Sziasztok
Itt a friss! most megtudhatjuk, hogy szegény Tyler hogy reagál a cseppet sem szokványos hírre.
Lassan vége a vizsgaszezonomnak, és lesz időm rendesen hozni a fejezeteket.
pusz
Léna
Tyler szemszög:
Megérkezett a vizit, hogy leellenőrizzék az állapotom. Nem nagyon tudok most figyelni a körülöttem serénykedő orvosokra és nővérekre. Teljesen elmerültem a gondolataimban.
Hát ez volna a nagy titok?
Vámpír lenne? Nem, ez képtelenség, nem léteznek vámpírok! Ez képtelenség! Tiszta őrület, ez …..ez nem lehet!
De akkor, hogy tudta összemorzsolni azt a poharat, és egy karcolás sem volt a tenyerén.
-Áú!- kiáltottam, infúziót cserélt a nővér, kedvesen mosolygott bocsánatkérés gyanánt.
Újra elmerültem gondolataimban.
,,Ne firtassuk kérlek! Ez bonyolult! “ hát ez az, tényleg nem egyszerű. Vámpír, csak állatok vérén él …. Úh ez elég durva, de jobb, mintha emberek vérét szívná, nem? Te jó ég! Miket gondolok, vámpír és vérrel táplálkozik.
Vajon igaz a fokhagymás, szentelt vizes feltevés is?
Megőrültem és biztos csak képzeltem ezt az egész furcsa beszélgetést! Nem lehet ez igaz?
Vívódóm lelkileg, nem tudom hova tenni a dolgokat. Sok ez az információ, annyira hihetetlen ez az egész, és mégis igaz.
Miért nem mondta el nekem, hisz megbízhat bennem! Miért csak most mondta el? Miért mondta el egyeltalán? Azt szeretné, ha én is olyan lennék, mint ő? Vámpír? Egy vámpírt nőt szerettem, csókoltam és ….- az együtt töltött éjszakák jutottak eszemben, a kellemes emlékek miatt kicsit megnyugodtam.
Furcsa mód nem éreztem semmilyen elborzadó érzést, hogy mikor arra gondoltam, hogy Emmával szeretkeztem, így tudván, hogy ő egy vámpír. Nem változtat a tényen ez a dolog.
Szeretem őt, még ha éjjelente állatok vérét csapolja is meg. Soha nem voltam boldogabb, mint ez elmúlt hónapokban, amit vele töltöttem.
- Minden rendben fiam?- kérdezte az egyik orvos, kizökkentve elmélkedésemből.
- Persze, csak kicsit elmerengtem!- feleltem.
- Rendben, ha bármire szükséged van hívd a nővéreket!- mondta majd elkezdett kivonulni az orvos-nővér brigád a szobából. Felkaptam a telefonom az ágy melletti asztalkáról.
Emma szemszög:
Az orvosok most sétálnak ki Tyler szobájából, a kórlapját böngészik, és beszélgetnek. Összeszorult a gyomrom.
Megcsörrent a telefonom a zsebemben, sms érkezett. Tudtam ,hogy kitől, éreztem.
,, Ha még itt vagy, beszélnünk kell!” ennyi volt a szöveg, Tyler a feladója. Nagyon sóhajtottam megöleltem még egyszer Emmettet és elindultam a szobája felé.
Sokat segített, hogy itt volt, kicsit megnyugodtam, de most , hogy a kórterem felé sétálok, minden megszerzett nyugalmam elpárolgott. A feszültség kezdett újra úrrá lenni rajtam.
Bekopogtam és beléptem. Az ablakon nézett ki, szándékosan nem nézett rám, pedig hallotta, hogy bejöttem. Nagyot nyeltem, odasétáltam az ágyához és leültem a székre.
Mikor hallotta, hogy leültem belekezdett.
- Nem tudom miért nem mondtad el nekem az igazat, de biztos megvolt rá az okod. - mondta még mindig kifelé bámulva. - Sejtettem, hogy valami fontos dolgot titkolsz előlem, de erre abszolút nem gondoltam!- rám nézve folytatta. - Emma nem érdekel, hogy mi vagy, az érzéseid viszont annál inkább. És azt az elmúlt hónapokban bebizonyítottad! Elég hihetetlen számomra ez az egész, de hozzászokom, és eddig sem volt semmi baj!- arcom felderült szavai hallatán, lelkem ujjongott, hát nem utál, nem gyűlöl, nem undorodik tőlem.
- Emma én szeretlek téged, és ha vámpírrá kell válnom, hogy veled lehessek, akkor az leszek!
- Tyler!- annyira megkönnyebbültem, kinyújtotta a kezét, megfogtam és éreztem, hogy húz magához, odahajoltam hozzá, és megcsókolt.
- Örökre együtt?- kérdezte tőlem.
- Ha szeretnéd!- válaszoltam neki mosolyogva.
- Ez minden vágyam!- mondta szerelmem. Boldogság áradt szét belsőmben. Megcsókoltam.
Elvette kulcscsomóját az ágy melletti asztalkáról, és letekert róla egy kisebb karikát. Mélyen a szemembe nézett és úgy kezdett bele mondandójába.
- Emma Cullen! Letérdelnék, ha tudnék, és rendes gyűrűvel kérnélek meg, ha lenne, nálam? - elbűvölő mosolya teljesen megbabonázott.
- Megtisztelnél azzal, hogy elfogadod tőlem ezt a karikát , míg egy rendes gyűrűvel kérlek meg, hogy légy a feleségem?- ledöbbentem, erre végképp nem számítottam.
- Ezek szerint velem szándékozod tölteni az elkövetkezendő évtizedeket?- kérdeztem mosolyogva.
- Hát nagyon úgy tűnik!- Válaszolta nagy vigyorral az arcán.
- Igen! - nyújtottam ki a kezem és ő felhúzta a kis kulcskarikát az ujjamra.
Magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Szétfeszítette bensőm a boldogság, velem akar lenni! Szeret engem!
Emmett szemszöge:
Emma épp most hagyott itt, bement Tyler szobájába, nagyon aggódom, hogy fog a srác reagálni a dologra.
Nem lehet egyszerű megemészteni, hogy a szeretett lány és családja vámpír. Bárcsak itt lenne Edward, hogy megtudjam mi jár Tyler fejében.
Vámpír hallásomnak köszönhetően mindent tisztán hallok.
- Megkérte a kezét?- fakad ki belőlem hangosan, mire az arra járó betegek furán néznek rám az előbbi kitörésem miatt. Zavartan nézek rájuk, egy gyenge vigyor kíséretében.
Hirtelen rengeteg érzés futott végig rajtam, bemegyek és én nyírom ki, hisz ő az én kicsi húgom ,aki már elég idős vámpír... Nagyot sóhajtottam, hogy megnyugodjak. Attól félek igazán, hogy újra elveszítem a húgom, és ezt nem akarom, csak azt szeretném, hogy boldog legyen, és ez a srác tényleg rendes vele.
Tyler gyerek, na jó beloptad magad a szívembe.
Bemegyek és gratulálok nekik az esemény miatt. - döntöm el és elindulok az ajtó felé, mikor hirtelen egy apró akadályba ütközöm.
-Alice?- nézek rá kérdőn.
- Nem engedem, hogy bemenj és elrontsd a pillanatot. Tűnés innen!
2011. március 31., csütörtök
2011. március 14., hétfő
25, 26
Sziasztok!
Lassan a történet végéhez érünk, még néhány rész van hátra.
A lassú érkezésekért elnézést kérek, ezért hozom duplán mostanában.
Remélem tetszeni fog nektek ez a rész is!
puszi mindenkinek
Léna
25.
Tyler kórházi ágya mellett ülök órák óta. Lelki vívódásom teljesen felőröl. A bizonytalanság és a félelem kezd úrrá lenni rajtam.
Megsimítottam kézfejét, de nem reagál érintésemre. Nem baj, pihennie kell.
Egy nővér bejött a szobába, hogy ellenőrizze Tyler állapotát, majd el is ment.
Még mindig csak Őt nézem, szeme alatt sötét karikák húzódnak.
Lassan megváltozott a szívverése, a légzése és felébredt.
- Emma!- mondta kissé erőtlenül.
- Itt vagyok szerelmem!- megfogtam fezét.
- Csöves lettem!- mutatta vigyorogva kezét, amiből az infúziós cső lógott.
- Még ilyenkor is humorizálsz?- mondtam halvány mosollyal. Közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam.
- Hogy vagy? - kérdezte tőlem.
- Hülyéskedsz? Ágyhoz vagy kötve és azt kérded, hogy vagyok? - hihetetlen egy fickó. Vállat vont.
- Beszélni szeretnék veled!- mondtam komolyan. Nagy levegőt vettem és kezdtem volna, de kopogtak az ajtón. Káromkodtam egy halkat. Majd Bob lépett be az ajtón mosolyogva.
- Szevasz Csipkerózsika! Már fontolóra vettem, hogy meg kell csókoljalak, de szerencsére felébredtél! - harsogta vidáman Bob.
- Szia Bob!- üdvözölte barátját mosolyogva Tyler.
- Szarul festesz tesó!- állapította meg a jövevény.
- Kösz, ettől máris jobban érzem magam! - nevetett fel Ty.
- Hoztam neked egy-két nélkülözhetetlen dolgot! - kinyitotta a táskáját és elkezdett kipakolni az ágyra. - M&M’s, ebből ugye megkínálsz? Akkor van még itt MP4 lejátszó, CD-k , Play Boy, ó ez az enyém, de ha akarod kölcsönadom, - kacsintott egyet , majd folytatta- könyv és keresztrejtvény!
- Én most kicsit kimegyek, hogy tudjatok beszélgetni! - mondtam a fiúknak.
Tyler hálásan nézett rám. Kivonultam a szobából és a folyosón legközelebb eső padra lerogytam. Arcom kezeimbe temettem és nagyokat sóhajtottam.
Egy öreg házaspár sétált el mellettem, fogták egymásba karolva lassan csoszogtak el.
Egymásra mosolyogtak, és a nénike odabújt az öreghez. Boldogok, egész életükben azok lehettek. Most értettem meg Rosalie egyik nagy bánatát, hogy nem tudja elképzelni magát és Emmettet öregen egy verandán ücsörögve nézni a naplementét. Megrekedtünk, egy helyben toporgunk míg az idő múlik és múlik. Irigykedve néztem ahogy szép lassan elballagtak.
Tylernak sem adatott meg az, hogy megöregedjen, és ha akarja majd az átváltoztatást, ő is erre a sorsra jut.
Szeretném, hogy velem legyen örökké, de nem fogom ráerőltetni az akaratom.
Ha nem szeretné ezt, tiszteletben tartom a döntését. Ismét nagyot sóhajtottam.
Tudtam, hogy el fog jönni ez az idő, de nem sejtettem, hogy ilyen nehéz lesz.
26.
A folyosón ücsörgök a padon, elmerülve gondolataimba. Hirtelen Bob áll meg előttem, felugrottam.
- Én, asszem most megyek!- mondta majd megölelt. Ilyet sem tapasztaltam még tőle. - Kitartás kislány!- megszorított még egyszer majd elment.
Jól esett tőle ez a gesztus, szokatlan volt, de szükségem volt rá. Erőt adott, egy kicsit.
Odasétáltam Tyler szobája elé, fejemet nekidöntöttem az ajtónak és mélyeket lélegeztem. Éreztem Tyler illatát, hallottam, ahogy lélegzik, zavart szívverését.
Szúrt a szemem, sírni akartam, de nem ment.
- Szedd össze magad!- kiáltatottam magamra hangtalanul. Kopogtam és beléptem a szobába, mikor meglátott szerelmem mosolyra húzódott szája. Odasétáltam ágya mellé és leültem a székre.
- Nézd mennyi marhaságot hozott! - mutatott végig nevetve az ágyán.
- Aha!- csak ennyi jött ki a számon, kezeimet tördeltem idegességemben.
- Mit akartál mondani mielőtt Bob jött? - kérdezte tőlem még mindig jókedvűen.
Nagyot nyeltem, a gyomrom liftezett az idegességtől.
- Először is tudnod kell, hogy bárhogy is fogsz ezután tekinteni rám, tudd, hogy én nagyon szeretlek, és a legjobb dolog, ami történt velem, hogy megismertelek téged.
- Hűha megijesztesz Emma! - próbálta elviccelni a dolgot. Komoly tekintettel néztem rá, mire kicsit visszább vett a vigyorgásból.
- Tyler vannak dolgok, amiket nem mondtam el, amiket nem mondhattam el. Ha rákérdeztél mindig tereltem a témát!
- ,,Bonyolult! Ne firtassuk kérlek!” dolgok?- kérdezett közbe Tyler szemében kíváncsiság égett.
- Igen! Figyelj, nem is tudom, hogy mondjam el, ez elég nehéz! - nagy levegőt vettem és folytattam. - Én nem vagyok ember! Valaha az voltam, de már nem vagyok az! Vámpír vagyok! - lehajtottam a fejem, nem akartam látni a reakcióját.
Szerelemem hatalmas hahotázásba kezdett. - Ez kemény volt, jelentkezhetnél színész képzőbe, ilyen alakítás után!- újabb nevetés. - Nem probléma, tudod én meg Drakula gróf vagyok. Látod összeillünk!- még mindig nevetett.
- Tyler ez nem vicc, ezt nagyon komolyan mondtam!- felkaptam az asztalán lévő üvegpoharat és összemorzsoltam a kezemben, majd felmutattam sértetlen tenyerem.
Tyler elkerekedett szemekkel nézett rám, már nem nevetett. Nem jutott szóhoz.
- Nem ember vérrel táplálkozom, csak állatokéval! Vega vagyok!- próbáltam mosolyogni ezen a vámpír benfentes viccen, de nemigazán sikerült. Kimondva sokkal szörnyűbben hangzik.
- A családod is?- vágott szavamba kérdésével, arca kifürkészhetetlen volt.
- Igen!- válaszoltam. - Szerettem volna ha tudod, hogy ha akarod, …illetve, ha szeretnél velem lenni megoldható lenne, hogy te is… hogy átváltozz hozzánk hasonlóvá! - dadogtam összefüggéstelenül.
- Hogy én is vámpír legyek?- kérdezte még mindig fakír arccal.
- Igen, de csak ha szeretnéd!- suttogtam.
Hirtelen kinyílt az ajtó, vizit van, kitessékelt a nővért. Néztem Tyler arcát, hátha le tudok róla valamit olvasni, de ő csak döbbenten meredt maga elé.
- Szeretlek!- suttogtam, majd elhagytam a szobát.
Kétségbe vagyok esve, mindjárt megőrülök. Fel-alá sétálgattam a folyosón, mint egy eszelős.
Kezeim tördeltem és próbáltam levezetni a feszültségem, sikertelenül.
Egyszer csak egy hatalmas kar csavarodott a vállamra.
- Emmett!- sóhajtottam, majd hozzábújtam bátyámhoz.
Emmett szemszög:
Alice mondta, hogy Emma nemsokára a kórház folyosóján lesz nagyon kétségbe esve, és el kélne neki egy kis vigasztalás, mielőtt szétveri a kóla automatát. Nem is kellett több, elindultam azonnal.
Tényleg ott volt húgom a folyosón, ahogy Alice megjósolta. Kezeit tördelve kétségbeesve járkált.
Annyira megsajnáltam őt, odamentem hozzá és átkaroltam. Rám nézett, szemeiben félelem tükröződött.
Hozzám bújt és szinte rázkódott könny nélküli zokogástól. Meghasadt volna a szívem, ha képes lett volna rá. Borzasztó érzés volt így látni húgomat. Erősen szorítottam, hogy érezze, itt vagyok, és számíthat rám.
Jelen esetben ez édes kevés, de hátha egy kicsit megnyugtatja őt.
2011. február 25., péntek
23, 24. rész
Sziasztok!
betegeskedés után megérkeztem , hogy 2 résszel örvendeztesselek meg titeket.
Hát elég szomorkás hangulatú, de tudjátok Tyler eléggé rossz bőrben van.
remélem azért tetszeni fog
23. Emma gondolataiban
Forksban tombol a nyár, a városkára jellemzően nincs túlzott napsütés és hőség.
Szerencsére így feltűnés nélkül mozoghatunk mi, vámpírok is.
Tyler állapota kezd egyre romlani, gyengébb és fáradtabb is mostanában.
Az esti futást is kiiktatta a programból, mert már nem bírja. Egy nagyobb séta is kifullasztja őt. Látom rajta idegesíti, hogy egyre kevesebb dolgot tud megcsinálni. Ettől gyakran feszült, de nagyon türtőzteti magát előttem. Nem akarja kimutatni, hogy mennyire gyenge, próbálja elviccelni, de én tudom, érzem, hogy mennyire zavarja őt. Próbálja mutatni az erőset, de a szeme elárulja, nem tud hazudni nekem.
