott fejjel.
Meg akartam fordulni és elmenni, de elkapta karom, visszahúzott és kényszerített, hogy nézzek a szemébe.
- Tyler, miért?- kérdezte tőlem. - Őszintén, nem érdekelnek a kamu dumák! Miért? - higgadt volt és halkan beszélt. Kiabálj velem, ordíts, vagy vágj pofon, ez így jobban fáj.
- Legyen elég ennyi kérlek! Jobb így neked!- próbáltam rávenni, hogy ne legyen annyira kíváncsi. Nem akarom, hogy megijedjen.
- Tyler! Ha szerettél engem valaha, akkor megtisztelsz azzal, hogy őszinte leszel velem!- ez a mondata szíven ütött. Szerettem valaha? A világon őt szeretem a legjobban. Dühített, hogy nem hagyja annyiban. Miért nem érti meg?!
- Hát semmit nem értem neked! Rendben van!- mondta alig hallhatóan. Tiszta hülye ez a lány, hogy hiheti, hogy hiheti ezt. Majd felrobbantam! Hirtelen elmondtam, amit nem akartam, kitört belőlem, de meg is bántam.
- Emma beteg vagyok! Gyógyíthatatlan!- basszus,, miért nem tudtam befogni a szám. - szidtam magam. Már halkabban és nyugodtabban folytattam.
-Szép lassan leépülök és meghalok, nem akarom hogy végig kelljen nézned!

Arcára kiült a döbbenet, eddig karom szorította, de most lehullott a keze.
- Meg akartalak ettől kímélni, de nem hagytad! … Sajnálom!- el kell mennem, nem tudom tovább nézni szenvedését. Homlokára adtam egy kis csókot, beszálltam a kocsimba és elhajtottam.

Kifacsarodott a lelkem, boldogságom épp most hagyom itt. Ez volt a helyes, nem akarom, hogy végig kelljen élnie velem a borzalmakat. Majd elfelejt. Ezekre a gondolatokra csak még rosszabb lett a kedvem.

Hazaérve a felhajtóra parkoltam a kocsit, kiszálltam, hatalmas lendülettel csaptam be az ajtaját.
Hármasával vettem a lépcsőfokokat felfelé a szombámba. Az szoba ajtót is bevágtam magam mögött. Levetettem magam az ágyra, és megpróbáltam nem Emmára gondolni, sikertelenül.