Az iskolának már vége, néhány hete elkezdődött a vakáció. Már nagyon vártam, hogy elérkezzen ez az idő, szerelemem már egyre nehezebben tudta magán viselni a suliban a ,,nincs semmi bajom!” álarcot.
Nem akarja, hogy mások is tudjanak a betegségéről, nem akarja, hogy sajnálják, vagy másképp bánjanak vele ezért.
Tisztelem őt, amiért ilyen erős. Küzd, pedig tudja, hogy nincs esélye. (ő így tudja, egyenlőre).
Miattam tartja magát, hogy ne lássam őt szenvedni. Fáj látni, hogy egyre erőtlenebb és gyengébb.
Az arca egyre sápadtabb, szemei beesettebbek és sötét karikák húzódnak meg alatta.
Szinte már vele élek, többet vagyok nála, mint otthon. Otthon … ott vagy otthon, ahol a szíved van.
Szüksége van rám, nekem pedig rá. Szeretem őt! Szeretem és nagyon féltem.
Családom megérti ezt a helyzetet, hogy miért vagyok olyan keveset velük.
Nekem Tyler mellett a helyem. Néha magára hagynom, kell neki is egy kis idő nélkülem. Ilyenkor szoktam vadászni menni. Kicsit kieresztem a testemben felgyülemlő feszültséget és félelmet.
Éjjelente hallom, hogy nehezebben veszi a levegőt és fullad, ilyenkor mindig hozzábújok és simogatom, ettől megnyugszik. Szinte minden éjjel őrzöm az álmát, ébren bámulom őt a sötétben. Simogatom a haját és arról ábrándozok, hogy milyen jó lesz, ha végre ő is olyan lesz mint én, ha végre nem kell attól rettegnem, hogy bármikor elveszíthetem.
Annyira szeretem, mindennél fontosabb számomra.
Félek! Vajon, hogy fogja fogadni, ha megtudja, hogy vámpír vagyok? Akarja-e majd, hogy átváltoztassam? Ha nem akarja mi lesz?
Nem veszíthetem el! Ő a mindenem, ő az életem!
…
Délután eljöttünk a kedvenc helyére. Szeret itt lenni, és én is. Itt fekszünk a pokrócon és pihengetünk.
A hajam simogatja, miközben messzire mered a tekintete.
- Mire gondolsz?- kérdeztem tőle.
- A narancslés balesetre! Amikor Bob-ék mosókonyhájában megérintettél!- mosolyodott el- Teljesen elbűvöltél!
- A te hibád, túlságosan vonzó voltál, főleg póló nélkül!- válaszoltam könnyed hangon.
Nagyot sóhajtott és újra a távolba meredt.
- Nem akarlak elveszíteni!- mondta halkan.
- Nem fogsz!- hajoltam oda hozzá és lágyan megcsókoltam.
24.
Kedd van, hajnalodik már, az eget pirosra festik az első napsugarak.
Tyler még alszik, nehezen veszi a levegőt. Nézem meggyötört arcát és nagyot sóhajtok. Vajon meddig mehet ez még így? - kérdezem magamtól. Ma haza kell mennem, rég láttam a bátyám és a családom, kimásztam mellőle nehézkesen az ágyból és összeszedtem a holmim, nem szívesen hagyom itt.
Egy papír darabkát kerestem, hogy üzenetet hagyjak szerelmemnek.
,,Elmentem reggelizni, ha nem érek vissza délig, akkor ebédelni is! Puszi Emma :D”
A papírficnit a párnára tettem és egy apró csókot nyomtam szerelmem arcára. Egy apró mosoly jelent meg száján majd aludt tovább Tyler. Mindig nehéz szívvel hagyom egyedül, olyankor úgy szokott megölelni és csókolni, mintha az lenne az utolsó lehetősége rá.
Még egyszer rápillantottam és elindultam hazafelé.
…
A házunkba belépve megláttam bátyám a kanapén ülve, melléültem, mire ő átkarolta vállam.
Fejem vállára hajtottam és pihentem ölelésében, nagyon jól esett, nem kellett erősnek lennem, csak egyszerűen ültem, és hagytam, hogy előtörjenek belőlem a rejtett érzések.
- Nagyon félek Emmett!- súgtam bátyámnak.
- Nem lesz semmi baj húgi!- próbált nyugtatni.
- Mi lesz ha nem akar majd engem, ha megtudja az igazat rólam?- kérdeztem elkeseredetten.
- Az igazat? Kit érdekel? Szereted őt, ő is szeret téged, mi ebben a bonyolult?- igaza van bátyámnak, de ez nem ennyire egyszerű. Újra gondolataimba merültem, jól esett, hogy testvérem itt van mellettem.
Az egész délelőttöt Emmett társaságában töltöttem, kicsit kizökkentette szomorú gondolataim.
Megcsörrent a telefonom, összeszorult a gyomrom. Tyler anyukája hívott.
- Szia Emma! Tylert bevitték a kórházba, nagyon rosszul lett!- elfojtott síró hangon értesített szerelmem édesanyja. Hirtelen még a lélegzetem is elállt a rémülettől.
- Stabil az állapota, rengetek gyógyszert kapott! Csak szólni akartam, hogy tudd nem lesz itthon!- fejezte be már majdnem zokogva.
- Köszönöm, hogy szóltál Emily ( Ty mamájának neve)! Bemegyek hozzá!
- Semmiség kedvesem! Majd találkozunk!- és letette a telefont.
Percekig csak álltam egy helyben a telefonomat szorongatva. Nem lehet, még nem történhet meg, még nem mondtam el neki az igazat, még nem kérdeztem meg, hogy akarja-e …. Mennem kell!
Villámgyorsan összeszedtem magam és indultam is a kórházba. Emily útbaigazított Tyler szobája felé, és tudva, hogy megérkezett a váltás hazament. Szegény asszony, hihetetlenül sajnálom, kiült arcára az aggódás és a félelem.
Megkerestem a szobát és beléptem, Tyler épp aludt. Odasétáltam ágya mellé. Arca nyugodt volt és sápadt. A karjából csövek lógtak ki és egy gép folyamatosan mérte a szívverését. Borzasztó érzés volt így látni szerelmem.
Összeszorult a szívem hatalmas sóhajára. Megsimítottam arcát, de csak gyengéden, nem akartam, hogy felébredjen.
Leültem az ágya melletti székre és néztem őt. Annyira szeretem, nem veszíthetem el! Ha felébred beszélnem kell vele, nem húzhatom tovább az időt!
betegeskedés után megérkeztem , hogy 2 résszel örvendeztesselek meg titeket.
Hát elég szomorkás hangulatú, de tudjátok Tyler eléggé rossz bőrben van.
remélem azért tetszeni fog
23. Emma gondolataiban
Forksban tombol a nyár, a városkára jellemzően nincs túlzott napsütés és hőség.
Szerencsére így feltűnés nélkül mozoghatunk mi, vámpírok is.
Tyler állapota kezd egyre romlani, gyengébb és fáradtabb is mostanában.
Az esti futást is kiiktatta a programból, mert már nem bírja. Egy nagyobb séta is kifullasztja őt. Látom rajta idegesíti, hogy egyre kevesebb dolgot tud megcsinálni. Ettől gyakran feszült, de nagyon türtőzteti magát előttem. Nem akarja kimutatni, hogy mennyire gyenge, próbálja elviccelni, de én tudom, érzem, hogy mennyire zavarja őt. Próbálja mutatni az erőset, de a szeme elárulja, nem tud hazudni nekem.
Az iskolának már vége, néhány hete elkezdődött a vakáció. Már nagyon vártam, hogy elérkezzen ez az idő, szerelemem már egyre nehezebben tudta magán viselni a suliban a ,,nincs semmi bajom!” álarcot.
Nem akarja, hogy mások is tudjanak a betegségéről, nem akarja, hogy sajnálják, vagy másképp bánjanak vele ezért.
Tisztelem őt, amiért ilyen erős. Küzd, pedig tudja, hogy nincs esélye. (ő így tudja, egyenlőre).
Miattam tartja magát, hogy ne lássam őt szenvedni. Fáj látni, hogy egyre erőtlenebb és gyengébb.
Az arca egyre sápadtabb, szemei beesettebbek és sötét karikák húzódnak meg alatta.
Szinte már vele élek, többet vagyok nála, mint otthon. Otthon … ott vagy otthon, ahol a szíved van.
Szüksége van rám, nekem pedig rá. Szeretem őt! Szeretem és nagyon féltem.
Családom megérti ezt a helyzetet, hogy miért vagyok olyan keveset velük.
Nekem Tyler mellett a helyem. Néha magára hagynom, kell neki is egy kis idő nélkülem. Ilyenkor szoktam vadászni menni. Kicsit kieresztem a testemben felgyülemlő feszültséget és félelmet.
Éjjelente hallom, hogy nehezebben veszi a levegőt és fullad, ilyenkor mindig hozzábújok és simogatom, ettől megnyugszik. Szinte minden éjjel őrzöm az álmát, ébren bámulom őt a sötétben. Simogatom a haját és arról ábrándozok, hogy milyen jó lesz, ha végre ő is olyan lesz mint én, ha végre nem kell attól rettegnem, hogy bármikor elveszíthetem.
Annyira szeretem, mindennél fontosabb számomra.
Félek! Vajon, hogy fogja fogadni, ha megtudja, hogy vámpír vagyok? Akarja-e majd, hogy átváltoztassam? Ha nem akarja mi lesz?
Nem veszíthetem el! Ő a mindenem, ő az életem!
…
Délután eljöttünk a kedvenc helyére. Szeret itt lenni, és én is. Itt fekszünk a pokrócon és pihengetünk.
A hajam simogatja, miközben messzire mered a tekintete.
- Mire gondolsz?- kérdeztem tőle.
- A narancslés balesetre! Amikor Bob-ék mosókonyhájában megérintettél!- mosolyodott el- Teljesen elbűvöltél!
- A te hibád, túlságosan vonzó voltál, főleg póló nélkül!- válaszoltam könnyed hangon.
Nagyot sóhajtott és újra a távolba meredt.
- Nem akarlak elveszíteni!- mondta halkan.
- Nem fogsz!- hajoltam oda hozzá és lágyan megcsókoltam.
24.
Kedd van, hajnalodik már, az eget pirosra festik az első napsugarak.
Tyler még alszik, nehezen veszi a levegőt. Nézem meggyötört arcát és nagyot sóhajtok. Vajon meddig mehet ez még így? - kérdezem magamtól. Ma haza kell mennem, rég láttam a bátyám és a családom, kimásztam mellőle nehézkesen az ágyból és összeszedtem a holmim, nem szívesen hagyom itt.
Egy papír darabkát kerestem, hogy üzenetet hagyjak szerelmemnek.
,,Elmentem reggelizni, ha nem érek vissza délig, akkor ebédelni is! Puszi Emma :D”
A papírficnit a párnára tettem és egy apró csókot nyomtam szerelmem arcára. Egy apró mosoly jelent meg száján majd aludt tovább Tyler. Mindig nehéz szívvel hagyom egyedül, olyankor úgy szokott megölelni és csókolni, mintha az lenne az utolsó lehetősége rá.
Még egyszer rápillantottam és elindultam hazafelé.
…
A házunkba belépve megláttam bátyám a kanapén ülve, melléültem, mire ő átkarolta vállam.
Fejem vállára hajtottam és pihentem ölelésében, nagyon jól esett, nem kellett erősnek lennem, csak egyszerűen ültem, és hagytam, hogy előtörjenek belőlem a rejtett érzések.
- Nagyon félek Emmett!- súgtam bátyámnak.
- Nem lesz semmi baj húgi!- próbált nyugtatni.
- Mi lesz ha nem akar majd engem, ha megtudja az igazat rólam?- kérdeztem elkeseredetten.
- Az igazat? Kit érdekel? Szereted őt, ő is szeret téged, mi ebben a bonyolult?- igaza van bátyámnak, de ez nem ennyire egyszerű. Újra gondolataimba merültem, jól esett, hogy testvérem itt van mellettem.
Az egész délelőttöt Emmett társaságában töltöttem, kicsit kizökkentette szomorú gondolataim.
Megcsörrent a telefonom, összeszorult a gyomrom. Tyler anyukája hívott.
- Szia Emma! Tylert bevitték a kórházba, nagyon rosszul lett!- elfojtott síró hangon értesített szerelmem édesanyja. Hirtelen még a lélegzetem is elállt a rémülettől.
- Stabil az állapota, rengetek gyógyszert kapott! Csak szólni akartam, hogy tudd nem lesz itthon!- fejezte be már majdnem zokogva.
- Köszönöm, hogy szóltál Emily ( Ty mamájának neve)! Bemegyek hozzá!
- Semmiség kedvesem! Majd találkozunk!- és letette a telefont.
Percekig csak álltam egy helyben a telefonomat szorongatva. Nem lehet, még nem történhet meg, még nem mondtam el neki az igazat, még nem kérdeztem meg, hogy akarja-e …. Mennem kell!
Villámgyorsan összeszedtem magam és indultam is a kórházba. Emily útbaigazított Tyler szobája felé, és tudva, hogy megérkezett a váltás hazament. Szegény asszony, hihetetlenül sajnálom, kiült arcára az aggódás és a félelem.
Megkerestem a szobát és beléptem, Tyler épp aludt. Odasétáltam ágya mellé. Arca nyugodt volt és sápadt. A karjából csövek lógtak ki és egy gép folyamatosan mérte a szívverését. Borzasztó érzés volt így látni szerelmem.
Összeszorult a szívem hatalmas sóhajára. Megsimítottam arcát, de csak gyengéden, nem akartam, hogy felébredjen.
Leültem az ágya melletti székre és néztem őt. Annyira szeretem, nem veszíthetem el! Ha felébred beszélnem kell vele, nem húzhatom tovább az időt!
2011. február 8., kedd
22. Rózsák
Emma szemszöge:
Szerda délután van, Tyler nem jött át, azt mondta, hogy valami dolga akadt. Kinézek a szobám ablakán, kicsit borús az idő, a fákon vékony ködréteg ül. A hangulatom metaforikusan tükrözi az időjárás. Nem vagyok szomorú, csak kicsit egyedül érzem magam.
Vera Jeremivel van, úgyhogy egyedül gubbasztok a szobámban.
A könyvespolchoz sétálok, hátha találok valami olvasnivalót. leveszek egy-két könyvet, majd vissza is pakolom. Valahogy most nem köt le.
Nagy unalmamban elvonulok a méretes gardróbomba ruháimat elpakolni. Nem használom ki vámpírsebességem, csiga lassú tempóban tevékenykedem.
Kopogást hallok, beleszagoltam a levegőbe, Tyler az! Izgalom fogott el.
- Gyere be!
Pár pillanatra rá be is jött szerelmem a szobába, már megint nagyon jól nézett ki. A háta mögül egy hatalmas csokor rózsát rántott elő.
- Hát ez?- kérdeztem tőle mosolyogva.
- Azt kiabálták, hogy vigyem őket egy gyönyörű lánynak!- mondta hozzám simulva.
- Hát akkor ne késlekedj!- játszva lebiggyesztettem a szám.
- Már megérkeztem! - átadta a virágokat, hatalmasat szippantottam belőle, átjárta testem a friss virágillat.
Egy kis üzenet is volt hozzá, kiszedtem a borítékból az apró kártyát.
,, Szeretlek, míg az összes el nem hervad. Tyler”
Nem értem, csak addig marad velem, míg a rózsák virulnak? De hát az csak pár nap esetleg egy hét.
Tyler észrevette értetlenségem és még jobban elmosolyodott.
- Hát az a helyzet, hogy az összes sosem fog elhervadni, mert az egyik virág műanyag! - nagyon megkönnyebbültem, huh, - Emma, akárhogy lesznek a dolgok, én nagyon… én nagyon szeretlek téged. Még senki iránt nem éreztem így! Te tartod bennem az életet! Amíg lehet veled akarok lenni! És ha már nem leszek, tud, hogy az én szerelmem sosem fog elmúlni, úgy ahogy az a művirág sem fog elhervadni!
- Most mondtad először, hogy szeretsz!- néztem rá meghatottan, alig hiszem el, hogy végre kimondta.
- Ez egy fontos szó számomra, nem dobálózok vele meggondolatlanul!- mondta őszintén mélyen a szemembe nézve.
Átkaroltam a nyakát és megcsókoltam, derekamat ölelve közelebb húzott magához. Csókunk szenvedélyesebb lett. Kezeit végigfuttatta gerincemen, ettől kirázott a hideg.
Beletúrtam a hajába, ettől csak még szenvedélyesebben csókolt engem.
A telefonom kitartó csörgése szakított félbe minket.
- Milyen zavaró készülék! - nyúltam morogva érte.
Sms érkezett. Emmettől? Mit akar?
Üzenet: Tubicáim! Mi is itt vagyunk, úgyhogy bármit csináltok csak halkan tegyétek! Pusz Em
- A bátyám üdvözöl!- mondtam Tylernak, aki értetlenül nézett rám.
Válaszoltam neki sms-ben, ha már így kommunikálunk.
Válasz: Ha zavar valami el lehet menni! :D
Hallottam, ahogy üzenetem megérkezik Emmett telefonjára, felnevetett. Tyler ezt nem hallhatta, neki nincs vámpír hallása.
- Nincs kedved inkább sétálni?- fordultam szerelmem felé.
- Menjünk!- mosolyogva megfogta a kezem és elindultunk.
Szerda délután van, Tyler nem jött át, azt mondta, hogy valami dolga akadt. Kinézek a szobám ablakán, kicsit borús az idő, a fákon vékony ködréteg ül. A hangulatom metaforikusan tükrözi az időjárás. Nem vagyok szomorú, csak kicsit egyedül érzem magam.
Vera Jeremivel van, úgyhogy egyedül gubbasztok a szobámban.
A könyvespolchoz sétálok, hátha találok valami olvasnivalót. leveszek egy-két könyvet, majd vissza is pakolom. Valahogy most nem köt le.
Nagy unalmamban elvonulok a méretes gardróbomba ruháimat elpakolni. Nem használom ki vámpírsebességem, csiga lassú tempóban tevékenykedem.
Kopogást hallok, beleszagoltam a levegőbe, Tyler az! Izgalom fogott el.
- Gyere be!
Pár pillanatra rá be is jött szerelmem a szobába, már megint nagyon jól nézett ki. A háta mögül egy hatalmas csokor rózsát rántott elő.
- Hát ez?- kérdeztem tőle mosolyogva.
- Azt kiabálták, hogy vigyem őket egy gyönyörű lánynak!- mondta hozzám simulva.
- Hát akkor ne késlekedj!- játszva lebiggyesztettem a szám.
- Már megérkeztem! - átadta a virágokat, hatalmasat szippantottam belőle, átjárta testem a friss virágillat.
Egy kis üzenet is volt hozzá, kiszedtem a borítékból az apró kártyát.
,, Szeretlek, míg az összes el nem hervad. Tyler”
Nem értem, csak addig marad velem, míg a rózsák virulnak? De hát az csak pár nap esetleg egy hét.
Tyler észrevette értetlenségem és még jobban elmosolyodott.
- Hát az a helyzet, hogy az összes sosem fog elhervadni, mert az egyik virág műanyag! - nagyon megkönnyebbültem, huh, - Emma, akárhogy lesznek a dolgok, én nagyon… én nagyon szeretlek téged. Még senki iránt nem éreztem így! Te tartod bennem az életet! Amíg lehet veled akarok lenni! És ha már nem leszek, tud, hogy az én szerelmem sosem fog elmúlni, úgy ahogy az a művirág sem fog elhervadni!
- Most mondtad először, hogy szeretsz!- néztem rá meghatottan, alig hiszem el, hogy végre kimondta.
- Ez egy fontos szó számomra, nem dobálózok vele meggondolatlanul!- mondta őszintén mélyen a szemembe nézve.
Átkaroltam a nyakát és megcsókoltam, derekamat ölelve közelebb húzott magához. Csókunk szenvedélyesebb lett. Kezeit végigfuttatta gerincemen, ettől kirázott a hideg.
Beletúrtam a hajába, ettől csak még szenvedélyesebben csókolt engem.
A telefonom kitartó csörgése szakított félbe minket.
- Milyen zavaró készülék! - nyúltam morogva érte.
Sms érkezett. Emmettől? Mit akar?
Üzenet: Tubicáim! Mi is itt vagyunk, úgyhogy bármit csináltok csak halkan tegyétek! Pusz Em
- A bátyám üdvözöl!- mondtam Tylernak, aki értetlenül nézett rám.
Válaszoltam neki sms-ben, ha már így kommunikálunk.
Válasz: Ha zavar valami el lehet menni! :D
Hallottam, ahogy üzenetem megérkezik Emmett telefonjára, felnevetett. Tyler ezt nem hallhatta, neki nincs vámpír hallása.
- Nincs kedved inkább sétálni?- fordultam szerelmem felé.
- Menjünk!- mosolyogva megfogta a kezem és elindultunk.
2011. január 29., szombat
21. Kirándulás
Tyler szemszöge:
Lassan ébredezem, nem akarom még kinyitni a szemem, édes bódult állapotban fekszem az ágyamban, mellettem szerelmem fekszik.
A reggeli nap sugarai cirógatják arcom, de nem, még nem akarok felébredni.
A tegnap este kábulatában vagyok még. Vad és szenvedélyes percek, órák..... nagy sóhaj hagyja el a szám. Mint egy álom, de ez valóság volt. Egy gyönyörű valóság, egy titokzatos angyal elcsábított, vagy én őt, lényegtelen.
Kezem Emma után kutat, mikor megtaláltam hűvös derekát mordultam egyet, tegnap még nem volt rajta trikó. Becsúsztatom a ruhanemű alá a kezem és közelebb húzom magamhoz. Mélyem beszívom illatát. Karomat simítja végig apró kezeivel, ettől kirázott a hideg.
Kinyitottam a szemem és legnagyobb meglepetésemre egy szomorú szempárral akadt össze tekintetem.
- Mi a baj?- kérdeztem gyorsabban, mint szerettem volna.
- Tegnap kicsit elragadtattam magam és... nem akartalak bántani!- mondta szomorkás hangon szerelmem.
- Bántani? Nem igazán értelek!- szerintem ábrázatomról eléggé látszott értetlenségem. Felemelte a karom és az oldalamra mutatott, felkönyököltem, hogy megnézzem, de hirtelen fájdalom nyílalt az említett területre. Huh, lila folt, úgy látszik keményebbek voltunk tegnap, mint azt gondoltam.
- Uh, már azt hittem, azért vagy szomorú, mert te nem élvezted... - nem tudtam tovább folytatni, nem találtam a megfelelő szót. Erre kevés lett volna a szex, vagy hogy szerelmeskedés. Ez valami több volt.
- Nem haragszol rám?- kérdezte már egy kisebb mosollyal gyönyörű arcán.
- Dehogyis!- kacagtam fel, majd fölékerekedtem. - Sőt, azt hiszem a másik oldalamon nincs folt, és szimmetria megkívánja, hogy ott is legyen!- sejtelmes hangon búgtam nyakába szavakat. Erre édesen felkacagott és megcsókolt. Már kezdtünk elmélyedni a dologban, amikor az nyamvadt ébresztő megszólalt.
- Francba!- mordultam fel, majd lenyomtam a órát.
- Kelni kel , mert elkésünk!
- Csak még 1 perc, vagy 2!- könyörögtem szerelmemnek, aki nem tudott ellenállni nekem.
Jó néhány perc múlva kapkodva kezdtünk öltözködni.
...
Emma szemszöge:
Szép tavaszi vasárnap van, kicsit borús, de kellemes langyos a hőmérséklet.
Vera már hetekkel ezelőtt kitalálta, hogy elmehetnénk kirándulni, ők ketten, Vera és Jeremi, Bob és a barátnője (akivel a szülinapi buliján jöttek össze) Lisának hívják, ő egy nagyon csendes és visszahúzódó lány, a suliban elég jó tanuló, és szimpatikus is számomra. Jól kiegészítik egymást Bobbal.
Ja és persze mi is megyünk Tylerral.
Épp a kocsiban ülünk és a többiekkel megbeszélt találkozóhelyre megyünk. Tyler kezét a térdemen pihenteti, az útra koncentrálás közben a rádióban szóló dalokat dudorássza halkan. Hálás vagyok a vámpír hallásomért, így tisztán hallom mit dúdol.
Ahogy az ablakon bámultam kifelé, önkéntelenül is felrémlett a tegnap este. Le kell állítanom magam, most nem kalandozhat el a figyelmem.
Szerencsére hamar megérkeztünk az erdő széléhez, ahol már vártak minket a srácok.
Tyler kisegített a kocsiból és átkarolva vállamat odasétáltunk a társasághoz.
Bob: - Na végre báránykáim! Hol a francba voltatok tesó? Legközelebb fél órával hamarabbi időt mondunk nektek, hogy biztos ideérjetek! - korholt meg minket.
Tyler: - Ne csináld már, 5 percet késtünk!- mentegetőzött Tyler.
Bob: - Öcsém! Figyi, legközelebb 5 perccel kevesebb románc! Gondolhatnál szegény szerencsétlen bajtársadra is, aki az erdő szélén ácsorog, mindenféle veszélynek kitéve. Medvék, farkasok és itt a húgom is! - Verának nem tetszett az utolsó pár szó, már épp visszavágni készült, de Tyler közbeszólt.
Tyler:- Szerintem most jött el az ideje annak, hogy elinduljunk! Vera van nálad térkép?
Vera: - Természetesen van! A zöld turista ösvényt követjük! Bob te menj inkább a sárgán!- nézett csípősen testvérére. Erre mosolyognom kellett. - Szóval, ha a zöld ösvényt követjük kb egy, másfél óra múlva a Szarvas-kilátónál fogunk kilyukadni!
Bob vigyorgott egyet és gyengéden rácsapott barátnője fenekére, szegényke rákvörös lett hirtelen. Gondolom a ,,kilyukadni valahol" alatt nem kilátó jutott eszébe.
Lisa: - Szerintem induljunk!
Jeremi: - Na rajta, még sötétedés előtt vissza is kellene érni!
Lassan elkezdtünk a zöld jelzésen sétálni.
Tyler: - Bár, ha itt akartok éjszakázni… én nem vagyok semmi jó elrontója!
Vera: - Még mit nem? Pókok, meg bogarak, meg nagy állatok, meg még több pók! Blááá
Bob: - Csak nem félsz hugi? - Hangját szellemhuhogássá változtatta, barátnőm mögé settenkedett és jól ráijesztett. Szegény Vera majdnem elájult úgy megijedt.
Vera: - Te idióta barom!- rikácsolta miután sikerült összeszednie magát riadalmából. Felmarkolt az földről néhány makkot és azzal dobálta a már menekülő Bobot.
Lisa: - Már megint kezdik!- csóválta a fejét.
Emma: - Ez a lételemük szerintem!
Tyler: - Keressük meg őket, a végén még eltévednek!
Hamar megtaláltuk a keresett személyeket, hevesen gyűjtögették a muníciót, az újabb és újabb támadásokhoz.
Tyler: - Makkcsata!- kiáltott fel és elindított egy lavinát, ami mindenkit magával ragadott. Fél percen belül mindannyian beszálltunk a játékba. Makkzápor ért mindenkit.
Összeakadt Tylerral a tekintetünk, megdobtam egy makkal, ami célba is ért. Lövedék híján esélye sem volt védekezni, felém rohant és felkapott.
Tyler: - Fegyvertelent támadni? Szabad ilyet?- a lehető legártatlanabb arcot vágta.
Emma: - Bocsánat! Kiengesztelhetlek?
Tyler: - Meglátjuk sikerül-e?- kaján vigyor jelent meg az arcán, lehajoltam hozzá és megcsókoltam. Lassan letett a földre és ajkaink elváltak egymástól.
Tyler: - Majdnem sikerült! Esetleg, ha még egyszer megpróbálnád…
Nekem sem kellett több, újra szájára tapasztottam enyémet. Csókunk egyre szenvedélyesebb lett.
Bob: - khm… Izé, gyerekek csillapodjatok, mi is itt vagyunk!
Tyler: - Hogy te milyen kellemetlen alak vagy barátom!- zsörtölődött szerelmem.
Bob: - De ezért engem is szeretsz tesó! - cuppogot néhányat tréfásan Tylernak, és próbálkozott egy kis szempilla rebesgetéssel is, nem sok sikerrel.
Tyler: - Ha abbahagyod talán! - nevetett.
Az út további része kellemesen telt, azt leszámítva, hogy Vera és Bob még kétszer összevesztek.
A kilátó gyönyörű volt, Tyler mellkasához bújva csodáltam az elénk táruló képet.
Lassan ébredezem, nem akarom még kinyitni a szemem, édes bódult állapotban fekszem az ágyamban, mellettem szerelmem fekszik.
A reggeli nap sugarai cirógatják arcom, de nem, még nem akarok felébredni.
A tegnap este kábulatában vagyok még. Vad és szenvedélyes percek, órák..... nagy sóhaj hagyja el a szám. Mint egy álom, de ez valóság volt. Egy gyönyörű valóság, egy titokzatos angyal elcsábított, vagy én őt, lényegtelen.
Kezem Emma után kutat, mikor megtaláltam hűvös derekát mordultam egyet, tegnap még nem volt rajta trikó. Becsúsztatom a ruhanemű alá a kezem és közelebb húzom magamhoz. Mélyem beszívom illatát. Karomat simítja végig apró kezeivel, ettől kirázott a hideg.
Kinyitottam a szemem és legnagyobb meglepetésemre egy szomorú szempárral akadt össze tekintetem.
- Mi a baj?- kérdeztem gyorsabban, mint szerettem volna.
- Tegnap kicsit elragadtattam magam és... nem akartalak bántani!- mondta szomorkás hangon szerelmem.
- Bántani? Nem igazán értelek!- szerintem ábrázatomról eléggé látszott értetlenségem. Felemelte a karom és az oldalamra mutatott, felkönyököltem, hogy megnézzem, de hirtelen fájdalom nyílalt az említett területre. Huh, lila folt, úgy látszik keményebbek voltunk tegnap, mint azt gondoltam.
- Uh, már azt hittem, azért vagy szomorú, mert te nem élvezted... - nem tudtam tovább folytatni, nem találtam a megfelelő szót. Erre kevés lett volna a szex, vagy hogy szerelmeskedés. Ez valami több volt.
- Nem haragszol rám?- kérdezte már egy kisebb mosollyal gyönyörű arcán.
- Dehogyis!- kacagtam fel, majd fölékerekedtem. - Sőt, azt hiszem a másik oldalamon nincs folt, és szimmetria megkívánja, hogy ott is legyen!- sejtelmes hangon búgtam nyakába szavakat. Erre édesen felkacagott és megcsókolt. Már kezdtünk elmélyedni a dologban, amikor az nyamvadt ébresztő megszólalt.
- Francba!- mordultam fel, majd lenyomtam a órát.
- Kelni kel , mert elkésünk!
- Csak még 1 perc, vagy 2!- könyörögtem szerelmemnek, aki nem tudott ellenállni nekem.
Jó néhány perc múlva kapkodva kezdtünk öltözködni.
...
Emma szemszöge:
Szép tavaszi vasárnap van, kicsit borús, de kellemes langyos a hőmérséklet.
Vera már hetekkel ezelőtt kitalálta, hogy elmehetnénk kirándulni, ők ketten, Vera és Jeremi, Bob és a barátnője (akivel a szülinapi buliján jöttek össze) Lisának hívják, ő egy nagyon csendes és visszahúzódó lány, a suliban elég jó tanuló, és szimpatikus is számomra. Jól kiegészítik egymást Bobbal.
Ja és persze mi is megyünk Tylerral.
Épp a kocsiban ülünk és a többiekkel megbeszélt találkozóhelyre megyünk. Tyler kezét a térdemen pihenteti, az útra koncentrálás közben a rádióban szóló dalokat dudorássza halkan. Hálás vagyok a vámpír hallásomért, így tisztán hallom mit dúdol.
Ahogy az ablakon bámultam kifelé, önkéntelenül is felrémlett a tegnap este. Le kell állítanom magam, most nem kalandozhat el a figyelmem.
Szerencsére hamar megérkeztünk az erdő széléhez, ahol már vártak minket a srácok.
Tyler kisegített a kocsiból és átkarolva vállamat odasétáltunk a társasághoz.
Bob: - Na végre báránykáim! Hol a francba voltatok tesó? Legközelebb fél órával hamarabbi időt mondunk nektek, hogy biztos ideérjetek! - korholt meg minket.
Tyler: - Ne csináld már, 5 percet késtünk!- mentegetőzött Tyler.
Bob: - Öcsém! Figyi, legközelebb 5 perccel kevesebb románc! Gondolhatnál szegény szerencsétlen bajtársadra is, aki az erdő szélén ácsorog, mindenféle veszélynek kitéve. Medvék, farkasok és itt a húgom is! - Verának nem tetszett az utolsó pár szó, már épp visszavágni készült, de Tyler közbeszólt.
Tyler:- Szerintem most jött el az ideje annak, hogy elinduljunk! Vera van nálad térkép?
Vera: - Természetesen van! A zöld turista ösvényt követjük! Bob te menj inkább a sárgán!- nézett csípősen testvérére. Erre mosolyognom kellett. - Szóval, ha a zöld ösvényt követjük kb egy, másfél óra múlva a Szarvas-kilátónál fogunk kilyukadni!
Bob vigyorgott egyet és gyengéden rácsapott barátnője fenekére, szegényke rákvörös lett hirtelen. Gondolom a ,,kilyukadni valahol" alatt nem kilátó jutott eszébe.
Lisa: - Szerintem induljunk!
Jeremi: - Na rajta, még sötétedés előtt vissza is kellene érni!
Lassan elkezdtünk a zöld jelzésen sétálni.
Tyler: - Bár, ha itt akartok éjszakázni… én nem vagyok semmi jó elrontója!
Vera: - Még mit nem? Pókok, meg bogarak, meg nagy állatok, meg még több pók! Blááá
Bob: - Csak nem félsz hugi? - Hangját szellemhuhogássá változtatta, barátnőm mögé settenkedett és jól ráijesztett. Szegény Vera majdnem elájult úgy megijedt.
Vera: - Te idióta barom!- rikácsolta miután sikerült összeszednie magát riadalmából. Felmarkolt az földről néhány makkot és azzal dobálta a már menekülő Bobot.
Lisa: - Már megint kezdik!- csóválta a fejét.
Emma: - Ez a lételemük szerintem!
Tyler: - Keressük meg őket, a végén még eltévednek!
Hamar megtaláltuk a keresett személyeket, hevesen gyűjtögették a muníciót, az újabb és újabb támadásokhoz.
Tyler: - Makkcsata!- kiáltott fel és elindított egy lavinát, ami mindenkit magával ragadott. Fél percen belül mindannyian beszálltunk a játékba. Makkzápor ért mindenkit.
Összeakadt Tylerral a tekintetünk, megdobtam egy makkal, ami célba is ért. Lövedék híján esélye sem volt védekezni, felém rohant és felkapott.
Tyler: - Fegyvertelent támadni? Szabad ilyet?- a lehető legártatlanabb arcot vágta.
Emma: - Bocsánat! Kiengesztelhetlek?
Tyler: - Meglátjuk sikerül-e?- kaján vigyor jelent meg az arcán, lehajoltam hozzá és megcsókoltam. Lassan letett a földre és ajkaink elváltak egymástól.
Tyler: - Majdnem sikerült! Esetleg, ha még egyszer megpróbálnád…
Nekem sem kellett több, újra szájára tapasztottam enyémet. Csókunk egyre szenvedélyesebb lett.
Bob: - khm… Izé, gyerekek csillapodjatok, mi is itt vagyunk!
Tyler: - Hogy te milyen kellemetlen alak vagy barátom!- zsörtölődött szerelmem.
Bob: - De ezért engem is szeretsz tesó! - cuppogot néhányat tréfásan Tylernak, és próbálkozott egy kis szempilla rebesgetéssel is, nem sok sikerrel.
Tyler: - Ha abbahagyod talán! - nevetett.
Az út további része kellemesen telt, azt leszámítva, hogy Vera és Bob még kétszer összevesztek.
A kilátó gyönyörű volt, Tyler mellkasához bújva csodáltam az elénk táruló képet.
2011. január 19., szerda
20. Szavazás --> nyereményrész +18
Kedves Mindenki!
Kitettem egy szavazást, és elég nagy arányban (1 ember kivételével mindenki igennel voksolt) nyert.
A nyeremény nem más, mint egy kis hálószoba jelenet.
Remélem tetszeni fog :D
pusz
Léna
Emma szemszög:
Szombat délután dvd-zést terveztünk Tylerral, át is mentem hozzájuk.
Mikor leparkoltam az autófeljárón anyukája épp a bejárati ajtón lépett ki.
Kedvesen üdvözölt, majd mondta, hogy ha éhesek vagyunk együnk, meg hogy a barátnőjéhez készül, akivel megy majd az esti misére.
Gyorsan elhadarta mondandóját, aztán elsietett, mert már sürgetően dudáltak neki az utcáról barátnői.
Kedves nő, nagyon megszerettem az elmúlt időben. Erős nő!
Gondolataim félretéve elindultam a ház felé.
Beléptem az ajtón, Tyler illata fentről jött, így elindultam felfelé a lépcsőn Tyler szobájába.
Mikor beléptem a már megszokott szobába hallottam, hogy csobog a víz a fürdőszobában.
Biztos tusol, leültem az ágyára és nézelődtem. Tyler alapjáraton egy rendszerető srác, mindennek meg van a helye. Szerencsére azért nem viszi ezt túlzásba, a póló, mi valószínűleg délelőtt lehetett rajta a fürdőszoba ajtaja előtt van lehajítva, meg egy pár zokni is.
Tovább kalandozott tekintetem a szobán, kinn van néhány kép rólunk, egy két könyv kinyitva.
Szekrény ajtó tárva nyitva, de a ruhák katonás rendben sorakoztak benne.
Eszembe jutott az az éjjel, amikor ideosontam, és kukkoltam őt, félmeztelenül aludt, a takaró össze-vissza csavarodva rajta. Nagyot sóhajtottam az emlékre, ezt nem fogom elárulni neki.
Pár perc múlva Szerelmem elzárta a csapot és nem sokra rá már a szobájában állt.
Egy törölköző volt derekára csavarva, izmos testén még itt-ott csillogtak a vízcseppek. Elakadt a lélegzetem is egy pillanatra.
Egy másik törölközővel a nedves haját dörzsölgette. Nagyon izgató látvány volt, így félmeztelenül. Mikor meglátott elmosolyodott és odasétált hozzám.
Újabb emlék tört előre bennem, amikor véletlenül leöntöttem narancslével, és mikor levette a pólóját Veráék mosókonyhájában... huhh megint beszorult a levegő a tüdőmbe. Hihetetlen milyen hatással van rám.
- Csak nem akarsz elcsábítani így félmeztelenül?- kérdeztem tőle kacéran.
- Még az is lehet!- válaszolta kaján vigyorral.
- Csókolj meg!- követeltem tőle, nem kellett sokat várnom, lecsapott ajkaimra.
Testem izzott a vágytól, félmeztelen teste nekem feszült, éreztem merevedését a törölközőn keresztül. Ez csak olaj volt a tűzre, akartam őt.
Kezét becsúsztatta a pólóm alá, és végigcsúsztatta mellkasomon. Borzongtam érintésétől.
Végig húztam nyelvem a nyakán, mire sóhaj hagyta el ajkait. Nem bírom tovább, érezni akarom őt.
- Annyira kívánlak!- suttogta elakadó lélegzettel Tyler.
- Mi tart vissza?- kérdeztem tőle, mire egy hihetetlen mosollyal válaszolt. Újra ajkaimra tapasztotta ajkait, csókunk elmélyült. Karjaim körülölelték széles vállát, kezem végigfuttattam izmos hátán. Felsóhajtottam, ahogy az izmok megrándultak érintésemre.
Megszabadított ruháimtól.
- Olyan gyönyörű vagy!- lehelte nyakamba a szavakat. Végig csókolta testemet.
Hűvösség kúszott végig gerincemen, olyan pontokon kezdett el lüktetni, ahol eddig nem is sejtettem.
Tekintete visszakúszott az enyémre, kezét kínzó lassúsággal vezette végig testemen, melleimen, hasamon, le combomig, majd vissza.
Hűvösség kúszott végig gerincemen, olyan pontokon kezdett el lüktetni, ahol eddig nem is sejtettem.
Tekintete visszakúszott az enyémre, kezét kínzó lassúsággal vezette végig testemen, melleimen, hasamon, le combomig, majd vissza.
Megrándultam a vágytól. Fölém kerekedett és amennyire csak lehetett hozzám simult már törölköző nélkül.
Teljesen meztelenül egymásba fonódtunk, vadul csókolóztunk. Kezem lecsúsztattam férfiasságára, mire halk nyögés hagyta el a száját.
Vigyáznom kell rá! Nem veszíthetem el a fejem!- győzködtem magam, természetesen csak magamban. Nem tehetek benne kárt! Csak gyengéden!
Olyan természetes volt minden mozdulat, mint egy tökéletesen megalkotott tánc.
Szép lassan és gyengéden belém hatolt. Behunytam a szemem, éreztem, hogy testében mindenhol megfeszülnek az izmok. Intenzíven éreztem őt, minden egyes csípőmnek feszülő lökés alkalmával.
Szenvedélyes volt és vad, hevesen csókolt, ölelt és simogatott.
Teljesen meztelenül egymásba fonódtunk, vadul csókolóztunk. Kezem lecsúsztattam férfiasságára, mire halk nyögés hagyta el a száját.
Vigyáznom kell rá! Nem veszíthetem el a fejem!- győzködtem magam, természetesen csak magamban. Nem tehetek benne kárt! Csak gyengéden!
Olyan természetes volt minden mozdulat, mint egy tökéletesen megalkotott tánc.
Szép lassan és gyengéden belém hatolt. Behunytam a szemem, éreztem, hogy testében mindenhol megfeszülnek az izmok. Intenzíven éreztem őt, minden egyes csípőmnek feszülő lökés alkalmával.
Szenvedélyes volt és vad, hevesen csókolt, ölelt és simogatott.
Bizseregtem, egyre viharosabb ritmust diktált. Éreztem, hogy közeledik a beteljesülés, testem hátrafeszült, és ezernyi rándulással tört rám az élvezet. Sikolyom miatt még vadabbá vált, kifejezetten tetszett, hogy ezt váltom ki belőle. Néhány mozdulat után hatalmasat sóhajtott és ernyedten terült el mellettem az ágyon szerelmem.
Légzése szabálytalan volt, szíve csak úgy zakatolt, majd kiszakadt mellkasából. Kezével cirógatta felhevült testem.
Légzése szabálytalan volt, szíve csak úgy zakatolt, majd kiszakadt mellkasából. Kezével cirógatta felhevült testem.
- Úh, jól kifárasztottál!- mondta mosolyogva még mindig zaklatottan lélegezve szerelmem. Közelebb húzódott hozzám és belecsókolt a nyakamba.
A hátát simogattam, majd lassan elaludt. Néztem, ahogy a párnák közé süppedve álomba szenderül Tyler.
Oldalán véraláfutások és sötét csíkok jelentek meg, néhol jól kivehetően a tenyerem nyoma is.
-Ezt jól megcsináltam!- róttam meg magam. Mosolyogva simítottam végig a sérüléseken. Haragudni akartam magamra, de nem nagyon tudtam, még ez előbbi események hatása alatt vagyok.
-Na ezt hogy fogom kimagyarázni?
-Na ezt hogy fogom kimagyarázni?
2011. január 12., szerda
19. Együtt
Tyler kedvenc helyén töltöttük langyos tavaszi délutánt, egy pokrócon feküdtünk. Feje az ölemben van, simogatom a haját, és hallgatjuk az erdő és a tenger zajait.
Azóta az este óta, mióta ,,megfenyegettem“, hogy vele maradok ha tetszik neki, ha nem, és nem hagyom egyedül, újra egy párt alkotunk.
Boldog vagyok vele, de belül remegtem, a tudat, hogy bármikor elveszíthetem nagyon fáj, szinte felőrli lelkem. Tyler kedvéért erős akartam lenni, rosszul esne neki, ha szenvedni látna, hisz azért akart elhagyni, hogy megkönnyítse a dolgom.
Sokat morfondírozom az átváltoztatásán, de nem tudok megállapodni, nem tudom, hogy kéne beavatni a titokba. Vagy, hogy mikor? Az a legnagyobb kérdés, hogy mit szólna hozzá, ha megtudná rólam, hogy vámpír vagyok? Akkor is szeretne? Akarna velem az örökkévalóságig élni?
Milyen lehet úgy élni, hogy tudod bármikor meghallhatsz?
Odafordultam hozzá, hogy szemébe nézhessek, vonásai nyugodtak voltak.
- Mióta tudod?- kérdeztem tőle, tudom, hogy tudja mire értem, nem akartam hangosan is kimondani.
- Több, mint 2 éve diagnosztizálták! Sajnos ez családi génetika állományban is benne van, többen haltak meg rákban!- hangja halk és szomorú volt. Tekintete a messzeségbe merengett tovább.
- Carlisle is megvizsgálhatna téged!
- A legjobb orvosokat fizetik a szüleim. Itt már csak azon múlik, hogy mennyivel tudják meghosszabbítani az életem!
- Ki tudja még ezt rajtam kívül?- kérdeztem tőle. Karját simogattam, ő átölelte a derekam magához húzott és nagyot sóhajtott.
- Bob-nak mondtam csak el! Nem akarom, hogy sajnáljanak, vagy másképp kezeljenek, mert beteg vagyok!
Az, hogy ez a helyzet velem, még teljes életet akarok élni! Küzdeni akarok, amíg lehet!
- Nagyon bátor vagy! … Ugye tudod, hogy én nem sajnálatból vagyok veled!- mondtam őszintén.
- Reméltem is!- vigyorodott el ,majd közelebb húzott magához, fejét a mellkasomra tette és kezeinket összekulcsolta.
- Félsz?- kérdeztem tőle.
- A haláltól?- bólintottam kérdésére, majd folytatta. - Attól nem, már felkészültem rá, egy nap elfújják a gyertyám! Csak attól félek, hogy mi lesz veled? Biztos ezt akarod? Most még jól vagyok, de mi lesz ha már nem tudok kikelni az ágyból, csókot sem tudok adni, és a kanalam sem fogom tudni megfogni? Végig gondoltad egyeltalán mire vállalkozol?… Még visszaléphetsz!- mélyen a szemembe nézett.
Fejére koppintottam.
- Eszedbe ne jusson még egyszer ilyen hülyeséget kérdezni, mert addig fogom verni a hülye fejedet, míg el nem felejted! Világos?- erre elmosolyodott. - Veled akarok lenni Tyler, ha nem tudsz kikelni az ágyból majd melléd fekszem, ha nem tudsz megcsókolni majd megcsókollak én. És ha kell meg is etetlek téged! Mindegy mi lesz, én csak téged akarlak!
- Szerelmem! Nem tudom mivel érdemeltelek ki, de hálás vagyok érted!- mormolta a hajamba.
- Ha örök életet választhatnál magadnak, választanád?- kérdeztem tőle sejtelmesen.
- Csak, ha te is velem tartanál! Minek élnék örökké, ha nem lennél velem!- mintha saját gondolataimat hallottam volna a szájából. Nem, még nem mondhatom el neki.
Felkönyökölt az egyik kezére és körbesimogatta az arcom, a hajam, és a nyakam vonalát is.
Közel hajolt hozzám és megcsókolt. Apró kis ízlelgető csókok voltak, minden kis érintést elraktároztam emlékeimbe. A gyomromban ilyenkor ,,pillangók repkedtek”, borzongás futkosott végig a testemen.
Gyengéd csókja szenvedélyessé vált, vad ölelések és sóhajok édesítették meg azt. Vágytam rá, minden érintéséért sóvárogtam.
Azóta az este óta, mióta ,,megfenyegettem“, hogy vele maradok ha tetszik neki, ha nem, és nem hagyom egyedül, újra egy párt alkotunk.
Boldog vagyok vele, de belül remegtem, a tudat, hogy bármikor elveszíthetem nagyon fáj, szinte felőrli lelkem. Tyler kedvéért erős akartam lenni, rosszul esne neki, ha szenvedni látna, hisz azért akart elhagyni, hogy megkönnyítse a dolgom.
Sokat morfondírozom az átváltoztatásán, de nem tudok megállapodni, nem tudom, hogy kéne beavatni a titokba. Vagy, hogy mikor? Az a legnagyobb kérdés, hogy mit szólna hozzá, ha megtudná rólam, hogy vámpír vagyok? Akkor is szeretne? Akarna velem az örökkévalóságig élni?
Milyen lehet úgy élni, hogy tudod bármikor meghallhatsz?
Odafordultam hozzá, hogy szemébe nézhessek, vonásai nyugodtak voltak.
- Mióta tudod?- kérdeztem tőle, tudom, hogy tudja mire értem, nem akartam hangosan is kimondani.
- Több, mint 2 éve diagnosztizálták! Sajnos ez családi génetika állományban is benne van, többen haltak meg rákban!- hangja halk és szomorú volt. Tekintete a messzeségbe merengett tovább.
- Carlisle is megvizsgálhatna téged!
- A legjobb orvosokat fizetik a szüleim. Itt már csak azon múlik, hogy mennyivel tudják meghosszabbítani az életem!
- Ki tudja még ezt rajtam kívül?- kérdeztem tőle. Karját simogattam, ő átölelte a derekam magához húzott és nagyot sóhajtott.
- Bob-nak mondtam csak el! Nem akarom, hogy sajnáljanak, vagy másképp kezeljenek, mert beteg vagyok!
Az, hogy ez a helyzet velem, még teljes életet akarok élni! Küzdeni akarok, amíg lehet!
- Nagyon bátor vagy! … Ugye tudod, hogy én nem sajnálatból vagyok veled!- mondtam őszintén.
- Reméltem is!- vigyorodott el ,majd közelebb húzott magához, fejét a mellkasomra tette és kezeinket összekulcsolta.
- Félsz?- kérdeztem tőle.
- A haláltól?- bólintottam kérdésére, majd folytatta. - Attól nem, már felkészültem rá, egy nap elfújják a gyertyám! Csak attól félek, hogy mi lesz veled? Biztos ezt akarod? Most még jól vagyok, de mi lesz ha már nem tudok kikelni az ágyból, csókot sem tudok adni, és a kanalam sem fogom tudni megfogni? Végig gondoltad egyeltalán mire vállalkozol?… Még visszaléphetsz!- mélyen a szemembe nézett.
Fejére koppintottam.
- Eszedbe ne jusson még egyszer ilyen hülyeséget kérdezni, mert addig fogom verni a hülye fejedet, míg el nem felejted! Világos?- erre elmosolyodott. - Veled akarok lenni Tyler, ha nem tudsz kikelni az ágyból majd melléd fekszem, ha nem tudsz megcsókolni majd megcsókollak én. És ha kell meg is etetlek téged! Mindegy mi lesz, én csak téged akarlak!
- Szerelmem! Nem tudom mivel érdemeltelek ki, de hálás vagyok érted!- mormolta a hajamba.
- Ha örök életet választhatnál magadnak, választanád?- kérdeztem tőle sejtelmesen.
- Csak, ha te is velem tartanál! Minek élnék örökké, ha nem lennél velem!- mintha saját gondolataimat hallottam volna a szájából. Nem, még nem mondhatom el neki.
Felkönyökölt az egyik kezére és körbesimogatta az arcom, a hajam, és a nyakam vonalát is.
Közel hajolt hozzám és megcsókolt. Apró kis ízlelgető csókok voltak, minden kis érintést elraktároztam emlékeimbe. A gyomromban ilyenkor ,,pillangók repkedtek”, borzongás futkosott végig a testemen.
Gyengéd csókja szenvedélyessé vált, vad ölelések és sóhajok édesítették meg azt. Vágytam rá, minden érintéséért sóvárogtam.
INFÓ
Kedves Mindenki!
Frisset is hoztam , és információt is, a történettel kapcsolatban.
Mostanában eléggé elfoglalt vagyok, és ez a jövőben még inkább így lesz.
nem fogok hosszasan magyarázkodni, a lényeg, hogy ti is áthatjátok, hogy mostanában csúszok a frissekkel.
Úgy határoztam, hogy jövő héten felteszem az eddig megírt frisseket (szinte teljesen kész a történet, 3 fejezet hiányzik belőle, amit pótolok is hamarosan), szval az elkészült részeket felteszem egyszerre mind.
Remélem tetszeni a folytatás, és a sok új rész nem fogja lombozni a komizós kedveteket.
Jövő hét elején találkozunk az összes többi résszel.
Ui: úgy látom a szavazás jól alak
Frisset is hoztam , és információt is, a történettel kapcsolatban.
Mostanában eléggé elfoglalt vagyok, és ez a jövőben még inkább így lesz.
nem fogok hosszasan magyarázkodni, a lényeg, hogy ti is áthatjátok, hogy mostanában csúszok a frissekkel.
Úgy határoztam, hogy jövő héten felteszem az eddig megírt frisseket (szinte teljesen kész a történet, 3 fejezet hiányzik belőle, amit pótolok is hamarosan), szval az elkészült részeket felteszem egyszerre mind.
Remélem tetszeni a folytatás, és a sok új rész nem fogja lombozni a komizós kedveteket.
Jövő hét elején találkozunk az összes többi résszel.
Ui: úgy látom a szavazás jól alak
2011. január 7., péntek
18. Emmett közbelép
Mérhetetlen fájdalommal a lelkemben, lebegtem a vízben, ki tudja mióta.
Nem számít semmi. Nem érdekel semmi.
Valami megragadott és húzni kezdett, remélem meg fog ölni, Tyler nélkül nem akarok élni.
Hirtelen kivágódtam a partra majd Emmett mászott ki a vízből csurom vizesen.- Napok óta keresünk!- mondta szomorú hangon Emmett.
- Tudom mi történt, de nem menekülhetsz el!
- Nem menekülhetek el? Fogalmad sincs, hogy érzek! Nem Rosalie fog meghalni!- kiáltottam bátyámnak kikelve magamból.
Odajött hozzám, megölelt és megsimogatta vizes hajam.
Könnyek nélkül zokogtam, testem rázkódott a félelemtől, dühtől és keserűségtől.
- Még nem halt meg Emma! Úgy teszel, mintha már meghalt volna! Szüksége van rád! Szeret téged és te is őt! Légy vele, segíts neki! Aztán, ha úgy gondolod, változtasd át! Gondold végig, Tylernak a legnehezebb! Nem akarta, hogy végignézd a szenvedését, inkább elengedett, hogy esélyed legyen boldognak lenni. - magyarázta őszintén bátyám.
- Soha nem leszek boldog nélküle!- mondtam szipogva.
- Akkor menj vissza és mond ezt el neki is! Az én húgom sosem adja fel!... De előbb mosakodj meg!- mosolyodott el halványan.....
Hazamentem, a többiek aggodalmas szemekkel néztek engem, de egyikük sem szólt. Jobb is így, amúgy sem volt kedvem beszélni senkivel.
Felmentem a szobámba, letusoltam és megmostam a hajam. Jól esett a forró víz, lemostam magamról a sós tengervizet.
Elgondolkodtam azon, amit Emmett mondott, mi lenne, ha átváltoztatnám Őt? El kell neki mondanom az igazat magamról!
De nem most, az első lépés az, hogy beszélek vele, aztán ráérek a többivel foglalkozni.
...
Tylerék háza előtt álltam, nagy levegőt vettem, majd bekopogtam.
Az anyukája nyitott ajtót, majd mondta, hogy a szobájában van Ty. Örült, hogy jövök, mondta, hogy fia napok óta alig mozdult ki, alig evett és nagyon szenved lelkileg.
Összeszorult a gyomrom, halkan felsétáltam a lépcsőn, bekopogtam az ajtaján.
- Nem kell semmi! - jött a válasz bentről.
Tyler hangjától megremegtem. Újabb nagy levegőt vettem és benyitottam a szobájába.
Egy teniszlabdát ütögetett a szemközti falnak az ágyából.
Mikor meglátott elkerekedett a szeme és felkelt az ágyáról felém jött és megáll előttem.
- Emma?!
- Figyelj, tudom, hogy mit mondtál, de tudod mit?! Nem érdekel! Ha tetszik, ha nem veled leszek, és segíteni fogok, amiben csak tudok! Ha kidobsz az ajtón, visszamászom az ablakon. Szóval jobb, ha felkészülsz, mert nem hagyom, hogy elhagyj!- hadartam el gyorsan, a lehető legkomolyabb hangomon.
- Csak veled akarok lenni, mert szeretlek!- tettem hozzá szinte suttogva.
yler nem jutott szóhoz, megölelt. Miközben magához szorított, magába szívta illatom.
- Annyira hiányoztál!- mondta percek múlva.
Jól esett ölelése, örökre így akartam maradni.
Nem számít semmi. Nem érdekel semmi.
Valami megragadott és húzni kezdett, remélem meg fog ölni, Tyler nélkül nem akarok élni.
Hirtelen kivágódtam a partra majd Emmett mászott ki a vízből csurom vizesen.- Napok óta keresünk!- mondta szomorú hangon Emmett.
- Tudom mi történt, de nem menekülhetsz el!
- Nem menekülhetek el? Fogalmad sincs, hogy érzek! Nem Rosalie fog meghalni!- kiáltottam bátyámnak kikelve magamból.
Odajött hozzám, megölelt és megsimogatta vizes hajam.
Könnyek nélkül zokogtam, testem rázkódott a félelemtől, dühtől és keserűségtől.
- Még nem halt meg Emma! Úgy teszel, mintha már meghalt volna! Szüksége van rád! Szeret téged és te is őt! Légy vele, segíts neki! Aztán, ha úgy gondolod, változtasd át! Gondold végig, Tylernak a legnehezebb! Nem akarta, hogy végignézd a szenvedését, inkább elengedett, hogy esélyed legyen boldognak lenni. - magyarázta őszintén bátyám.
- Soha nem leszek boldog nélküle!- mondtam szipogva.
- Akkor menj vissza és mond ezt el neki is! Az én húgom sosem adja fel!... De előbb mosakodj meg!- mosolyodott el halványan.....
Hazamentem, a többiek aggodalmas szemekkel néztek engem, de egyikük sem szólt. Jobb is így, amúgy sem volt kedvem beszélni senkivel.
Felmentem a szobámba, letusoltam és megmostam a hajam. Jól esett a forró víz, lemostam magamról a sós tengervizet.
Elgondolkodtam azon, amit Emmett mondott, mi lenne, ha átváltoztatnám Őt? El kell neki mondanom az igazat magamról!
De nem most, az első lépés az, hogy beszélek vele, aztán ráérek a többivel foglalkozni.
...
Tylerék háza előtt álltam, nagy levegőt vettem, majd bekopogtam.
Az anyukája nyitott ajtót, majd mondta, hogy a szobájában van Ty. Örült, hogy jövök, mondta, hogy fia napok óta alig mozdult ki, alig evett és nagyon szenved lelkileg.
Összeszorult a gyomrom, halkan felsétáltam a lépcsőn, bekopogtam az ajtaján.
- Nem kell semmi! - jött a válasz bentről.
Tyler hangjától megremegtem. Újabb nagy levegőt vettem és benyitottam a szobájába.
Egy teniszlabdát ütögetett a szemközti falnak az ágyából.
Mikor meglátott elkerekedett a szeme és felkelt az ágyáról felém jött és megáll előttem.
- Emma?!
- Figyelj, tudom, hogy mit mondtál, de tudod mit?! Nem érdekel! Ha tetszik, ha nem veled leszek, és segíteni fogok, amiben csak tudok! Ha kidobsz az ajtón, visszamászom az ablakon. Szóval jobb, ha felkészülsz, mert nem hagyom, hogy elhagyj!- hadartam el gyorsan, a lehető legkomolyabb hangomon.
- Csak veled akarok lenni, mert szeretlek!- tettem hozzá szinte suttogva.
yler nem jutott szóhoz, megölelt. Miközben magához szorított, magába szívta illatom.
- Annyira hiányoztál!- mondta percek múlva.
Jól esett ölelése, örökre így akartam maradni.
2010. december 31., péntek
17. Lebegés
Sziasztok!
Itt a friss!
Jó bulizást estére, és lehetőleg detoxmentes évkezdést kívánok mindenkinek.
puszi
Léna
Emma szemszögéből, hát ez is elég depis. bocsi :D
Emma szemszöge:
- Emma beteg vagyok! Gyógyíthatatlan! Szép lassan leépülök és meghalok, nem akarom hogy végig kelljen nézned!- mondta elhaló hangon Tyler.
Hirtelen nem is fogtam fel mit mondott, majd eljutottak agyamba a kimondott szavak.
Nem az nem lehet! Elszállt karomból minden erő, ernyedtem hullott testem mellé.
- Meg akartalak ettől kímélni, de nem hagytad! Sajnálom!- mondta, majd elment.
Nem tudom felfogni. Ez nem valóság, ez csak egy rossz tréfa. Nem, Tyler nem lehet beteg, nem halhat meg.
Kétségbeesés úrrá lett rajtam, remegni kezdtem, sírni akartam.
Szavai visszhangoztak fülemben,... beteg vagyok,... gyógyíthatatlan, ...leépülök, ...meghalok …. Újra és újra hallottam.
Nem! Ez nem lehet! Nem! Kezeimet tördeltem megoldás után kutatva. Carlisle biztos tudna segíteni rajta, nagyon jó orvos. A francba biztos látta már több orvos is. Mit csináljak? Mit tegyek? Nem veszíthetem el!
Elindultam az erdő felé, céltalanul mentem előre. Néhány utamba kerülő fa látta kárát. Idegességemben, hatalmasat sújtottam le rájuk, de még mindig nem éreztem az enyhülést.
A gyomrom görcsbe rándult, liftezett.
Az agyam megállás nélkül kattogott. Nem lehet!
Kell lennie megoldásnak!
Az őrület határán vagyok, kétségbe vagyok esve. Mit csináljak?
Tehetetlennek érezem magam, mit ér az erőm, ha nem tudom megmenteni, akit szeretek? Mit ér az életem, ha meg fog halni az, akiért érdemes élnem.
Bánatomban hatalmasat kiáltottam, olyat, hogy beleremegtek a fák. Az erdő visszhangozta keserű üvöltésem, a környező fákról felreppentek a madarak és menekültek.
Lerogytam a földre, könnyek nélkül zokogtam fel, testem rázkódott az fájdalomtól.
Felpattantam és futásnak eredtem, ez mindig jobb kedvre derített, kiértem a tenger partjához vezető szakadékhoz.
Nem segített a futás, fájdalmam égetett, széttépte a lelkem.
Bárcsak tudnék sírni, bárcsak ki tudnám adni magamból ezt a mérhetetlen kínt.
Nincs remény!
El fogom veszíteni őt!
Belevetettem magam a tengerbe és kifulladásig úsztam.
…
Nem tudom hol vagyok, valahol a sós vízben. Izmaim teljesen el vannak ernyedve, nem tudom megmozdítani magam.
Kimerültem, a testem is és ami rosszabb a lelkem is.
Mintha egy tank ment volna keresztül rajtam, ripityára törve szívem. Hatalmas ürességet és fájdalmat éreztem. Nincs értelme semminek! Az egész élet egy nagy szívás!
Hagytam, hogy sodorjon az ár, nem ellenkeztem. Minek? Nem sietek sehová. Ha szép lassan elsüllyedek és beépülök az iszapos tengerfenékbe sem érdekel.
Felidéztem az első találkozást, amikor megpillantottam a kocsija mellett az iskolánál, Bob buliján a hintaágyas esetet, az őszi bált, az első csókot, a sokadik csókot, az ölelést, a figyelmet és kedvességet.
Megint belém mart a keserűség.
Nem tudom mióta lehetek itt, az idő olyan lényegtelen tényező, semmi sem számít már, Tylert elveszítem, és nem marad semmi ami igazán fontos lenne számomra.
Itt a friss!
Jó bulizást estére, és lehetőleg detoxmentes évkezdést kívánok mindenkinek.
puszi
Léna
Emma szemszögéből, hát ez is elég depis. bocsi :D
Emma szemszöge:
- Emma beteg vagyok! Gyógyíthatatlan! Szép lassan leépülök és meghalok, nem akarom hogy végig kelljen nézned!- mondta elhaló hangon Tyler.
Hirtelen nem is fogtam fel mit mondott, majd eljutottak agyamba a kimondott szavak.
Nem az nem lehet! Elszállt karomból minden erő, ernyedtem hullott testem mellé.
- Meg akartalak ettől kímélni, de nem hagytad! Sajnálom!- mondta, majd elment.
Nem tudom felfogni. Ez nem valóság, ez csak egy rossz tréfa. Nem, Tyler nem lehet beteg, nem halhat meg.
Kétségbeesés úrrá lett rajtam, remegni kezdtem, sírni akartam.
Szavai visszhangoztak fülemben,... beteg vagyok,... gyógyíthatatlan, ...leépülök, ...meghalok …. Újra és újra hallottam.
Nem! Ez nem lehet! Nem! Kezeimet tördeltem megoldás után kutatva. Carlisle biztos tudna segíteni rajta, nagyon jó orvos. A francba biztos látta már több orvos is. Mit csináljak? Mit tegyek? Nem veszíthetem el!
Elindultam az erdő felé, céltalanul mentem előre. Néhány utamba kerülő fa látta kárát. Idegességemben, hatalmasat sújtottam le rájuk, de még mindig nem éreztem az enyhülést.
A gyomrom görcsbe rándult, liftezett.
Az agyam megállás nélkül kattogott. Nem lehet!
Kell lennie megoldásnak!
Az őrület határán vagyok, kétségbe vagyok esve. Mit csináljak?
Tehetetlennek érezem magam, mit ér az erőm, ha nem tudom megmenteni, akit szeretek? Mit ér az életem, ha meg fog halni az, akiért érdemes élnem.
Bánatomban hatalmasat kiáltottam, olyat, hogy beleremegtek a fák. Az erdő visszhangozta keserű üvöltésem, a környező fákról felreppentek a madarak és menekültek.
Lerogytam a földre, könnyek nélkül zokogtam fel, testem rázkódott az fájdalomtól.
Felpattantam és futásnak eredtem, ez mindig jobb kedvre derített, kiértem a tenger partjához vezető szakadékhoz.
Nem segített a futás, fájdalmam égetett, széttépte a lelkem.
Bárcsak tudnék sírni, bárcsak ki tudnám adni magamból ezt a mérhetetlen kínt.
Nincs remény!
El fogom veszíteni őt!
Belevetettem magam a tengerbe és kifulladásig úsztam.
…
Nem tudom hol vagyok, valahol a sós vízben. Izmaim teljesen el vannak ernyedve, nem tudom megmozdítani magam.
Kimerültem, a testem is és ami rosszabb a lelkem is.
Mintha egy tank ment volna keresztül rajtam, ripityára törve szívem. Hatalmas ürességet és fájdalmat éreztem. Nincs értelme semminek! Az egész élet egy nagy szívás!
Hagytam, hogy sodorjon az ár, nem ellenkeztem. Minek? Nem sietek sehová. Ha szép lassan elsüllyedek és beépülök az iszapos tengerfenékbe sem érdekel.
Felidéztem az első találkozást, amikor megpillantottam a kocsija mellett az iskolánál, Bob buliján a hintaágyas esetet, az őszi bált, az első csókot, a sokadik csókot, az ölelést, a figyelmet és kedvességet.
Megint belém mart a keserűség.
Nem tudom mióta lehetek itt, az idő olyan lényegtelen tényező, semmi sem számít már, Tylert elveszítem, és nem marad semmi ami igazán fontos lenne számomra.
2010. december 27., hétfő
16. Sokk
Kedves Mindenki!
Remélem jól teltek az ünnepek és kipihentétek magatokat! Itt a megígért friss is. Bétám kicsit el van havazva így elnézést kérek a hibákért.
Az utóbbi részek elég szomorkás hangulatúak voltak, és ... hát ez is az lesz.
De nem amiatt, amire gondoltok. Ebben a részben kiderül valami fontos dolog, de nem Emma titka. Tudjátok a Volturri miatt nem lehet csak úgy elmondani a vámpírságot.
Ezt a részt Tyler szemszögéből írtam.
Remélem tetszeni fog nektek.
puszi
Léna
Tyler szemszögéből:
Emma elutazott a családjával. Franc egye meg, miért épp most kellett nekik elutazni, pedig milyen jó lett volna ebben a jó időben kimozdulni egy kicsit.
Na mindegy, ez van.
De megint miért pont most kellett elutazniuk?
Alig ment el, már hiányzik, méghozzá nagyon.
Szerettem már lányokat, de vele máshogy vagyok, őt tényleg szeretem.
Ez nem a testi vonzalomról szól, hanem a tiszta érzésekről. Pedig nagyon vágyom rá, de türtőztetem magam.
Nem hittem, hogy érezhetek majd így valaki iránt, ő olyan kedves, elbűvölő, és hihetetlenül vonzó.
Csókja szenvedélyes, minden porcikám érte sóvárog.
Telnek a napok, beszéltünk telefonon, de hiánya ettől nem szűnt meg. Az hiszem jót tett ez a pár nap, hogy nem láttam, mert 2 dologra rájöttem.
Nagyon nagyon szeretem őt, és nem akarom megbántani. … Jobban, mint így fogom. Nem voltam elég erős az elején! Nem szabadott volna belé szeretnem!
Nem kellett volna ennek így lennie, akkor most minden sokkal könnyebb lenne! - átkoztam magam gyengeségem miatt.
Hatalmas titkot cipeltem, amit nem árultam el neki. Most kell elmondanom neki, muszáj, mert így nem mehet tovább!
…
Ma érkeznek haza, az elmúlt napokban egyre csak kényszerítettem magam, hogy nemhogy megváltoztassam a tervem. Szakítanom kell vele, még ha ebbe bele is szakad a szívem.
Küldtem neki egy sms-t:
,,Beszélnünk kell!” - írtam.
,,Gyere át 4 körül” -jött a válasz. 4 órakor porrá hullik eddigi boldogságom és elveszítem Emmát.
Szar az élet, de meg kell tennem.
…
4re odamentem hozzájuk, megvártam míg kijön. Láttam rajta, hogy feszült, nem tudja mit akarod, de sejti, hogy nem jó hírem van. Hozzám sétált megölelt és megcsókolt, de én nem csókoltam vissza, pedig nagyon akartam.
- Mi a baj Tyler?- kérdezte tőlem ártatlanul. Francba! Ne nézz így rám, így is olyan nehéz a dolgom.- kérleltem, de csak magamban.
- Emma azért jöttem ide, hogy szakítsak veled! Meg kell értened ez nem mehet így tovább!
- De?- ledöbbent, arca a szokottabbnál is sápadtabbá vált.
- Kérlek Emma, ezt nem értheted. Muszáj ezt tennem!- mondtam lehajtott fejjel.
Meg akartam fordulni és elmenni, de elkapta karom, visszahúzott és kényszerített, hogy nézzek a szemébe.
- Tyler, miért?- kérdezte tőlem. - Őszintén, nem érdekelnek a kamu dumák! Miért? - higgadt volt és halkan beszélt. Kiabálj velem, ordíts, vagy vágj pofon, ez így jobban fáj.
- Legyen elég ennyi kérlek! Jobb így neked!- próbáltam rávenni, hogy ne legyen annyira kíváncsi. Nem akarom, hogy megijedjen.
- Tyler! Ha szerettél engem valaha, akkor megtisztelsz azzal, hogy őszinte leszel velem!- ez a mondata szíven ütött. Szerettem valaha? A világon őt szeretem a legjobban. Dühített, hogy nem hagyja annyiban. Miért nem érti meg?!
- Hát semmit nem értem neked! Rendben van!- mondta alig hallhatóan. Tiszta hülye ez a lány, hogy hiheti, hogy hiheti ezt. Majd felrobbantam! Hirtelen elmondtam, amit nem akartam, kitört belőlem, de meg is bántam.
- Emma beteg vagyok! Gyógyíthatatlan!- basszus,, miért nem tudtam befogni a szám. - szidtam magam. Már halkabban és nyugodtabban folytattam.
-Szép lassan leépülök és meghalok, nem akarom hogy végig kelljen nézned!
Arcára kiült a döbbenet, eddig karom szorította, de most lehullott a keze.
- Meg akartalak ettől kímélni, de nem hagytad! … Sajnálom!- el kell mennem, nem tudom tovább nézni szenvedését. Homlokára adtam egy kis csókot, beszálltam a kocsimba és elhajtottam.
Kifacsarodott a lelkem, boldogságom épp most hagyom itt. Ez volt a helyes, nem akarom, hogy végig kelljen élnie velem a borzalmakat. Majd elfelejt. Ezekre a gondolatokra csak még rosszabb lett a kedvem.
Hazaérve a felhajtóra parkoltam a kocsit, kiszálltam, hatalmas lendülettel csaptam be az ajtaját.
Hármasával vettem a lépcsőfokokat felfelé a szombámba. Az szoba ajtót is bevágtam magam mögött. Levetettem magam az ágyra, és megpróbáltam nem Emmára gondolni, sikertelenül.
2010. december 24., péntek
KARÁCSONY!
Kedves Olvasóim!
Nagyon Boldog Ünnepeket kívánok mindenkinek!
Remélem kellemesen fog telni a Karácsonyotok!
Ne feledjétek, ha haragban vagytok valakivel, ez pont megfelelő alkalom a békülésre :D
27. - hétfőn találkozunk legközelebb a frissel!
Néhány dolog, amit el ne felejtsetek:
- a fáról megevett szaloncukrot kitömni papírzsepivel
- 3 napig beiglit enni
- fényképeket csinálni
- 1 jó cselekedetet véghezvinni
Ne a gép előtt üljetek! Irány ünnepelni!
puszi
Léna
2010. december 20., hétfő
15. ,,Jó" idő
Sziasztok
Itt a beígért 2.átvezető rész. Ez elég szomorú hangulatú lett.
Ennek a résznek a végén gratisba kaptok néhány sort a 16-os részből.
Az egy kulcsfontosságú rész lesz.
Jó olvasást.
Léna
Alice előrejelzése szerint több, mint egy hétig jó idő lesz.
Basszus ez nem lehet igaz, az rengeteg idő. Keresni kell valakit, aki tudja befolyásolni az időjárást. Ennyi időt nem bírok ki Tyler nélkül. Még sosem voltunk ennyit távol egymástól. Belesajdult volna a szívem ,ha tudott volna.
Megbeszéltük Emmett-ékkel , hogy ez idő alatt ellátogatunk a jó öreg Tennessee-be, és megkeressük édesanyánk sírhelyét is.
Több mint egy hét, felér egy örökkévalósággal. Tyler nagyon nem örült a hírnek, de nem volt más választása, elfogadta. Nehéz volt a búcsú, nem akartam ... de muszáj volt.
Még az éjjel elindultunk, napközben nem közlekedhetünk zavartalanul, megtervezett útvonalon haladva 3 nap alatt már Tenessee határát át is léptük.
Tennessee-i tartózkodásunk alatt végigjártuk gyermekkorunk színtereit, megkerestük a régi házunk, ami még mindig állt, romos volt, és lelakott, de még állt. Néhány emlékfoszlány felsejlett emlékezetemben, amint kislányként és kisfiúként kergetőzünk Emmettel.
Megkerestük anyánk sírját is, sosem láttam ilyen komolynak bátyám, mint akkor.
Csendben álltunk a néztük a sírt. Nem lehetett egyszerű neki. Elvesztette Emmettet és néhány évre rá engem is. Nincs az rendjén, hogy szülő temesse gyermekét, az nem természetszerű.
De hát mi nem is haltunk meg, illetve nem úgy. Erős nő képe él bennem anyánkról, elég homályos, de az biztos, hogy erős nő volt. Remélem büszke lenne ránk, ha látna minket.
Hiába lettünk azok, amik, nem lett belőlünk vérengző vadállat. Próbálunk szép, csendben beilleszkedni a társadalomba.
Egész úton Tyler járt a fejemben. Vajon gondol rám? Hiányzom neki? Biztos, hogy igen.
Olyan jó lenne, ha itt lenne velem és átölelne. Mikor látom a többieket a párjaikkal eluralkodik rajtam a szomorúság, hogy én itt gubbasztok egyedül.
A szívem otthagytam Tylernál.
Teltek a napok és egyre jobban hiányzott, a telefonbeszélgetések miatt csak még inkább felerősödött honvágyam. Látni akarom már! Egyfolytában Alice-t faggattam, hogy mikor mehetünk már haza.
Még sosem voltunk ennyit távol. Ez még inkább ráébresztett, hogy mennyire szeretem őt.
Része lett az életemnek, ő lett az életem értelme.
Azt hittem, mikor megtaláltam Emmet-et, hogy teljesen boldog vagyok.
Később rádöbbentem, hogy hiányzik valaki mellőlem, valaki aki törődik velem, aki szeret és viszonozza az érzéseim.
Itt a beígért 2.átvezető rész. Ez elég szomorú hangulatú lett.
Ennek a résznek a végén gratisba kaptok néhány sort a 16-os részből.
Az egy kulcsfontosságú rész lesz.
Jó olvasást.
Léna
Alice előrejelzése szerint több, mint egy hétig jó idő lesz.
Basszus ez nem lehet igaz, az rengeteg idő. Keresni kell valakit, aki tudja befolyásolni az időjárást. Ennyi időt nem bírok ki Tyler nélkül. Még sosem voltunk ennyit távol egymástól. Belesajdult volna a szívem ,ha tudott volna.
Megbeszéltük Emmett-ékkel , hogy ez idő alatt ellátogatunk a jó öreg Tennessee-be, és megkeressük édesanyánk sírhelyét is.
Több mint egy hét, felér egy örökkévalósággal. Tyler nagyon nem örült a hírnek, de nem volt más választása, elfogadta. Nehéz volt a búcsú, nem akartam ... de muszáj volt.
Még az éjjel elindultunk, napközben nem közlekedhetünk zavartalanul, megtervezett útvonalon haladva 3 nap alatt már Tenessee határát át is léptük.
Tennessee-i tartózkodásunk alatt végigjártuk gyermekkorunk színtereit, megkerestük a régi házunk, ami még mindig állt, romos volt, és lelakott, de még állt. Néhány emlékfoszlány felsejlett emlékezetemben, amint kislányként és kisfiúként kergetőzünk Emmettel.
Megkerestük anyánk sírját is, sosem láttam ilyen komolynak bátyám, mint akkor.
Csendben álltunk a néztük a sírt. Nem lehetett egyszerű neki. Elvesztette Emmettet és néhány évre rá engem is. Nincs az rendjén, hogy szülő temesse gyermekét, az nem természetszerű.
De hát mi nem is haltunk meg, illetve nem úgy. Erős nő képe él bennem anyánkról, elég homályos, de az biztos, hogy erős nő volt. Remélem büszke lenne ránk, ha látna minket.
Hiába lettünk azok, amik, nem lett belőlünk vérengző vadállat. Próbálunk szép, csendben beilleszkedni a társadalomba.
Egész úton Tyler járt a fejemben. Vajon gondol rám? Hiányzom neki? Biztos, hogy igen.
Olyan jó lenne, ha itt lenne velem és átölelne. Mikor látom a többieket a párjaikkal eluralkodik rajtam a szomorúság, hogy én itt gubbasztok egyedül.
A szívem otthagytam Tylernál.
Teltek a napok és egyre jobban hiányzott, a telefonbeszélgetések miatt csak még inkább felerősödött honvágyam. Látni akarom már! Egyfolytában Alice-t faggattam, hogy mikor mehetünk már haza.
Még sosem voltunk ennyit távol. Ez még inkább ráébresztett, hogy mennyire szeretem őt.
Része lett az életemnek, ő lett az életem értelme.
Azt hittem, mikor megtaláltam Emmet-et, hogy teljesen boldog vagyok.
Később rádöbbentem, hogy hiányzik valaki mellőlem, valaki aki törődik velem, aki szeret és viszonozza az érzéseim.
Szeret engem, … szeret, mert nem ismer igazán. Nem ismer, hisz én nem is vagyok ember. Meddig mehet ez így tovább? - lelki vívódásom egyre jobban gyötör.
Szomorú vagyok, mert hiányzik , és mert érzem, hogy titkom egyre súlyosabb.
Minden rossz dolog után jó történik, akkor ezek szerint ez fordítva is igaz. Minden jó dolog után valami rossz történik.
Plussz pár mondat a 16. részből
Telnek a napok, beszéltünk telefonon, de hiánya ettől nem szűnt meg. Az hiszem jót tett ez a pár nap, hogy nem láttam, mert 2 dologra rájöttem, nagyon nagyon szeretem őt, és nem akarom megbántani. … Jobban, mint így fogom. Nem voltam elég erős az elején! Nem szabadott volna belé szeretnem! Nem kellett volna ennek így lennie, akkor most minden sokkal könnyebb lenne! - átkoztam magam gyengeségem miatt.
Hatalmas titkot cipeltem, amit nem árultam el neki. Most kell elmondanom neki, muszáj, mert így nem mehet tovább!
Szomorú vagyok, mert hiányzik , és mert érzem, hogy titkom egyre súlyosabb.
Minden rossz dolog után jó történik, akkor ezek szerint ez fordítva is igaz. Minden jó dolog után valami rossz történik.
Plussz pár mondat a 16. részből
Telnek a napok, beszéltünk telefonon, de hiánya ettől nem szűnt meg. Az hiszem jót tett ez a pár nap, hogy nem láttam, mert 2 dologra rájöttem, nagyon nagyon szeretem őt, és nem akarom megbántani. … Jobban, mint így fogom. Nem voltam elég erős az elején! Nem szabadott volna belé szeretnem! Nem kellett volna ennek így lennie, akkor most minden sokkal könnyebb lenne! - átkoztam magam gyengeségem miatt.
Hatalmas titkot cipeltem, amit nem árultam el neki. Most kell elmondanom neki, muszáj, mert így nem mehet tovább!
14. Múlik az idő
Sziasztok Itt a friss, előre szólok, hogy mivel pénteken nem hozok frisset , így most 2-őt kaptok. A 14 és 15 rész, másmilyen lesz a megszokottól. Ez még gyorsabb tempóban fog lezajlani, és még kevesebb konkrét dologgal. ( bocs Hullócsillag, tudom, te annyira nem szereted ezt a fajta tempót, meg lyukacsosságot) Remélem azért tudjátok majd élvezni így is. pusz Léna
Az őszi levelek lehulltak és beköszöntött a fagyos tél. A külső zord időjárás teljesen ellentéte volt lelki világomban. Boldog voltam, kiegyensúlyozott és szerelmes.
Őszintén és tisztán szeretem Tylert, napról napra jobban. Mosolyától ellágyulok, csókjától és érintésétől jóleső borzongás fut végig a testemen.
Mindig meg tud nevettetni, humora üdítő, nevetése pedig a legfagyosabb szíveket is fel tudná olvasztani.
Tyler igazi úriember, sosem követelőző vagy erőszakos. Sosem lép túl egyetlen határt sem.
Nem fojtjuk el egy egymást, van időnk a barátainkra is. Néha Vera szervez egy dupla randit Jeremivel és velünk.
Bob sem utált meg, hogy cimborája kicsit kevesebb időt tölt vele.
Időközben őt is megtalálta a szerelem, és a szokásos néhány hét helyett már elég huzamos ideje együtt van a lányzóval.
Bob sem utált meg, hogy cimborája kicsit kevesebb időt tölt vele.
Időközben őt is megtalálta a szerelem, és a szokásos néhány hét helyett már elég huzamos ideje együtt van a lányzóval.
A téli hónapokban kirándultunk, szánkóztunk vagy csak a meleg lakásban filmeztünk.
Mindegy volt mit csináltunk, lényeg, hogy vele lehettem.
Nem hiányzott már semmi, a világ legszebb dolga, hogy ,, szeretsz, és tudod, hogy viszont szeretnek”. Kellhet ennél több? Nem vágyom semmi másra!
Sokszor jártunk vissza Tyler kedvenc helyére, akárhányszor ott voltam újra- és újra elbűvölt a hely. Legutóbb egy fába vésett egy kis szívet.
Gondolkodtam azon, hogy visszamegyek és tövestől tépem ki a fát és kiállítom a szobámba, hogy mindig láthassam. Nem tettem meg, azt akarom, hogy éljen a fa és viselje magán szerelmünk jelét.
Titkon viszont féltem. Tudtam, hogy ez nem maradhat így sokáig. Én vámpír vagyok, ő pedig ember. Emésztett a tudat, hogy egyszer el kell ezt neki mondanom, és lehet, hogy emiatt mindennek vége szakad. Nem akarok erre gondolni egyenlőre, a szőnyeg alá söpröm a gondot. Túlságosan boldog vagyok ahhoz, hogy emiatt törjem magam.
Egy önző dög vagyok, nem lenne szabad ezt tennem, de nem tehetek róla, annyira szeretem, hogy képtelen vagyok ez ellen tenni.
De tudom, hogy egyszer eljön ez a nap, és az a nap, nagyon nem lesz szép nap.
…
A tavasz közeledtét jelzi, hogy olvad a hó, és a fagyos időjárás helyét kellemesebb idő vette át. A hófehér táj kezd szép lassan zöldbe borulni. Az elkövetkező másfél hétbe sütni fog a nap. Ez rossz hír számunkra, ilyenkor nem mutatkozhattunk az emberek előtt.
Forks-ot szinte mindig felhőtakaró lepi be, nagyon nem szerettem a jó időt, az azt jelentette, hogy nem láthatom Tylert. Újra és újra rávilágított, hogy nem vagyok teljesen őszinte vele.
Ha rákérdezett olyan dolgokra, ami egyértelmű jele mivoltomnak, hogy miért vagyok ilyen hideg, vagy hogy a szemem miért változik, esetleg, hogy miért tűnünk el mikor végre jó idő van.
Hárítottam egy egyszerű mondattal: Bonyolult, ne firtassuk kérlek”, ha valami újdonságot fedezett fel milétemmek kapcsolatosan már megválaszolta a kérdést. ,,Bonyolult, ne firtassuk kérlek” El kellett fogadnia, hogy nem mondok el neki mindent.
- De egyszer ugye elmondod?- kérdezte az egyik ilyen eset után.
- Meg fogom próbálni, majd egyszer! - feleltem keserűen.
2010. december 17., péntek
13. Első randi
Sziasztok!
Az első csók után következik az első randi! Örülök, hogy tetszett nektek az előző rész. Sokaknak feltűnt, hogy Tyler kicsit fura, igen, hamarosan kiderül, hogy miért, nem természetfeletti vagy hasonló lény, ő ,,csak" egy ember. Előre vetítem nektek, hogy ezután a rész után 2 átvezető rész következik, aztán jön egy nagyon izgi rész, amiben fény derül egy-két fontos dologra. Na nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást pusz Léna
Egész éjjel csak álmodoztam, és emlékeztem, vagy százszor levetítettem magamnak csókjainkat.
Repülök, lebegek, szállok , minden gondolatom ő tölti ki. Csak nézek magam elé és nagyokat sóhajtok. Imádom vámpír memóriám, így sosem felejthetem el az első csókunk.
Sokszor olvastam könyvben, vagy láttam filmekben milyen, ha az valaki szerelmes, de átélni egészen más. Bizsergés, vágyakozás, rózsaszín köd.
Megcsörrent a telefonom,
-Sms, sms, sms! Kérled add, hogy Tylertől legyen!- előkotortam a telefonom- Igen!- örömmel nyugtáztam, hogy tőle jött az üzenet.
,, Van kedved találkozni? Ty" - mindössze ennyi volt Tyler szűkszavú üzenete. Válaszoltam neki.
,, Van"
,, Mikorra menjek?"- újabb sms. Tőle.
,, 6-ra."- hűha, vigyázni kell, mert még nem fog beleférni egy üzenetbe ez a sok karakter.
,, Már alig várom! Ty" - ez volt az utolsó üzenet. Ó, de édes!- mosolyogva öleltem magamhoz telefonomat. Én is várom a találkozót. Óh, 6 óra- sóhajtottam. 6óra?- kiáltottam. Francba! Mondhattam volna korábbi időpontot is, mit kezdek magammal 6ig? Most már mindegy.
6 óra, 6 óra!- dalolásztam magamban.
Mit vegyek fel? Te jó ég, sosem érdekelt igazán, hogy-hogy nézek ki, de most, most más a helyzet. Tetszeni szeretnék Tylernak. Ekkora gardróbban képtelenség eligazodni.
- Alice, kérlek segíts! - kiáltottam el magam, majd az említett személy fél másodperc múlva az ajtómon lépett be.
- Tudtam, hogy hívni fogsz! Már vagy 5 perce ácsorgok az ajtó előtt!- mosolygott édesen, majd beszökdelt a ruhák közé.
A sok ruha próba és válogatás után már kicsit megbántam, hogy megkértem Alice-t, ez fárasztóbb volt, mint egy napig futni megállás nélkül.
...
6 óra előtt fel-alá járkáltam idegesen, számoltam vissza a másodperceket, időnként az ablakhoz is odamentem, nem jött-e meg véletlenül. A többiek csak nevettek rajtam.
- Ezzel nem segítetek!- förmedtem rájuk, a hasam liftezett, 6 előtt 2 perccel hallottam, majd láttam meg Tyler kocsiját.
- Itt van!- kiáltottam lelkesen, majd úgy tettem, mint aki nem is olyan izgatott, nem akartam, hogy még jobban kinevessenek.
Felöltöztem és kimentem elé. Megint nagyon jól nézett ki, sötét kabátja nagyon kiemelte szeme világosságát. Kocsijának dőlve várt engem, mikor odaértem megölelt és rövid csókot adott. Gondolom ő is érezhette, hogy mindenki minket figyel. Beültünk a kocsiba és elindultunk.
- Mit szeretnél csinálni? Vacsi? Mozi? Séta? Vagy mindegyiket ebben a sorrendben? - kérdezte Tyler elbűvölő mosoly kíséretében.
Vacsi? Azt biztos nem, nincs kedvem látványosan szenvedni a ragacsos, nyúlós borzalmas ízű emberi étellel.
- Inkább sétáljunk!- válaszoltam.
- Van konkrét hely, ahová mennél, vagy rám bízod?
- Rád bízom!- mondtam.
Nagyjából háromnegyed óra alatt oda is értünk, az erdőn keresztül mentünk, míg kiértünk egy sziklás részhez, ahonnan nem tudtunk tovább menni autóval.
- Pár perc innen gyalog! Gyere, menjünk!- megfogta Ty a kezem és elindultunk.
Tényleg oda is értünk pár perc múlva az általa kiválasztott helyre.
Távolabb az erdő terült el ritkuló, de nagyon tarka lombozattal, körülöttünk hatalmas sziklák hevertek némi mohával betakarva. Felmásztunk egy nagy lapos sziklára és leültünk rá. Előttünk a hatalmas tenger terült el, mélán hullámzott a gyenge széltől. A nap lassan lemenőben volt, az éget narancs sárgára festette. Tyler becsukta a szemét.
- Te is csukd be a szemed! Hallgasd!- mondta halkan.
Úgy tettem, ahogy mondta. Hallottam szél hangját, ahogy süvített a fák között és zörgette a leveleket. Az avarban ciripelő kis tücsköket, apró kis zörejeket az erdőből. A tenger hullámzását, ahogy nekicsapódik a sziklarengetegnek. Olyan békés volt, annyira tiszta és nyugodt.
- Sokszor járok ide!- törte meg a csendet Tyler. - Szeretem ezt a helyet!- mélyen a szemembe nézett.
- Tényleg lenyűgöző!- megbabonázott ez a hely.
Tyler kisimított egy tincset az arcomból, közelebb hajol és gyöngéden megcsókolt. Egyik kezét tarkómra simította, másikkal meg közelebb húzott magához. Lassú csókunk hevesebbé vált. Beletúrtam hajába, amitől csak még inkább lázba jött. Lángolt a testem. Szenvedélyes volt és gyengéd.
Ez a hely, ez a csók, ez az emlék életem egyik legtökéletesebb pillanata volt.
2010. december 13., hétfő
12/2. Őszi bál
gondoltam ezt még hozzáteszem
Sziasztok!
Itt a friss! Az őszi bál folytatása következik, remélem ez a rész feledteti veletek az előző rész függő vége miatt keletkezett haragot. :D
puszi nektek!
Léna
Na most megkapod te disznó!- gondoltam magamban, és már készültem is egy hatalmas pofon lekeverésére.
Mikor hirtelen észrevettem, hogy megszabadultam, nem érzetem Ron szorítását magamon.
- Hagyd békén őt!- hallottam meg Tyler mennydörgésként zengő hangját. Szeme szikrázott dühtől. Hirtelen olyan megkönnyebbülés áradt szét bennem, biztonságban éreztem magam. Megfogta a kezem és a háta mögé vont, pajzsként állt előttem. Még sosem kellett engem megvédeni, erős vagyok bármelyik fiút le tudnám győzni. De mégis jól esik, hogy Tyler itt van, és megvéd engem.
- Különben mi lesz?- kérdezte fenyegető hangnemben Ron, úgy tett, mint aki elfordul, majd visszafordulva behúzott egyet Tylernak.
- Tyler! - kiáltottam, összeszorult a gyomrom, te jó ég, megütötte őt az a szemét.
Tyler megtántorodott az ütéstől, de nagy lendületet véve visszaütött támadójának, aki emiatt elterült a földön.
Egyre nagyon tömeg sereglett körénk, megmentőm karon ragadott és kihúzott a teremből az udvarra. Vettem pár mély levegőt.
- Jól vagy?- kérdezte aggodalmas arccal.
- Azt hiszem igen. Hazavinnél kérlek? - kértem tőle halkan.
- Persze! Gyere, menjünk!- belém karolt és kocsijához vezetett. Ajtót nyitott nekem, majd beült a vezető ülésre és indultunk is hazafele. Az út alatt mind a ketten csendben voltunk, nem az a kínos csend volt, csak el voltunk merülve gondolatainkban. A rádióból szólt egy kis halk zene. Mikor megérkeztünk megint ajtót nyitott nekem és elkísért a lépcső aljáig. Szembefordultunk egymással, és mélyen belenézett a szemembe.
- Köszönöm, hogy segítettél!
- Semmiség!- mondta Tyler egy kis mosoly kíséretében.
- Nem kéne jeget tenni az arcodra? Be fog dagadni!- még szélesebben mosolyodott el, megfogta a kezem és a szájához az ütés helyére tette.
- Így is jó lesz!
Végig néztem rajta, nagyon jól áll rajta az öltöny, nyakkendője kikötve lógott rajta, ingje lezserül félig betűrve a nadrágjába. Visszanéztem arcára. Kék szemei a sötétben szinte ragyogtak, és házból kiszűrődő kevés fényben még helyesebbnek láttam a szokottnál.
Hideg kezem forró ajkain pihentek, kellemes bizsergés futott rajtam végig. Megfogta a derekam és gyengéden, de határozottan magához húzott. Lassan közeledett arca az enyémhez, kiszorult minden levegő a tüdőmből izgalmamban. Apró, puha csókokat adott ajkaimra, ízlelgettük egymást, kezem végigsimítottam karján, nyakán majd a hajába túrtam. Mint az oxigént kapott lángocska úgy csapott fel köztünk a tűz, csókunk szenvedélyesebb lett. Légzésünk szabálytalanná vált. Még sosem éreztem ehhez hasonlót, ez az, amire igazán vágytam, a csókjára és az ölelésére.
Elváltak ajkaink, egy olyan mosolyt láttam arcán, amit eddig még soha, azt hiszem ez a csók neki is olyan sokat jelenthetett, mint nekem.
- Edward mehetek már!- hallottam meg bátyám türelmetlen hangját a házból. Nem várta meg a választ és már nyitotta is az ajtót.
- Hogy-hogy ilyen hamar itthon? - kérdezte Emmett úgy színlelve, mint aki nem tudja mi történt. Ezért a színészi alakításáért díjat érdemelne.
- Ron durva volt velem, de Tyler lerendezte! - avattam be a nem túl ismeretlen információkba.
- Remélem jó nagyot kapott!- mondta Em vigyorogva.
- Hát, nagyobbat, mint én tőle!- felelte Tyler. Emmett gyengéden beleboxolt megmentőm vállába - Kösz, hogy vigyáztál rá!- mondta bátyám Tylernak, majd szép lassan visszacammogott a házba.
- Menj te is, nehogy megfázz!- kérte Ty. Már indultam volna, mikor megragadott és visszahúzott magához egy rövid, de annál szenvedélyesebb csók erejéig.
- Enélkül nem engedhettelek el!
Annyi érzés keringett most bennem, nyugalom, izgalom, szenvedély, de leginkább szerelem. Néztem, ahogy beszáll a kocsijába és elhajt. Már most hiányzott érintése.
Igaza volt Verának, más szemmel nézek Ronra, egy erőszakos szemét alaknak tartom. De kifejezetten jól alakult az este hátralevő része.
Emmettet még meg kellett győznöm, hogy ne keresse fel Ront, és ne zúzza porrá a csontjait, elég nehéz volt leállítani, de sikerült.
Az este hátralevő részét a szobámban töltöttem, újra - és újra felelevenítve csókjainkat.
2010. december 9., csütörtök
12/1. Őszi bál
Kedves Mindenki!
Itt a friss, remélem élvezni fogjátok, a címből kitalálhattátok, hogy ma bálba megyünk. Jó szórakozást!
Remélem a félbehagyás miatt nem fogtok tömeges virtuális gyilkosságot elkövetni ellenem.
pusz
Léna
Elérkezett az őszi bál napja. Reggel korán vadászni voltam a családommal, Emmett persze hőbörgött, mert egy medvét sem talált a közelben.
Messzebbre most nem akartunk menni, mert nem érnék vissza az iskolai ünnepségre.
Hazafele menet végiggondoltam a napi teendőimet.
Lássuk csak: 1-re megyek Veráért, együtt megyünk fodrászhoz, hogy megcsinálják a hajunkat. Aztán hazajövök felöltözni, és indulás a bálba.
...
Vera egész idő alatt Jeremy-ről áradozott, már szólnom kellett neki, hogy álljon le, és ne avasson be mindenbe. Erre csak legyintett, és rögtön elkezdett faggatni, hogy mit érzek Ron iránt.
Hiába bizonygattam, hogy semmit, ő rögtön elkezdte kombinálni a nem létező románcot.
Meg volt róla győződve, hogy a mai este után biztos más szemmel fogok a srácra nézni, és biztos minden remekül alakul majd.
...
Fodrászat után hazavittem barátnőm, hazamentem, felmentem a szobámba, és elővettem a szekrényből a gyönyörű ruhámat, egyszerűen imádom. Alice segített a választásban, nélküle nem lehet ruhaügyet intézni.
Készülődés közben is megállás kattogott az agyam. Egyfolytában csak Ő jár a fejemben.
Veráéknál történt eset óta különös ügyet fordítottam arra, hogy még véletlenül se fussak össze Tylerral.
Most már bőven volt okom szégyenkezni előtte. Azt szerencsére nem tudja, hogy meglestem egyik éjjel, de azt hogy tapiztam... ezt nem tudom vissza csinálni.
Annyira vágyom közelségére, normális ez?
-Hű mennyi lehet az idő? ... Fenébe indulnom kell, mert nem érek oda a Ronnal megbeszél időpontra! - nem kellett volna hagynom magam rábeszélni, hogy vele menjek, de annyiszor kérte, és nem akartam megbántani. Meg kéne tanulnom NEM-et mondani.
...
Kiszálltam a kocsiból, Ron elém jött az autómhoz és lelkesen méregetett és dicsért kinézetem miatt. Nyújtotta karját és én belekaroltam, így indultunk a bálterembe. Az iskola nagyon szépen fel volt díszítve, hihetetlen, hogy néhány színes égő, drapéria, lapion és dekoráció mennyire barátságossá és széppé tudja tenni, az amúgy unalmas kinézetű épületet.
Ron folyton duruzsolt nekem, bókolgatott, és dicsért. A táncoló tömegben Tlyert keresetem, de hiába nem láttam. Lehet nem is jött el...
- Jó ez a szám jössz táncolni?- elbűvölő mosoly kíséretében kérdezte Ron.
- Menjünk!- mondtam és már húzott is tánc parkettra. Egész jól táncolt, jegyeztem meg magamnak, a szám után egy lassú szám következett. Magához húzott, kezét a derekamra tette és lassan elkezdtünk ringani a zenére. Ron veszélyesen közel volt hozzám, nem éreztem jól magam ettől, feszültté váltam, próbáltam növelni a távolságot, de kitartóan fogott. Kezét derekamról lejjebb csúsztatta. Na ez már tényleg több volt a soknál, minél jobban próbáltam szabadulni, annál erőszakosabban tartott.
- Nyugi kislány, lazulj el! Még egy csaj után se tepertem ennyit!- magyarázta undorító vigyorral a képén és még jobban magához szorított.
Durván és erőszakosan tartott, Éreztem nekem feszülő testét, leheletét a nyakamon.
- A heveskedést tartogasd későbbre!- súgta kéjjel teli hangon és belemarkolt a fenekembe.
Most túl lőtt a célon!
Na most megkapod te disznó!- gondoltam magamban, és már készültem is egy hatalmas pofon lekeverésére.
2010. december 6., hétfő
11. Apró baleset
Sziasztok!
A friss részben levetkőztettem Tyler-t, remélem ti is meg vagytok vele elégedve :D Hogy miképp kerrül le róla a póló megtudhatjátok, ha elolvassátok a fejezetet.
jó szórakozást
Pusz
Léna
A buli óta eltel napokban amennyire csak lehetett kerültem Tylert, nem tudtam volna a szemébe nézni. Nem kellett volna odaosonnom, és meglesnem. Ez nagyon nem volt fair dolog tőlem.
Vera és Jeremy összejöttek, olyan édesek és szerelmesek, öröm rájuk nézni. Barátnőm felszabadult, és végtelenül boldog. Remélem, tényleg megtalálják egymásban azt, amit keresnek. Amikor csak lehet együtt töltik az idejüket, így kevesebb időt tud velem lenni Vera, de megértem, és ez így van rendjén.
Az iskolában az őszi bál miatt hatalmas az ováció. Nem is csoda, hisz már csak pár nap van addig.
Ron sem adta fel, rendületlenül legyeskedik körülöttem, hiába utaltam neki rá, hogy feleslegesen pazarolja rám az idejét, nem vette a lapot. Annyiszor kérte, hogy menjek el vele a bálba, hogy már kényelmetlenül éreztem magam annyiszor elutasítani, így végül igent mondtam...
Egyik délután Verával kitaláltuk, hogy tartunk egy csajos napot. Jereminek épp edzése volt, és már úgyis rég voltunk együtt csavarogni.
Vásárolgattunk Port Angelesben, majd átmentünk hozzájuk.
Mikor megérkeztünk megláttam Tyler kocsiját a felhajtón. Összeszorult a gyomrom. -A francba!... Ezt most nem tudom kikerülni!- sóhajtottam egy nagyot.
A nappaliban találtuk Bob-ot és Tylert. Hatalmas gombóc keletkezett a gyomromban mikor megláttam Őt. A két srác épp Nintendo Wii-zet. Úgy tűnik, Tyler nyert, mert Bob mérgesen huppant vissza a kanapéra.
- Ez megaextrapocsék volt!- dühöngött. - Csá´ lányok! Mi a helyzet? - próbált üdvözölni minket a rosszkedvű Bob.
- Én is akarok játszani!- ugrándozott barátnőm bátyja mellett - Vagy félsz, hogy megint laposra verlek? - kérdezte némi éllel a hangjában.
- Ne izélj már húgi! Múltkor is csak hagytalak nyerni, ... izé, nem akartam, hogy sírj!- vágott vissza röhögve Bob.
Már kapták is a kütyüket és belekezdtek a játékba, miközben Tyler kiment a konyhába. Feszengtem, egyik lábamról álltam a másikra. Kitaláltam, hogy felmegyek Vera szobájába, és ott megvárom, míg végez.
- Figyelj Vera, a szobádban megvárlak, rendben?- kérdeztem.
- Mindjárt megyek én is!- jött a válasz.
Hirtelen fordultam és indultam el, észre sem vettem, hogy Tyler visszatért a konyhából. Hatalmas lendületem miatt beleütköztem és a kezében lévő narancslé kettőnk ruháján landolt.
Bob és Vera kánonban nevettek. Végre valamiben egyetértenek!- gondoltam magamban.
- Ne haragudj!- alig bírtam kinyögni ezt a pár szót, de ő csak mosolygott. Most biztos, hogy hülyének néz.
- Ezt frankón elintéztétek, tesó!- mondta még mindig harsányan nevetve Bob - A mosókonyhában találtok száraz ruhát! - majd húgára nézett- Úgy látom valaki nagyon vesztésre áll!- ördögi mosolyt villantott, majd újra játszani kezdtek Verával.
Elindultunk a mosókonyhába narancslé áztatta ruhákban.
- Úgy érzem kerülsz engem!- mondta ki a nyilvánvalót Tyler.
- Tényleg? Nem értem miért!- adtam az ártatlant, de ő csak tovább mosolygott.
Levette a pólóját, nekem meg leesett az állam a látványtól. Gondoltam, hogy jól néz ki, de erre azért nem számítottam. Széles vállak, izmos, szálkás karok és mellkas, és a hasa, óúúú!
Vonzó volt, csábított magához. Nem bírtam ellenállni neki.
Odaléptem hozzá és mellkasára tettem a kezem, éreztem , ahogy a szíve egyre hevesebb ritmusban dobog. Forró teste szinte égette a bőröm. Testem izzott. Megbabonázva néztem őt, sóhaj hagyta el a száját.
Észbe kaptam, te jó ég Tylert taperolom! Elkaptam a kezem és kiszaladtam a helyiségből. Még hallottam, hogy utánam kiált, de nem vettem róla tudomást. Beültem a kocsimba és elhúztam. Mi van velem? Miért nem tudok uralkodni magamon? Mi ez az érzés? Miért vágyom rá ennyire?
Tyler szemszöge:
Emma jéghideg érintésétől lázba jöttem. Szemében vágy égett, szóval ő sem közömbös irántam. Ez nagyon jó hír!
Mintha villám csapott volna belém, úgy cikáztak bennem az érzések. Hirtelen elkapta a kezét és elviharzott.
-Emma!- kiáltottam, de felesleges volt, nem hallotta.
Kezem odatettem, ahol előbb még az ő keze volt, azt akartam, hogy érintése örökre ivódjon bele bőrömbe, és emlékezetembe...
2010. december 3., péntek
Díj
Ezt a díjat szasza küldte nekem. Nagyon szépen köszönöm először is neked szasza, hogy gondoltál rám. Ezt a díjat a te történeted is megérdemelte! Nemrég kezdtem el írni, és nagyon lelkesít az a tudat, hogy már ennyi olvasóm van, és sokan komiztok is nekem, köszönöm Mindannyiótoknak.
Utólaag kiderült, hogy Virágtól is kaptam egy ilyen kitűntetést, nagyon köszönöm neked is!
Még elég kezdő vagyok, és van mit fejlődnöm. De törekedni fogok arra, hogy éinden rdemes legyek erre a díjra.
Ezenkívül nagyon hálás vagyok Rosellának, a bétámnak.
Blogger , akiknek szívesen küldöm tovább ezt a díjat, mert igazán megérdemlik.
1. Rosella, tudom, hogy része vagy a szavakat a díjak helyett kampányban, de tőlem szavakat is kapsz, szóval mehet a díj is! :D
http://alone-rosella.blogspot.com/
http://funnylife-rosella.blogspot.com/
http://funnylife-rosella.blogspot.com/
http://possibility-rosella.blogspot.com/
2. Salina, aki a történetem első komizója volt! Az ő története egy új fajta varázslatos világba visz minket.
http://gyemantkristaly.blogspot.com/
3. és 4. egy dologban hasonlít a két blogger, abban, hogy hihetetlenül át tudják adni az érzéseket és történeteik nagyon egyediek.
Nocy, A pokol gyermekeit és novelláit érdemes elolvasni!
http://apokolgyermekei.blogspot.com/
http://butterfly-pillango.blogspot.com/
Moon Angel írásaira már a Shadow walker alatt felfigyeltem ( http://arnyjaro.blogspot.com/ )
de az angyalos története lehengerlő.
http://fallenangelsaga.blogspot.com/
5. helyet a kedvenc blogjaim közt szereplőknek ajánlom. Felsorolás baloldalt! Szerintem jók vagytok! Mindegyikőtök megérdemli ezt a díjat!
Még egyszer köszönöm szépen!
10. Bűntudat
Amint ígértem itt a másik kis fejezet. Remélem ez is tetszeni fog!
Nem is húzom tovább az időt!
Jó olvasást.
Ja még annyit mondanék, hogy hétfői részben egy kicsit felkorbácsolom a hangulatot a történetben. De nem húzom az agyatok tovább! :D
pusz
Léna
Ekkor hirtelen támadt egy ötletem.
Mi lenne, ha elmennék és megnézném mit csinál. Mit csinálhatna éjszaka?- kérdeztem magamtól - Bizonyára alszik! Amúgy sem szép dolog elmenni egy srác után leselkedni. Jaj, de most Tylerről van szó!
Basszus! Majdnem olyan vagyok, mint Emmett! Nem, azért mégsem.
Csak megnézném, odamegyek, megnézem, hogy otthon van, alszik, és eljövök, ez nem is akkora bűn! Nem?- vitáztam magammal, próbáltam érveket gyűjteni, hogy menjek, és ellenérveket, hogy ez nem is olyan jó ötlet.
Kíváncsiságom erősebb volt, így elindultam. Szerencsére, vámpírszaglásomnak köszönhetően hamar megtaláltam Tyler-ék házát. Takaros kétszintes ház, szép gondozott pázsittal, autófeljáróval. Nincs itt Tyler kocsija, de biztos hazajött, érzem az illatát.
Odasétáltam a ház oldalához, körülnéztem, hogy véletlenül nem jár-e itt valaki, eléggé furcsán nézne ki egy ember számára a jelenet, ahogy épp a ház oldalán mászom fel.
Vettem egy nagy levegőt és megkapaszkodtam a falban. Melyik ablak lehet az? Húú, ez nem az! Halkan továbbosontam a falon, megtaláltam. Felkönyököltem az ablakpárkányra és testem többi részét lógattam, meg se kottyant , egész éjjel tudtam volna így lenni. Persze én csak bekukkantok ide, nem szándékozom sokáig itt időzni..
Benéztem az ablakon, Tyler az ágyában feküdt, arca nagy részét párnába temette., haja kusza volt, az egyik karja lelógott az ágy oldalán és takarója össze-vissza volt csavarodva rajta.
Pólót és bokszert viselt. Hú milyen izmos a lába!
Milyen édesen alszik, bárcsak én lennék az a párna a fejénél. Egyenletesen vette a levegőt, néha sóhajtott egy nagyot és megmoccant, de aludt tovább.
Olyan békés volt és nyugodt, jó volt nézni.
Körbenéztem a szobáján, ha már itt vagyok, kicsit felmérem a terepet. Pasi létére elég rendezett a szobája, egy pár zokni meg farmer volt a földön,ez volt rajta a bulin. A padlón hevert néhány könyv is, de amúgy minden a helyén volt. Egy hatalmas íróasztalt is láttam, rajta az iskolai könyvekkel.
Visszanéztem az alvó Tylerra, ismét nagy sóhaj hagyta el ajkait.
Ideje indulnom, így is többet voltam itt, mint kellett volna.
Leugrottam a ház faláról és hazafelé vettem az irányt. Bűntudatom támadt. Nem kellett volna odamennem, engedély nélkül beléptem az ő területére. Ez nem volt fair tőlem. Szégyellem magam, hogy nem voltam elég erős és csak úgy csöndben betörtem a magánéletébe.
Akármennyire is emésztett a bűntudat, az alvó békés Tyler képe beégett az emlékezetembe.
Nem is húzom tovább az időt!
Jó olvasást.
Ja még annyit mondanék, hogy hétfői részben egy kicsit felkorbácsolom a hangulatot a történetben. De nem húzom az agyatok tovább! :D
pusz
Léna
Ekkor hirtelen támadt egy ötletem.
Mi lenne, ha elmennék és megnézném mit csinál. Mit csinálhatna éjszaka?- kérdeztem magamtól - Bizonyára alszik! Amúgy sem szép dolog elmenni egy srác után leselkedni. Jaj, de most Tylerről van szó!
Basszus! Majdnem olyan vagyok, mint Emmett! Nem, azért mégsem.
Csak megnézném, odamegyek, megnézem, hogy otthon van, alszik, és eljövök, ez nem is akkora bűn! Nem?- vitáztam magammal, próbáltam érveket gyűjteni, hogy menjek, és ellenérveket, hogy ez nem is olyan jó ötlet.
Kíváncsiságom erősebb volt, így elindultam. Szerencsére, vámpírszaglásomnak köszönhetően hamar megtaláltam Tyler-ék házát. Takaros kétszintes ház, szép gondozott pázsittal, autófeljáróval. Nincs itt Tyler kocsija, de biztos hazajött, érzem az illatát.
Odasétáltam a ház oldalához, körülnéztem, hogy véletlenül nem jár-e itt valaki, eléggé furcsán nézne ki egy ember számára a jelenet, ahogy épp a ház oldalán mászom fel.
Vettem egy nagy levegőt és megkapaszkodtam a falban. Melyik ablak lehet az? Húú, ez nem az! Halkan továbbosontam a falon, megtaláltam. Felkönyököltem az ablakpárkányra és testem többi részét lógattam, meg se kottyant , egész éjjel tudtam volna így lenni. Persze én csak bekukkantok ide, nem szándékozom sokáig itt időzni..
Benéztem az ablakon, Tyler az ágyában feküdt, arca nagy részét párnába temette., haja kusza volt, az egyik karja lelógott az ágy oldalán és takarója össze-vissza volt csavarodva rajta.
Pólót és bokszert viselt. Hú milyen izmos a lába!
Milyen édesen alszik, bárcsak én lennék az a párna a fejénél. Egyenletesen vette a levegőt, néha sóhajtott egy nagyot és megmoccant, de aludt tovább.
Olyan békés volt és nyugodt, jó volt nézni.
Körbenéztem a szobáján, ha már itt vagyok, kicsit felmérem a terepet. Pasi létére elég rendezett a szobája, egy pár zokni meg farmer volt a földön,ez volt rajta a bulin. A padlón hevert néhány könyv is, de amúgy minden a helyén volt. Egy hatalmas íróasztalt is láttam, rajta az iskolai könyvekkel.
Visszanéztem az alvó Tylerra, ismét nagy sóhaj hagyta el ajkait.
Ideje indulnom, így is többet voltam itt, mint kellett volna.
Leugrottam a ház faláról és hazafelé vettem az irányt. Bűntudatom támadt. Nem kellett volna odamennem, engedély nélkül beléptem az ő területére. Ez nem volt fair tőlem. Szégyellem magam, hogy nem voltam elég erős és csak úgy csöndben betörtem a magánéletébe.
Akármennyire is emésztett a bűntudat, az alvó békés Tyler képe beégett az emlékezetembe.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)